Na szóval ez a tanya dolog szerintem nem világos. Nézegettem ma egy csomó olyan oldalt, ahol emberek abból élnek, amit egyébként csinálni is szeretnek. legalább is gondolom, hogy szeretik, különben nem tudnák csinálni.
Az egyik elképzelés a kecsketejes dolog. Ehhez biztosan tőke kell, nagy legelő, sok kecske és rengeteg felszerelés a sajthoz. Befektetős. A másik irány a természet kincseinek felhasználásával előállított mindenféle. Ez a kisebb (kb nulla) tőkét igénylő. Már mint a házon és lerten felül. Viszont nagyobb utánnajárás, gyűjtögetés ilyesmi. És vaklószínű, hogy kisebb a haszna is.
Gombát, gyümölcsöket és sok mindent lehet gyűjteni, amit a városi ember szívesen megvesz, mert a környezetében ilyen dolgok incsenek. Lehetne vele piacolni. Van egy csomó ragyogó recept és lehet vele kísérletezni is. Olyasmi gondolok, mint a River Cottage. Persze beleszámítva szt is, hogy az ilyen termékeknek meg kel teremteni a piacot. nem hiszem, hogy csak azért el kezdenék venni a lekvárjainkat, mert elkészítettük azokat.
Aztán persze ez tavasztól nyárig adna sok munkát, így a téli időszakban lehetne a művészetnek élni. Ha a kertben van néhány szőlőtőke, akor kevés bor is lenne, a gyümölcsökből pálinka, csak hogy lehessen kínálni a betérő vendégeket.
Hát így nagyjából ennyi a gondolat erről. Arról meg már beszéltem, hogy miért nem hiszek abban amit általában mukának nevezünk itt a nagyvárosban... Vagy nem? Azt hiszem, csak érintőlegesen. Egyszer majd elmondom azt is, bár jobban szeretem azt elmesélni, hogy szerintem mi és hogyan tudna működni...
Persze mindehez kell egy tanya, vagy ház kerttel, vuidéki élet, erdő a közelben, jó levegő, tiszta víz, meg sok sok kétkezi munka. Meg elhatározás és kitartás is sok. Node mihez nem? A kár csak az, hogy(...) de ezt hagyjuk most.
Beszolda