Már csak azon tűnődöm, miként is vezessem vissza olvasómat a kiinduláshoz. Tudniillik mindezek a gondolatok a Kárpáti rezervátumból és a munkahelyem rejtelmeiből táplálkoztak. Számomra a visszacsatolás magától értetődő, de nem vagyok benne biztos, hogy másnak is nyilvánvaló, ami nekem az.

Sőt inkább abban vagyok biztos, hogy amit én egyszerűnek látok, ott mások elakadnak. Persze én meg ott akadok fenn, ahol más simán átsuhan. De hát a szubjektív valóságok már csak így viszonyulnak egymáshoz.

Egy pótlólagos gondolatot mindenképpen be kell szúrnom ide. Már korábban is mondhattam volna, de itt az utolsó alkalom ebben az összefüggésrendszerben megemlíteni. Akire ma sokan azt mondják hogy ügyes, azt régen egyszerűen csak szar alaknak nevezték volna... Pont!

Itt az ideje, hogy végre tényekről és ne elvont fogalmakról beszéljek. Kézzelfogható tényekkel jöjjek és ne filozófiai okfejtéssel. Sajnálatos módon nem tudok. De ha tudnék, sem akarnék. Ezek a gondolatok bárhogy is van, de a saját gondolataim. Már az is pofátlanság a részemről, hogy elmondom, nem hogy még vitázzak is róluk.

Ugyanakkor nyilván azért teszem nyilvános közszemlére, mert érdekelnek a reakciók. Ez hiú ábránd amúgy, mert aki reagál annak a véleménye nem szokott érdekelni, akié érdekelne, az meg nem az én szerény képességű gondolataimról fog velem vitázni.

No de ennyivel gondolom nem úszom meg. Ilyen egyszerűen nem rázhatom le azokat, akik a hosszú és terjengős okfejtéseimet végigolvasták. Nekik legyen mondva, tisztelem ezt a kitartást! Tehát a gondolat vezérfonala a kitekeredett világ és az emberi sors alakulásának meghatározó lépcsőfokai. Természetesen csak is a sajátomról beszélek, más életét nem ismerhetem.

Mint elzárt indián, ráadásul megveszekedett gondolkodó, nem tudok úgy körbenézni, hogy észre ne vegyem a disszonanciákat a környezetemben. Hogy ez átok, vagy képesség, azt persze nem tudom, de talán mindkettő. Ha indián volnék, Béna Kacsa volna a nevem. Vagy Bukdácsoló Tornádó, gyerekkori nevén felhő... Hiába látom a problémákat, hiába beszélek róluk, ha magam nem vagyok birtokában a változtatás lehetőségének vagy képességének. Csak beszélek valamiről, amit megélni is szeretnék. Hiszek benne, sőt ez több, mint hit. Tudom, de teljesen hiteltelen vagyok, hiszen valahogy nekem mégsem sikerül. Hát egy kicsit zavar, be kell valjam, de nem tántorít el a hitemtől.

Tudom, hogy a lehetőségeimet gyakrana félelmeim nyírbálják meg. Tudom, hogy néha túl érzékenyen fogom fel a környezeti hatásokat. Tudom, hogy nincs elég kitartásom, ha nem hiszek valamiben. De azt is tudom, hogy amiben hiszek, az jó. Végül pedig tudom, hogy mégis el kell mondanom, amit tudok a világról.