A tegnapi délutánt ingatlannézésre fordítottuk.
Ugy kezdődött, hogy felvettük a kapcsolatot egy ottani ingatlanossal, aki a legfinomabban fogalmazva is fatökű volt. Fél hatkor este felhív, hogy még aznap este mehetünk egy lakást megnézni. Egy hét alatt odáig nem sikerült eljutni, hogy két lakást összeegyeztessen egy napra. Köszönjük! Meguntam, ezért elkezdtem keresni ingatlant is, ingatlanost is.
A srác már a "telefonban" úgy tűnt, hogy veszi a lapot és komolyan gondolja a szakmáját. csütörtökön beszéltünk először, szombaton (tegnap) pedig megnéztünk hat(!) lakást. Elment a délutánunk de haladtunk, volt értelme kétszer két órát utazni. Az egyik lakásra ajánlatot tettünk.
A következő hét elejére egyelőre nincs lakás program, csak pénteken megyünk nézelődni. Az egy új építésű lakás, de még nem kezdődött el az építkezés. Viszont azt tervezik, hogy lakhatási engedély lesz rá májusra. Nekem ez túlzónak tűnik, bármi csúszás közbejöhet.
Amire ajánlatot tettünk, az egy harmadik emeleti (lift nélküli) lakás. Ráadásul nagyok az emeletek, lehet majd sportolni. A közelben van bolt, iskola, óvoda, játszótér. A lépcsőház nyugalmasnak tűnik. A lakás üres, így szabadon mozoghatott a képzeletünk, mit hová teszünk. Nem kis pénzt kell még majd beleölni, munka akad majd benne bőven, de jól formálható saját ízlésünk szerint. Közlekedéshez közel van.
Most meg várjuk, mit reagál az eladó.
Beszolda