Kedves Sors!

Most én írok, ennyi nem elég? Itt állok előtted, megtörve, de egyenes háttal. Nem tudom mit tervezel velem, de néha meghallgathatnád amit kérek. Soha nem kértem sokat, nem voltam telhetetlen és nem túlzóak az igényeim. Tudom, hogy Te és a Boldogság édes mostohák vagytok, de ne rajtam marakodjatok. Szeretném bebizonyítani nektek, magamnak, hogy értékes ember vagyok, értékes tulajdonságokkal és nagy lélekkel.

Talán túl öreg vagyok, talán túl fiatal, de most a lépteimhez szükségem van a segítségetekre, hogy egyenes úton járhassak, felemelt fejjel a fényben. Nem a büszkeség beszél belőlem, hanem a segíteni akarás. Bár magamnak is szükségem van a segítségre, de általatok másokon segíthetek. Tudom, hogy sokaknak szüksége van egy kedves szóra, egy baráti gesztusra, egy mosolyra, de most nekem is erre volna szükségem. Arra, hogy most rám mosolyogjatok, és én kész vagyok visszamosolyogni.

Kinyújtom felétek a kezem és bízom bennetek, ahogyan bízom magamban is. Tudom, hogy megmutatjátok az utamat, amit be kell járjak.