2011. június 19. // zefpress.blog.h

Egy hét távollét –Egri krónika Mindenkinek megvan a maga keresztje Az előző hetünk Egerben telt. Anyósék üdülni voltak, mi pedig felvigyáztuk a birtokot. Jószág, kert, ház. Autónk nem volt, így idén kimaradt a Szalajka völgy és a pisztrángozás. Viszont az ékszer és táska vásár nem maradt el most sem. Kedves két táskára meg egy szép ezüst nyakláncra tett szert, én pedig egy keresztet kaptam a láncomra. Próbálgattam a free wifi netezést telefonnal, de nem az igazi. Tulajdonképpen működik, csak kicsi a billentyűzet, és néha nem azt találom el, amit szeretnék. Meg lassú is, sokat kell várni, mig betölt egy egy oldal. A linkek megnyitása sem megy mindig, még rá kell jönni, miért. Csetelni telefonról nem megy sajna, le kellene töltenem rá a java környezetet, amihez nincs kedvem. nagyon kicsi az erre a célra használható belső memória. Arra viszont jó, hogy e-mailt nézzek rajta. Korlátozottak a lehetőségek, de végül is használható. Na de a programról, az az érdekes. Megnéztük a teljes holdfogyatkozást, Másnap pedig az igen csak vörösben pompázó kelő holdat. Utolsó este a város főterén lett volna egy kis népünnepéj, de nem mentünk le. Vidéken ez volt a múzeumok éjszakája, pesten majd csak 24. én lesz. Nem tudom, hogy máshol hogy működik, de itt össze volt kötve a nap a vásárlók éjszakája című megmozdulással is. Gondolom úgy az ötlet, hogy ha már amúgy is (remélhetőleg) tele lesz a belváros látogatókkal, akkor a boltok se maradjanak ki belőle. Voltunk a Csabai hentesünknél, akivel először a kolbász és pálinka fesztiválon találkoztunk, majd megnyitotta a boltját Eger belvárosában. Mi több, ma már nem csak sonka, szalonna, kolbász és szalámi van, de nyitottak egy sajtboltot is. Mi ennek nagyon örülünk, mert jó sajtokat árulnak megfizethető áron. A szokásos húsáruk mellett így aztán beruháztunk egy nagyobbacska darab diós füstölt sajtba, egy csilis gomolyába, meg egy darabka csilis-pálinkás, igen ízletes sajtba. Természetesen nem maradhatott ki a „vonatozás” sem. Dobó téren felszálltunk, Szépasszony völgyben tartottunk egy kis borpihenőt, majd egy kanyarral később visszamentünk a Dobó térre. Öcsinek hoztunk egri lánykát fröccsözni, magunknak egy vörösbor cuvét vettünk. Igazából bikavér, csak nem lett besoroltatva (OEM -országos eredet megjelölésű). Az új jelzésekkel szerintem lesz baja a nem kellően felkészült fogyasztónak. Eddig voltak a védett erederű, a minőségi, a táj és asztali borok. Így mindenki tudhatta a besorolás alapján, hogy az adott palackba mi került. Már ha nem a hány tablettás löttyről volt szó –de az más, az hamisítás. Ellenben ezek az új Unios besorolási csoportok gyakorlatilag a minőségről nem sokat árulnak el. Pontosabban nem egyértelműen. Node! Vettünk egy vörösbort, ami igen nagyon megízlett. Fűszeres, mintha szegfűszeg és szegfűbors lenne benne, pedig az csak a szőlő leve –állítólag. Az úgy van, hogy most amig nincs palackozva, addig 1200 forint egy liter. Ámde ha palackba kerül, akkor (aztán már kimérve nem árulják majd, és...) egy üveg ára 3500 forint lesz. Mert hogy a bor aranyérmes, kár hagyni elfolyni potom pénzért. Már amennyire egy literért 1200 forint potomnak mondható. Amúgy pedig jogos, hogy ha palackban, sorszámozottan (8 dl/üveg) el lehet adni 3500 forintért, akkor el is kell! Idén úgy alakult, hogy az autó nem maradt nálunk, így eléggé a házhoz voltunk kötve. Azért a belvárosba csak legyalogoltunk. A Dobó tér sarkán van egy étterem, ahol meggyes sört akartunk inni. Igen ám, de azok csak fél tizenkettőkor voltak hajlandók kinyitni. tettünk még egy nagyobbacska kanyart a környéken, de úgy is pár perccel előbb értünk vissza. Azok meg igencsak kiszámítottan nyitották a kaput. Viszont megérte várni egy kicsit, mert a meggyes sör, mint kiderült, igen finom találmány. Házilag a következőképp készíteném: Fognék egy korsó seritalt, és fél deci házi meggyszörppel csurdítanám nyakon. Kevergetni talán nem nagyon volna illendő, ki ne menjen a szénsav, de így volna nagyjából olyan az íze, mint annak. ettünk hozzá egy tányér libatepertőt, foszlós, friss kenyérrel, hagymával, zöldségekkel. Ami elsőre petrezselyemnek nézett ki, az meg zellerzöldje volt. Azzal hintették meg a tányért, és ha elsőre kicsit bizarnak is tűnik, igen jól ment a frissen sütött libatepertőhöz. Egyik este sógorék feljöttek néhány üveg válogatott finom borokkal, hogy azokat jól megkóstoljuk. Úgy megkóstoltuk, hogy el is fogytak. Másnap meg vacsorára voltunk hivatalosak hozzájuk, ott folytattuk a kóstolgatást. A menü ratatuj volt, amit én nem igazán kedvelek, de háziasszonyunk úgy készítette, ahogy kell. Szépen rendre egymás után külön lepirítva a zöldségeket és csak a legvégén összerottyantva. Ronda, de finom. Kihasználtam a kínálkozó alkalmat, és lecsaptam az internetre. Egyrészt leveleztem, másrészt felvittem a neveimet a csetre, de a lényeg! Kerestem rózsa recepteket. Amit a Horváth Ilonából írtam ki, azt elkészítettük az első nap. Szép, illatos, majd kiderül milyen lesz. Viszont kerestem rózsavíz receptet is, amit kifejezetten kozmetikumokhoz szoktak használni. Szóval a következő szappanok rózsával készülnek majd! Szívem szerint megcsinálnám mindkettőt. A főzött és az áztatott lével készülőt is. Szárítottam le a legillatosabb szirmokból, hogy majd a szappanhoz keverjük. Hazafelé a közelünkben lévő teszkóba is tettünk egy kanyart. Eszter cimboráját meghívtuk egy sörözésre. Ő volt az egyik segítőnk a költözésnél. Öcsivel majd borozgatunk, a furgon sofőrje meg elvitte a halakat. Az még egy érdekes történet, valamikor sort kerítek arra is (talán). Itthon pedig az első dolgunk az volt, hogy rendbehoztuk a kissé megtört fűszereinket. Vagy kirohadtak, vagy kiszáradtak, de valami lett velük. Gondolom az utóbbi időben kissé túllocsoltuk őket, az felpumpálta mindet, majd az egy hét locsolás nélkül betett nekik. Érdekes, de a lakásba bevitt gulan nézett ki legjobban, pedig azt hittem, hogy ha valami elpusztul, az ő lesz. Helyette az egyik (eddig legszebb) kakukkfű ment tönkre. Azt ki is kellett venni a ládából, majd valamit ültetünk a helyére. Utolsó gondolat: jövőre autóval megyünk! Bringás bukósisakom elholt...