Azzal kezdődött a nap, hogy ruhát vettünk a közeli iskolák egyikében tartott vásárban a kedvesnek.Találtunk is mindenféléket. Ne arra a "tessékvenni gázgyújtós-talpmasszázsos vizibiciklicsavarhúzókészlettartóállványos-sisaklámpás-borállványt kínáló kínai gagyi van vegye meg" vásárra tessék gondolni. Készítői kínálat, amúgy butikokban árulják drágán.

Aztán elmentünk magyarkodni egy kicsit a vezérek szigetére, árpád fejedelmi szállásterületére, a Csepel szigetre, ott is a dunadűlőn lévő daru dombhoz.

Már múlt hétre hittük, de ma tartották a Tavaszi Kikelet hagyományőrző Találkozó és vásárt Csepelen. Odajutni nem volt egyszerű, különösen, hogy a busz, amire át akartunk szállni, kiállt a forgalomból. Egy idős néni rosszul lett és meghalt.

Azért belegondolva ez még mindig az egyik legjobb módja a meghalásnak. Teszel-veszel, aktívan éled az életed amig tart, aztán slussz. Nem hónapokig, évekig vagy évtizedekig sorvadni lassan és szenvedni. Tudom, hogy a hátramaradóknak ez a hirtelen csapás nehezen felfogható, de én magamnak ilyen véget remélek.

Leszálltunk a buszról, egy egész nagy csoport indult el velünk. Könnyen megtaláltuk a helyszínt. Maga a rendezvény nem túl nagy területen került megrendezésre, mégis barátságos és szellős volt, de nem foghíjas.

Vettünk kolbászt, sajtot, szalámit, találkoztunk "hillerpisti" barátommal, kaszásákossal összecsókolóztunk, kóstoltunk fantasztikus pálinkákat, ettünk kürtőskalácsot. Meghallgattuk a sámándobosokat, belestünk a gyógyító jurtába, az előadó sátorba, megnéztük a sok vásárfiát. Jó volt. Közben beszélgettünk néhány árussal. Szeretem az ilyen rendezvényeket.