2011. június 30. 07:57 // zefpress.blog.hu

Nem vagyok jól

Nem testi tünetek, de belül nincs rendben a dolog. Háborog a világom és nem lelem a nyugtomat. Nyilván benne van a lemaradás, az elzártság érzése, hogy festenék is, hogy nyüszög a térdem, de valami más, valami mélyebb dolog nincs rendben. Nem nagyon tudok aludni, ha elalszom akkor az pedig mint egy feneketlen mély kút, csak zuhanok bele mig reggel az ágyamba zuhanva ébredek. Zavar, hogy az alattunk lakók az ablakunk alatt diskurálnak éjjel, hogy ott évődnek a ficsúrkák a nő két csajszikájával. Nyomaszt, hogy alig van tér a hálóban, hogy az ablakon majdnem kilóg a fejem... Azt akarom, hogy rend és béke legyen belül. Nem tudom mit kellene tenni ehhez. Azt sem, tudom, hogy hol és mikor... Olyan időzavar félét érzek, mintha átnyúlna valami történés ide, vagy a mostaniak hatnának ki oda... Érzem, hogy fontos a dolog, de nem tudom mi az –talán a saját jövőnk (hahaha), mi más lenne? Nem szeretem ezt a nyirkos időt. Áznak a falak, és kúszik fel a hideg rontás a mélyből egyre csak feljebb és feljebb és átitat mindent a romlás szagával. Kúszik fel egyre a csontjaimban is. Örülni akarok az új lakásnak, az új városnak, az új lehetőségeknek, az új életnek, a kedvesemnek, a sok hosszú évünknek, a világnak akarok örülni de itt vagyok a világ és köztem én magam és a magam nyomorúságos búbánatai, amik a semmiből erednek és a semmibe vesznek, de most itt vannak és nyomnak, levegőt alig kapok tőlük. Levegőt akarok venni! Lélegezni, lelket tölteni csordultig boldogsággal és reménnyel és tettvággyal és akarással és célokkal és képekkel a jövőről, hogy képes legyek, hogy képesek legyünk és át akarom karolni a létezés minden pillnaatát úgy, ahogy az Isten azt adta. Átkarolni és boldogan venni, ha abban az adott pillanatban nem is értem, nem szeretem, nem élvezem és nem akarom átélni. De át kell, mert ebben a pillanatban ez a valóság –és igyekezni kell a valóságot olyan formába hozni, hogy az megfeleljen a belső boldogságomról alkotott képnek. Át akarom karolni a világot úgy, ahogy van, (meztelen, fesztelen, nesztelen) csupaszon és ékítetlenül, ahogy megszületett a semmiből, ahogy megszületett a gondolatból, ahogy megszületett egy végtelenné dúzzadó pillanatban a világidő kezdetén... Én itt vagyok a mostban és türelmetlenül várom a beteljesedést, a kiteljesedést, a teljes életet és a teljes nap és holdfogyatkozást, a teljes vágytalanságot és a teljes világosságot a teljesen vak sötétben. Ámen...