Folyamatosan gyűjtöm a büdöske magjait. Fogalmam nincs hová fogunk költözni. Hogy kert lesz e majd, vagy csak erkély, vagy valami, de hogy virág lesz, az biztos. Egy nagy, fél kilós tejfölös doboz lassan tele van büdöskemaggal.

Valamikor nagyon régen, amikor a zemplénben kirándulgattunk Péter barátommal, megfordultunk Óhután. A falu közepén volt néhány ház, aminek a kerítése töve vastag büdöskeszegéllyel volt kiültetve. Nagyon megtetszett a kanyargós sárga sáv az út szélé, a kerítés alján. Igaz, ehhez kell egy kanyargós utca is. Az agyonszabályozott és elvágólagosan elhelyezett kockavárosokban semmi természetes nincs.

Ott, az ófaluban a patak folyása és a völgy iránya határozta meg az utcákat. Nem vonalzó és mérnöki szerkesztés. Egyszerűen a természet jókedvében kanyarintott a hegyek közés egy zegzugos völgyet patakkal. Az ember meg a készen kapott formákat kitöltötte a maga tartalmával.

Most, miközben szedegetem az elérett virágokat a magért, csak sóvárgok arra a szépségre. Micsoda gazdag táj, és milyen szegénység...