Fogy a Magyar! Ha így folytatjuk, hamarosan átlépjük a regenerációhoz szükséges lélektani határt. Azt mondják az ezzel foglalkozók, hogy 2011-re 10 milli alá csökken a lakosság. Az elmúlt évek politikája sem hatott ösztönzően a gyermekvállalásra és a jövő kilátásai sem kecsegtetőek.

Munkanélküliség, kiszolgáltatottság, elnéptelenedő vidék és egyre zsúfolódó nagyvárosok. A társadalom benyomakodik a városokba megélhetés reményében, holott tartalékaink jelentős része a hagyományos vidéki életformából eredne. A mezőgazdaság fáradtságos és sok görnyedést igénylő munka, ráadásul haszonnal sem igen kecsegtet.

Ennek ellenére hiszek benne, hogy a teljes társadalom struktúrális váltása és a visszatérés a természetközeli élethez olyan modellt mutathat, ami megoldást kínál korunk néhány égető kérdésére.

Nem szeretnék átesni a ló túloldalára és a sárba taposni a technokrácia eredményeit. Sőt, magam is technikafüggő vagyok. Bizony nem nagyon tudnék meglenni internet és számítógép nélkül. Ugyanakkor rettentően hiányolom az organikus életet. Meggyőződésem, hogy a technika nem feltétlenül ellensége a természetnek. Ahogy évezredeken keresztül jól kiegészítette egymást a kettő, úgy ez napjainkban is kivitelezhető volna.

Az iparosodásnak ugyanakkor számos kényszerű mellékhatásával is találkozunk a mindennapokban. A korábban munkával és bérrel kecsegtető gyárakban ma jóformán alig van szükség emberi erőre. Egész gyártócsarnokokat képes két-három tanult technikus üzemeltetni. A könnyű (könnyebb) megélhetés reményében a városokba szivárgó munikaerő a munkaügyi központok ügyfelévé válik, majd a szociális segélyezettek közt végzi.

Komolyan az fészkelte be magát a fejembe, hogy ez a településalapítás jó dolog volna. Elnéptelenedett vagy kiöregedett falu van jócskán. Az ilyenek vagy eltűnnek lassacskán a térkéépről, vagy belakják a gátlás nélkül bármit elfoglalók. És nem érdekel, hogy rasszista vagyok-e vagy sem -igen, rájuk gondolok. Ahol megvetik a lábukat, ott értéktelenné válnak a telkek és aki teheti menekül.

Tehát meg vagyok róla győződve, hogy kis ráfordítással nagyot lehetne lépni. Nem hiszem, hogy ez a modell egycsapásra megoldaná a munkanélküliságet, de egyfajta kiutat mutathatna az arra fogékonyaknak.

Számtalan helyen látok a városban illegális bolhapiacvot, ahová a hajléktalanok viszik az összeguberált értékeiket, hogy abból némi pénzt teremtsenek. Fél fokkal jobb, mint a koldulás, de a közterületnek és az ott áthaladóknak, nem is beszélve a lakókról egészen más a véleménye erről. A kosz, mocsok és bűz...

Szögezzük le, nem vagyok szociológia ügyben magasan képzett. Ráadásul nem nagyon értek egyet a kezdő szociológus hallgatók liberális gondolataival a mélyszegénységről, a cigánykérdésről és effajta úri huncutságokról. A lélektan kutatása sem tartozik legkedvesebb foglalatosságaim közé. Tehát hiteltelen vagyok szakmailag és erkölcsileg is, hiszen ha hiteles volnék, már csinálnám amiről beszélek. (Tudom, beszélni könnyű, de pénz azért mégis kell az elején legalább egy kicsi, legalább a vonatjegyre való...)

No tehát. Kezdetben vala az ember és az őt körülvevő természet. Az ember gyűjtöget, halászik, vadászik, fiatalon meghal mert rossz a koszt és a körülmények. Aztán áttér a részleges majd a teljes földművelésre, máshol pedig a vándorló legeltető állatartásra. Egyes népcsoportok a kettőt párhuzamosan csinálták. De a lényeg, hogy megjelent a társadalomalkotó együttműködési kényszer.

Bizonyára nem volt idegen a feladat, hogy együttműködve érjék el a kitűzött célt, hiszen így vadászhattak már korábban is. Ugyanakkor megjelent valami új is, a felesleg. Teltek múltak a napok, hónapok majd évezredek, mig valaki (Káin) kitalálta, hogy könnyebb elvenni a másét, mint megdolgozni érte. Ezt tehette erőszakkal, harccal és vérrel. Vagy tehette kifinomultabban, társadalmi szerepek és a rang megalkotásával. Mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek.

Félreértés ne essék, rangsor a majmok között is van és bizony a sor végén ott sem könnyű az élet. De nem is teljesen lehetetlen. Másfelöl (és ez a lényegesebb szempont) a sor két vége között nincs olyan szakadék, mint az embernél.

Az ember technikai fejlődésének vívmányait a mind hatékonyabb földművelés és építészet illetve eszközkészítés céljára fordította. Kihagytam a fegyvereket, holott nem lehet. A történelmet amióta világ a világ, a harc a szomszéd törzzsekkel, a szomszéd néppel a szomszéd királysággal, egyáltalán a harc jellemezte. A harc törvénye, hogy győzz bármi áron!

De tényleg bármi áron győzni kell? Ha beledöglünk is, de győzünk? Ez a mentalitás vezetett oda, hogy ma a bolygónkat 400-szor volnánk képesek elpusztítani, de a Föld népességének fele a fertőzött víztől vagy az éhinségbe hal bele.

De térjünk vissza a teóriámhoz. A nagyvárosi létforma számtalan előnye mellett rengeteg hátrányt "kínál". Van rengeteg munkanélküli, kilátások és lehetőségek nélkül. Elszakíthatatlanül csüggve az állam és a társadalom emlőin. Kényelmesnek mondható, de embert felörlő, hogy egymagában életképtelen és csak mások jóindulatából maradhat fenn. legalább is az elgondolás azokra épít, akik így éreznek.

Vegyük számba mit kínál ma egy nagyváros:

• Viszonylag könnyű élet annak, aki metgalálja a helyét a társadalomban

• Kapcsolati tőke, korlátlan lehetőségek, üzleti siker

• minden réteg (nem minden ember) találhat magának munkalehetőséget

• viszonylagos lét-biztonság

• Zacskósleves, gyorskaja, rohanás közben egy hambi, csipsz és kóla.

• Folyamatos teljesítménykényszer és stressz, a munka elvesztésének félelme, zsarolhatóság és zsarolás

• Zsúfoltság, rossz levegő, idegesség és feszültség, szembesülés a nyomorral, kosz, bűz

Mit kínál a vidék?

• Jó levegő, egészséges környezet, zöld táj

• A tömegközlekedés hiánya

• Munkalehetőség hiánya

• Kilátástalanság - létbizonytalanság - elszegényedés

A konkrét elképzelések a következő fejezetben lesznek olvashatóak.