Megkaptam a jövő heti beosztásom. Mondjuk én az egsz havit szerettem volna látni, de legalább a jövő hét megvan.
Nos a jövő héten 140 százalékot fogok golgozni. Az egy dolog, hogy nem lesz szabadnapom, (mert az egyetlen napon is be kell mennem okosodni) de egész hétvégén nyolcórás leszek. Ahoz képest, hogy heti húsz órában vagyok alkalmazva (hetente). Persze ennek a másik oldala az, hogy ha másfél-két hét alatt ledolgozom a havi munkakeretemet, akkor két hét szabad. Elvben. Viszont a boltban meg kevés az ember. Egy műszakra csak egy jut, ami nagyon karcsú. Két ember kellene mindig, hogy biztosan legyen egy a kasszában és egy a vevőknél.
A másik amit nem nagyon értek, persze ezt sem dolgom érteni, hogy az előző három hét raktárpakolásai helyett miért nem lehetett akkor gépeket tanulmányozni? Ha nem itt, akkor máshol. Nem ez az első ilyen labor, bár tényleg nincs sok belőe. Budapesten (illetve a környékén) még egy ilyen felszereltségű van. Meg lehetett volna nézni azt működés közben. Nem konkurenciája egyik a másiknak a nagy távolság miatt. Nem baj, a hátralévő néhány napban majd bepótoljuk az elmaradt három, négy hetet.
(Nagyon várjuk már, hogy a helységben legyen telefon, mert senki nem fizeti meg ha a szervízt kell saját telefonról hívnunk.)
Amúgy néhány szót a stúdióról. Majd így hívom, mert nekem a shop nagyon ellenszenves.
Van egy poszternyomónk, amivel akár vászonra is nyomhatunk. Egy jó képből akár festménynek tűnőt is. VItázhatnék ezen, de a nyomat tényleg jó. Gyors, jópofa és megfizethető. Hatvan centi széles és a benne lévő tekercstől függő hosszúságú nyomatok készülhetnek.
Minilabor: Annyit kell róla tudni, hogy jelenleg az országban öt hasonló tudású gép van, három üzlethelységben. A gép óránként 1500-1600 10*15ös képet tud elkészíteni. Alapvetően ez egy rendkívül precíz tintasugaras nyomtató.
Az alapanyagok is elsőosztályúak. A kész nyomaton például nem látszik meg az ujjlenyomat. És nagy előnye, hogy vízálló. A kinyomható színskála is terjedelmesebb, mint a hagyományos laborok lehetősége. A kép felületének fényessége kicsit elmarad a hagyományostól, de ez igazán csak a vérprofiknak tűnhet fel. És a képek minősége, persze gondos tárolással, akár 200 év is lehet. Ezt majd senki enm fogja megmondni, hogy igaz-e.
Ellenben a rendeléstől számítva (ha nincs torlódás) legfeljebb 15 perc és kézbevehetőek a képek. Óránként 1500-1600 kép, tehát a torlódáshoz nagyon nagyon sok megrendelésnek kell lennie. A méretválaszték nagyon széles, 16 kimeneti méretünk van. Most nem sorolom fel, de 9*13tól 30*40ig + a plakátok.
És ez még csak a kidolgozás. Ami ennél is érdekesebb, hogy a kezelőfelületen össze lehet dobni sok mindent. Naptárat, fotókönyvet, üdvözlőkártyát, meghívót, képeslapot. És a mindezt nagyon egyszerűen, szájbarágósan mutatja a gép a képernyőn. Ehhez akár mindenféle számítástechnikai jártasság nélkül hozzá lehet kezdeni. Komolyan, akár hatvan felet is. Ráadásul ezt a vevő maga szerkesztgetheti, persze segítünk, ha kell. Azért vagyunk. A képkidolgozás automatikus teljesen.
Egy 30*40es, kétoldalas, függesztős naptár 6900 Ft, 20-30 perc alatt össze lehet dobni, 10 perc alatt kinyomja a gép és még kb 6 perc mire összeállítom, bespirálozom. A fotókönyvbe legalább 6, legfeljebb 25 lap megy bele (azt hiszem).
Készítünk majd igazolványképet is. Na az még kicsit kiforratlan, olyan multis, majd lesz valahogy stílusú. De biztosan megoldjuk. Így, vagy úgy, de meglátjuk hogy... A vásárlóinknak tetszeni fog, nekünk nagyon tetszik és szeretjük használni a gépeket. Majd mosolygunk, udvariasan elmagyarázzuk a működést, sürgünk-forgunk. A vevőt meg egyáltalán nem fogja érdekelni az a sok belső szar, ami miatt én itt sírokrívok. Hát, igaza van!
Beszolda