Tudom, hogy nincsen lét, ami hiábavaló volna. Tudom, hogy nincs élet, ami felesleges volna. Az Isten céljait meglátni nem feladatunk és útját sem kell ismernünk, csak bíznunk kell benne. A jelekben kell bíznunk, amiket küld szűnni nem akaró bölcsességgel. Én nem vagyok jó nyomolvasó. Nem találom meg biztosan azt a nyomot, amit követnem kell, talán régen tisztábban láttam, de nem figyeltem rá. talán elnyomtam magamban a képességet, hogy észrevegyem, mert nem figyeltem, vagy figyelmen kívül hagytam. De az Isten megsegíti azt, aki a saját útját járja.

Mindenkivel terve van az Istennek. Nem tudom, rólam miként gondol, de biztosan van terve velem is! Másként már nem volnék itt. Meghalni számtalan alkalmam lett volna.  Néha úgy érzem, hogy már nem kellene itt lennem. Hogy itt vagyok, biztos jele a tervnek. Én még nem látom világosan milyen célt szolgál a létezésem, de igyekszem kihozni belőle ami tőlem telik.

Tudom azt is, miben kellene erősödnöm. Bízni Istenben és bízni magamban. Ha magamban nem bízok, benne nem bízok.

Nem vagyok buzgó vallásos. Nem vagyok rendszeres templomba járó. Még egy tisztességes imát sem tudok, de abban végtelenül biztos vagyok, hogy létezik valami megfoghatatlan jóság és szeretet, ami tudatos és rendszerezett. Számomra ez az Isten képe. Az utóbbi időben egyre nagyobb szükségét érzem ennek a szeretetnek, ami testbe nem ölthető. És egyre nagyobb szükségét érzem a valahová tartozásnak. És elszomorít, hogy nincsenek hagyományaim, és nincsenek ceremóniák és semmi spiritualitással átitatott szokás és tudás és belém ivódott önkéntelenség. Ez mind nagyon hiányzik. Egyre emlékszem, keresztet rajzolunk rá, mielőtt megszegjük a kenyeret.

Néha olyan érzésem van, hogy ki kell mennem egy pusztára, egy hegy csúcsára, a tó közepére és belekiáltani kérdéseimet a semmibe, a végtelen és üres térbe, amiről tudom, hogy dehogy semmi, dehogy üres és még a végtelensége is csak a mi elhanyagolható semmi létünk mellett kézzel megfoghatatlan és megérthetetlen. És elbeszélni vágyaimat és kétségeimet, és várni, és figyelni a választ, a jeleket. És megfogni életem ezüst szálát és elindulni a célom felé. Őszinte hittel és végtelen bizonyossággal, hogy a vékony ezüst szál végül elvezet, csak elengednem nem szabad.

Máskor úgy érzem, hogy nagyon messzire kerültem már attól a száltól, amit követnem kellene. Vaknak és süketnek érzem magam, ahogy lépkedek a semmi peremén.

Adjon Isten jó éjszakát, küldje hozzám szent angyalát, bátorítsa szívünk álmát, adjon Isten jó éjszakát.