Biztos vagyok benne, hogy amikor szeretetet emlegetünk, legtöbben nem tudjuk miről bezélünk. Mondjuk, de nem érezzük, nem érezzük át a létét, és nem bánjuk a hiányát. Nem fontos, nem érdekes, nem létezik, talán soha nem is volt. Talán soha nem is lesz. És mégis mosolyra fakaszt egy hirtelen, a semmiből előtűnő figura egy tér közepén énekelve. Csatlakoznak hozzá újabb figurák és a tömeg nem tud végül kikerülni a hatása alól. A zene egyszer véget ér, de mindnki visz magával belőle valamit. Mindenkiben ott marad egy apró láng, egy szikra, ami bármikor újra feléledhet. Ez a szeretet, ami összeköt idegen embereket egy múló pillanatra az utcán, vagy egy pályaudvaron.

Ha szembe jön egy ember az utcán és azt mondja szeretet, hittérítőnek mondjuk és kikerüljük, ha egy szabad ölelés tábla van a kezében kinevetjük. De belül ott motoszkál, öleld meg! Énekelj vele! Táncolj vele! Szabadítsd fel a benned lévő szeretet szikrát, hogy a fénye beragyoghassa az emberiséget és túlragyoghassa az elnyomást, egyenlőtlenséget, szenvedést és gyűlöletet. És megmarad benned az érzés, menj ki az utcára és vidd magaddal a szikrát és gyújts tüzet!

Gyújts tüzet! Vagy csak vigyél magaddal egy boldog pillanatot, egy önfeledten múlt percet, amikor nem az ellenségedre, hanem a barátodra gondoltál.