Reggel az élet nagy dolgairól gondolkodtam, néztem ki az ablakon, és pucoltam a patisszont. Egyszer csak azt vettem észre, hogy vérzik a tök. A Shantoku penge finoman, alig észrevehetően szaladt bal kezem hüvelykujjának húsában. Kincskereső kiskörmöm állította meg jártában-keltében az éles kést.

Egyébként nagyon szeretem a Shantoku kést, mert a nyele pont kézbeillő, a súlya jó, a súlyelosztása is kiváló, az acél penge jól tartja az élét. Néha késráspollyal (fogalmam nincs mi az igazi neve, nyélből egy kerek, vagy ovális metszetű rúd, anyaga recés)  lehúzom, de fenni nem kellett, mióta megvan. Zöldséget nagyon szeretek vele vágni, mert kellemesen vékony a penge. Húshoz kicsit könnyűnek és kényesnek találom, arra Anyáék "csapókés"ét használom. 

Az ujjam metélésére persze bármilyen éles szerszám kiválóan alkalmas, ahogy azt a mellékeletlen árba mutatja. Kell nekem félkómásan tököt hámoznom, miközben az ablakon kifelé bámulva tűnődőm az élet nagy dolgairól...