Ezen az éjszakán sem tudtam kipihenni magam. Szédülök, hányingerem van, és rettenetesen elgyötörtnek érzem magam. Nem csak fizikailag. A bélésem sem javul. Összesítve nem vagyok top formában.

Hiányzik a balaton, a festés... ahoz sem tudok hozzáfogni. Néha előveszem a vásznakat, amket ekezdtem, de nem érzem úgy, hogy be tudnám fejezni. Pontosabban csak bambulok rájuk üresern előre meredő tekintettel és teljesen máshol járnak a gondolataim.

Baromira nem érzem azt, hogy szükséges volnék, hasznom sem sok van. Annak sem sok az értelme, amit csinálok a nyomorult áruházban. Régóta, és egyre inkább azt érzem, hogy össze kellene pakolni a legszükségesebbeket és nekivágni a világnak. Vagy elvonulni remetének valami távoli erdőbe. Kezd kurvára nem érdekelni az a sok szar, ami a világban van. leginkább az foglalkoztat, hogyan tudom magam a lehető legnagyobb mértékben kivonni a mai társadalom mindennapjaiból, függéseiből és összefüggéseiből.

Szép és romantikus az elképzelés, hogy beveszem magam mondjuk a Bakonyba, vagy keresek egy senkiföldje tanyát az alföldön. A bürokrácia és az adminisztráció a társadalomra hivatkozva bárhol utoléri az ilyen bujdosókat. Különösen, ha még bujkálni sem akar igazán. Én nem elbujdokolni szeretnék, hanem független életet akarok élni. Olyat, amiben a magam ura vagyok és betartom az Isten törvényeit. Hogy is szól a betyárballada ide illő sora? A pénzváltók törvényére köpök.

Amit ma a törvény és a jog lehetővé tesz, az rettenetesen messze van az ősi magyar bölcsességből fakadó erkölcstől, jogtól és törvénytől. De még a sokak által oly igen nagyon áhított demokráciától is. Amit ma élünk, az (érdemes rákattintani!⇒) intézményesített rabszolga tartás és pszeudodemokratikus diktatúra. Magyarország ma olyan, mint egy feneketlen gyémánt bánya, ahol csupaszra vetkőztetett, nyomorúságos sorsú rabszolgák túrják ki két kezükkel a földből az idegen urak jólétét. Munka végén pedig a seggükben is könyékig túrnak, nehogy egy morzsát kicsempésszen mert éhezik a család.

Éhbérért nyomorgó senkik állnak sorban munkáért kuncsorogva, miközben multinacionális vállalatok a világ legnagyobb profitjával éldegélnek csendesen a magyar nyomorúságából. A rabszolga pedig befogja a pofáját és örül annak, ami van. Legalább van. Ezért tűr és nyel és teszi amit megkövetelnek tőle, nehogy azt a keveset is elveszítse. Úgy bánnak vele mint egy rabszolgával, úgy él mint egy rabszolga. Fizetést kap? Nem többet, mint ami a létfenntartáshoz minimálisan szükséges. A rabszolga sem kapott kevesebbet a cukornád ültetvényen. Ruha, szállás, élelem. Ennél többre a mai rabszolgának sem futja. Néha erre sem, így aztán zsírosodnak a bankok a hitelekből. És a szabad akarata is illúzió mert tudja jól, hogy nincs választása. Nincs más lehetősége. Meg is alázzák, ahogy a gyapot és cukornád ültetvények rabszolgáit.

Csodálatosak az ember alkotmányos és nemzetközi egyezményekben rögzített jogai. A papíron. Mert hogy nekem nincs jogom lakáshoz jutni az abból következik, hogy én nem verem a lakásügyi előadó irodája ajtaját, nem viszek harminchárom kölyköt, nem kaparok segélyért. De nem foglalhatok el egy darab földet sem, ahol a természet nyújtotta alapanyagokból -ahogy évezredeken keresztül lehetett, házat, birtokot kerítsek maganak. De még azt is adóval büntetné az állam, ha a falu fogna össze és kalákában építené az új pár szállását. Hát ilyen világot élünk ma.

És amitől a leginkább forog a gyomrom, hogy egy olyan kizsákmányoló pénzszivattyú-gépezetnek lettem a rabszolgája, ami ezt az állapotot előidézi és fenntartani igyekszik. A bürokrácia pedig lepusztítja a magyar földet, hogy kitermelhető emberanyaggal lássa el ezeket az embertelen és emberiség ellenes profitgyárakat. Hajrá Magyarország!