Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról

Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van, nemcsak a puskacsőben, nemcsak a börtönökben, nemcsak a vallatószobákban, nemcsak az éjszakában kiáltó őr szavában, ott zsarnokság van nemcsak a füst-sötéten gomolygó vádbeszédben, beismerésben, rabok fal-morse-jében, nemcsak a bíró hűvös ítéletében: bűnös! – ott zsarnokság van, nemcsak a katonásan pattogtatott “vigyázz!”-ban, “tűz”-ben, a dobolásban s abban, ahogy a hullát gödörbe húzzák, nemcsak a titkon félig nyílt ajtón ijedten besuttogott hírekben, a száj elé kapott ujj “pszt”-jében, hogy ne mozdulj, hol zsarnokság van, ott zsarnokság van nemcsak a rács-szilárdan fölrakott arcvonásban s e rácsban már szótlan vergődő jajsikolyban, a csöndet növelő néma könnyek zuhatagában, táguló szembogárban, az van az éjben halkan sikló gépkocsizajban meg abban, megállt a kapulajban; abban, ahogy a “halló” közben – érzed – a kagyló csöndjén keresztül figyel egy idegen fül; nemcsak a telefondrót közt vergődő Laokoon-mód: vonat, repülő, sínpár, gúzsbog, kötélszár, mert zsarnokság van, nemcsak a talpra álltan harsogott éljenekben, hurrákban, énekekben, az ernyedetlen tapsoló tenyerekben, az operában, a trombitában, ott van az utca sarkán az éppoly harsány – vígan vagy kongó zordan feszülő kőszoborban, az van a derűtelen tarkálló képteremben, külön minden keretben, már az ecsetben; mert zsarnokság ott van jelenvalóan mindenekben, ahogy a régi istened sem; mert zsarnokság van az óvodákban, az apai tanácsban, az anya mosolyában, abban, ahogy a gyermek dadog az idegennek, ahogy, mielőtt súgtál, hátrafordultál, nemcsak a szögesdrótban, nemcsak a könyvsorokban szögesdrótnál is jobban bénító szólamokban; az ott van a búcsúcsókban, ahogy így szól a hitves: mikor jössz haza, kedves, az utcán oly szokottan ismételt hogy-vagy-okban, a hirtelen puhábban szorított kézfogásban, ahogy egyszercsak szerelmed arca megfagy, mert ott van a légyottban, nemcsak a vallatásban, ott van a vallomásban, az édes szómámorban, mint légydög a borodban, mert álmaidban sem vagy magadban, ott van a nászi ágyban, előtte már a vágyban, mert szépnek csak azt véled, mi egyszer már övé lett; vele hevertél, ha azt hitted, szerettél, tányérban és pohárban, az van az orrba-szájban, világban és homályban, szabadban és szobádban, mintha nyitva az ablak s bedől a dögszag, mintha a házban valahol gázfolyás van, ha magadban beszélgetsz, ő, a zsarnokság kérdez, képzeletedben se vagy független, fönt a tejút is már más, határsáv, hol fény pásztáz, aknamező; a csillag: kémlelő ablak, a nyüzsgő égi sátor egyetlen munkatábor; mert zsarnokság szól lázból, harangozásból, a papból, kinek gyónol, a prédikációkból, templom, parlament, kínpad, megannyi színpad; hunyod-nyitod a pillád, mind az tekint rád; mint a betegség, veled megy, mint az emlék, vonat kereke, hallod, rab vagy, erre kattog; hegyen és tavak mellett be ezt lehelled; cikáz a villám, az van minden váratlan zörejben, fényben, szív-hökkenésben; a nyugalomban, a bilincs-unalomban, a záporzuhogásban, az égig érő rácsban, a cellafal-fehéren bezáró hóesésben; az néz rád kutyád szemén át, s mert minden célban ott van, ott van a holnapodban, gondolatodban, minden mozdulatodban; mint víz a medret, követed és teremted; kémlelődsz ki e körből, ő néz rád a tükörből, ő les, hiába futnál, fogoly vagy, s egyben foglár; dohányod zamatába, ruháid anyagába beivódik, evődik velődig; töprengenél, de eszmét tőle fogan csak elméd, néznél, de csak azt látod, amit ő eléd varázsolt, s már körben lángol erdőtűz gyufaszálból, mert mikor ledobtad; el nem tapodtad; így rád is ő vigyáz már gyárban, mezőn, a háznál; s nem érzed már, mi élni, hús és kenyér mi, mi szeretni, kívánni, karod kitárni, bilincseit a szolga maga így gyártja s hordja; ha eszel, őt növeszted, fiad neki nemzed, hol zsarnokság van: mindenki szem a láncban; belőled bűzlik, árad, magad is zsarnokság vagy; mert már miattad dermed dacba a gyermek, s lesz az öledben ringó feleség ringyó; vakondként napsütésben így járunk vaksötétben s feszengünk kamarában futva bár Szaharában; mert ahol zsarnokság van, minden hiában, e dal is, az ilyen hű, akármilyen mű, mert ott áll eleve sírodnál, ő mondja meg, ki voltál, porod is neki szolgál.