Most már biztos, hogy megérkezett a harmadik ember is. Hozott havat, hideget, meg jeges esőt. Nem szeretek csúszkálni. Gondolkodom már egy ideje, hogy milyen csúszásgátlót tudnék a lábbelimre csatolni. Ötlet van, ki kelene próbálni. Nem szeretem, ha a természet ledönt a lábamról. Persze nyilván nem ilyen döntésekről akartam írni.

És persze ledőlt falak. Vannak benne apró téglák, vannak hatalmas sziklák, de a legnehezebbek amikhez még ragaszkodunk is. Hozzákötjük magunkat, aztán vele zuhanunk, ha az megindul. Holott csak el kellene engedni, hagyni hadd zuhanjon egymaga.

Döntést hoztam. Pontosabban a döntést már régen meghoztam, most csak tudatosult bennem, hogy ideje e szerint cselekedni. Sok döntésem van, amit már meghoztam, és már csak cselekedni kell!

Komoly döntések előtt állunk. Lakás, gyerek, jövő. Ezzel kellene foglalkoznom, e helyett olyanokon jár az eszem, mint a jelenlegi munkahelyem, pedig

Szokásos panaszáradat, kihagyható...

Egyre érdekesebbek a napjaink. Folyamatosan ketten, hárman, van amikor egyszerre négyen is be vagyunk osztva egy időben. Nagyszerű volna, ha közben a vásárlókkal tudnánk foglalkozni. Magyarán tenni amire jelentkeztünk. Bemutatni a stúdió szolgáltatásait, ajánlani az épp akciós vagy más termékeinket, segíteni kezelni a gépet, beszélni az érdeklődőkkel, elmondani mitől érdekesek az új lehetőségek. Szóval eladni. Eladónak jelentkeztem és nem azért, hogy a munkaerőhiányt pótolva árut töltsünk a sorok között. Lehet hivatkozni a szerződésünkre, hogy abban mi van, hogy mit várnak el tőlünk, de esélyünk sem volt arra, hogy normális szerződést írhassunk alá. A felvételi beszélgetésen még arról volt szó, hogy a stúdió árukészletével kell foglalkoznunk. Aztán megnyitott a bolt. Kezdetben annyit vártak tőlünk, hogy napi nyolc órában álljunk a külső térben. Az mondjuk marha kényelmetlen, napi nyolc órát egyhelyben állni. Aztán már akkor is kint kellett volna lennünk, amikor épp a gépekkel kellett volna foglalkozni, vagy adminisztrálni. Aztán már ott tartunk, hogy ne ácsorogjunk a stúdió ajtajában, menjünk árut tölteni a sorok közé. Ha így folytatjuk, belőlünk árufeltöltő lesz, a stúdiót meg átalakítják önkiszolgáló üzemmé. Megtehetik, csak értelme nem volna. Igazából csak azt nem értem, hogy akkor most extra, vagy nem extra? jelenleg csak kívülről tűnik extrának, belül meg rohad.

a döntés már készen van: innen elmegyek amint tudok. Azon kellene ügyködnöm, hogy a körülmények végre ne ellenem, hanem mellettem legyenek. Még valamire rájöttem: hiába haragszom azokra, akik kiszolgálnak egy rendszert. Beletörődtek, elfogadták, netán jónak is tartják. Parancsot hajtanak végre, vagy egy programot teljesítenek. Közvetítik amit kapnak. Teszik a dolgukat, vagy amiről azt hiszik, hogy a dolguk. Jól, rosszul, de ez az Ő világuk. Én kilógok ebből a világból, és nem érzem feladatomnak, hogy belesímuljak.