Érdekes látni, hogyan kapkodnak az emberek az utolsó pillanatokban. Rohanás, fejetlenség és békétlenség. Fura ez a konzumkarácsony, a rengeteg megvásárolt ajándék és a megvásárolni kívánt szeretet.

Olyan világban élünk, ahol a szerintem fontos értékek elértéktelenedtek. Ahol nem az ember számít, hanem a kifordított értékrendünkben elfoglalt helye. Meg vagyok róla győződve, hogy a gazdasági válságokhoz hasonlóan az emberi lét válsága is mesterségesen létrehozott és fenntartott probléma. A mai kornak minden korábbinál nagyobb szüksége van jól irányítható rabszolgákra. Eellenben semmi szükség nincs az individumra. Állj be a sorba és tűrd, ha a hátadat ostorral verik.

Mert ostorral verik akkor is, ha épp két lépcsővel feljebb állsz, mint a padló. Mindenféle kényszerekkel vagyunk terhelve. Általános forgalmi adó, teljesítménykényszer, értékesítési ráta, termelési kvóták, kereskedelmi limitek, sztahanovista vasárnap, konzumidiotizmus, szeretetvásárlás, ajándékhitel, jelzálogfedezet.

Ma sem aludtam sokkal jobban, mint tegnap. Talán csak egy fokkal, de egyre fáradtabb vagyok. Ez egy disszonancia eredménye. Az elvárásoknak megfelelés és a belsőm. Ha az érdekelne miért nem tudok örülni elmondanám, de nem az érdekel. Az érdekel, hogy nem örülök. Mindenki fennakad azon, hogy nem örülök, pedig "minden okom meg van rá". Tényleg minden okom megvan, ha onnan nézzük. Márpedig mindenki más onnan nézi, egyedül én látom "innen" a dolgot. Ez persze természetes, csak az nem természetes, hogy ennek ellenére egyedül az én látásmódomat nem lehet elfogadni.

Jelenleg (mindenki mással szemben) ezt a munkát amolyan karácsonyi beugrónak tekintem és nem fog különösebben nyakon csapni, ha nem is tart tovább. Egyes feltételek teljesülésével akár lehetne hosszabb távú is, de ezek a feltételek nem adottak.

A képen látható lesoványodott gombócartúrokkal szemben nekem nem megy ilyen jól a levitálás, nekem kell a madzag... Egyébként meg lófaszt kell a madzag, nekem fára volna szükségem, de már mindből villanypóznát faraggtak.