Azt voltam kénytelen hallgatni, hogy ez (az előző írás) egy katyvasz, érthetetlen és értelmetlen, ráadásul értelmezhetetlen is. Mivel szerintem nem, így megfogadtam, hogy mégis ellátom jegyzetekkel.

"ide kerül majd a cím" Mert ugye akkor kerül ide majd a cím, ha lesz kedvem posztolni (bejegyzést írni). Addig jelzés értékű, és utal a funkcióra is. Ez tiszta, nem?

Ide pedig majd a bejegyzés. Már abban az esetben, ha tényleg van kedvem bejegyezni valamit. Íráskényszer? Folytatásos netkuka és lelki szemetesláda. Mindenkinél más és más oka lehet a blogírásnak. Virtuális jóbarát, aki mindig kéznél van és nem beszél vissza. Te írod, a monitor tűri. Nem válaszol, de nem kritizál, megteszi más. Ön-kontroll? Kommentbeszólás. A monitor túloldalán ÖN, aki olvas. Véleményt formál és néha nem átal kritizálni. Neuroszubsztancia. Üres szó orgia. Minden dolog és jelenség változatlannak képzelt végső alapja, lényege, a belső lény kivetülése. Bár ez egy blogbejegyzésben akár még mi is lehet. Igaz? Hamis? valódi-e vagy kitalált? Amig a monitoron van, addig mindenképpen virtuális. Végül a párhuzamosok találkoznak, a széttartók pedig egy pontból indultak. Irány és irányultság. Nézőpont kérdése a világ, sőt igazság sincs, de ha mégis, úgy legalább annyi igazságot képzelünk, ahányan vagyunk. A párhuzamosok soha nem érik el egymást, ennek ellenére úgy tűnhet, mintha mégis, valahol a távolban egyesülnének. De ez is csak látszat. Az legalább biztos, hogy ha síkban értelmezzük a körülöttünk lévő világot, akkor a párhuzamosokon kívül minden egyenes metszi a másikat. Gyökerek, amik a múltban egy magból indultak, vagy történések, amik a jövőben elérik egymást. Mondhatnám, hogy a dolgok nem azok, aminek látszanak? Ide kerülne az okfejtés. Került volna, ha akkor lett volna kedvem magyarázni, most megteszem. Amit én látok, az az én világom. Amit te látsz, az a te világod. Én a tiédet nem láthatom, legfeljebb elképzelhetem. De! Ma nincs kedvem okolni és fejtegetni. Ma egy kandallót szeretnék, egy kemencét -búbosat, sutba vágni a világot. Ez véletlenül teljesen érthető, nem? Házat nézünk, hazát nézek. Nem tudnék menni. Fészket rakunk, házat, lakást nézünk. Közben azon is agyalok, hogy ha külföldre mennék, akkor hová. Úgy tűnik, hogy nem akarok elmenni innen. Én itt vagyok az, ami. Szánalmas, de itt akarom megtenni amit kell. Hallgatózok, leskelődök, fülem vak, szemem süket. Néha összeszavakat a keverem. Nem érzem az ízeket az ujjammal. Arra jöttem rá, hogy az érzékszerveinket nem, vagy nem jól használjuk. Így aztán az érzékelésünk sem jó. Már pedig ha nem jól érzékeljük, vagy hamisan fogjuk fel a világot, akkor a világról bennünk kialakult kép hamis. Ebből persze az is következhet, hogy mégis lehet egy átfogó igazság, aminek a kivetülés Mork hívja Orsont -Orson jelentkezz: Nanunanu! Innen hiányzik az értelem. Ma nincs kedvem értelmezni sem. Volt egy filmsorozat gyerekkoromban: Egy úr az űrből. A kedves és néha bugyuta földönkívüli (Orson a Morkról) kalandjairól szólt. Ez a teremtmény például az ujján keresztül itta ki a korsóból a sört.  Rímtelen hosszú vers, ócska klapancia. A klapancia azt jelenti silány minőségű vers. Roskatag Én-kép, képtelen énség, kéj, éh, éj, élj(!), mély, kéktelen ég. Tele vagyok mindenféle búbánatokkal. Gondok, bajok, mindenkinek van ilyen és mindenkinek a maga keresztje a legnehezebb. Ráadásul az ablakon kinézve is szürkét látok, hideget, fagyosat, telet. Ki old ma még kékítőt az ég vizében? -Ki korán hal, többé nem kél fel! A világűr mély feketéjében itt egy kis kék, ami csak nekünk adatott. Talán másnak is, de  az biztosan nagyon messze van. Hiszek valamiféle felsőbb erőben, az egyszerűség kedvéért nevezzük Istennek. Ha van aktől, hát biztosan tőle származik az a szép kék, amire annyira vágyok most. Közben itt a tél, a pihenés, elcsendesedés. Ennek ellenére most kezdődik alegnagyobb hajtás. A feje tetején áll a világ. A feje tetején! Innen hiányoznak a tárgyak, az állítmányok, jelzők és jelzett utalások. Kies látomások? Ide kerül majd az utolsó gondolat. Egyetlen szóba gyűrt végtelen mondat. Létezés.