Belülről figyelem hogyan szerveződik egy áruház élete. Hasonló, mint a külső világ, csak kicsit kiélezettebbek a helyzetek. Itt sem szól másról az élet, mint alá-fölérendeltségről, hatalomról, és legfőképp a birtoklásról. Persze az egész gazdaságnak és profit maximalizálásnak van álcázva.

Tegnap a raktárat pakolva azt láttam, hogyan megy tönkre az árukészlet, mielőtt kiérne az eladótérbe. Drága cuccok voltak, igen drágák... Meg azt is, hogy onnan hogy kerül vissza. Döbbenetes, hogy micsoda túltermelés van. Azt nem is beleszámítva, hogy a megtermelt javaknak a nagy részére még csak szükség sincs. Innentől kezdve az nem jószág (a javak egyes számú alakja), hanem pocsékolás.

Kicsit más, de nem nagyon. A gyorséttermek tonnaszám dobják ki a percre pontos ütemezésben el nem fogyott, de józan ésszel még fogyasztható élelmiszereket. Közben nem kell nagyon mnesszire menni, hogy éhhalált találjunk.

Ezt az egészet valami számomra felfoghatatlan birtoklási vágyból ered. Biztosan sokan hallották már, de kevesn értik: A föld minden javainak kilencvennyolc százalékát a teljes lakosság alig két százaléka birtokolja. Sokan azt sem tudják, hogy mik azok a javak, amiket birtokolni lehet.

Ez a birtoklás természetesen kitér az emberi életre és annak minden összetevőjére is. A hangulatra, az életminőségre, a jövőben kínálkozó lehetőségekre. És mindez teljesen személytelenül zajlik a fejed felett... Nem kell elhinni, így van. Gondold nyugodtan, hogy szuverén lény vagy, szabad döntésekkel és akarattal. Csak hát ez nem igaz. Zsarolható vagy és irányítható. Azért vagy az, mert ebben a birtokviszonyra alapuló rendszerben nem te vagy az aki birtokolsz.

Lehet például egy öl fát, egy marék földet, egy korty vizet. vagy nagyobb mennyiségeket, de ezek bizobyára kézzel megfoghatóak. De mondja meg nekem valaki, hogyan lehet birtokolni a szelet? A föld alatt lévő természeti kincseket? A napsugarat ugyan ki birtokolja? Magyarország már régen eladta minden nem kézzel fogható javait. És téged is! Ezért vonult haza sértődötten az IMF amikor beintett neki a kormány... Csak gondolj utánna.

Nem vagy képes önfenntartó önellátó életre, mert nem tudod megteremteni a létfenntartáshoz szükséges dolgokat. Egyet tudsz, pénzt csinálni. Ha pénz van minden van? AZt hiszem minnél több a pénz egy rendszerben, annál kevesebb a valóságos érték. Fogod a köteg pénzed és bemégy egy szupermárketbe. Mondjuk hozzánk.

Körbenézel és válogatsz a polcokon. Aztán átmész az élelmiszer részlegre. Végiggondolod mi fogyott ki a hűtőből. Kasszánál kifizeted, bepakolsz a kocsidba és beálsz tankolni majd hazahajtasz. Otthon végiggondolod mikre kell majd fordítanod az épp megkapott fizetésed a hónapban. Kell enni, kel szórakozni, kell ruházkodni, félretenni is kell, kultúra is fontos. Nem árt, ha félre is tudsz tenni. Kell a gyerek iskolájára is fordítani. Szerencsés vagy, ha minderre jut elég. Kell a lakáshitelre és az autólízingre is gondolni. Kiadnivaló van bőven. És szemben ezzel a fizetésed amit az elvégzett munkáért megkapsz. Jobb esetben.

Boldog is  vagy, mert jól alakítod a sorsodat. Ugyanakkor ott van benned egy félőlény, aki minden lépésedet irányítja. Fél a lakásod, hogy ki tudod e fizetni a részletet. Fél a kocsid, hogy kap e majf benzint. A gyerek iskolája is ott fél benned, tudod e fizetni az oktatását? Így belemész olyan kompromisszumokba, amikbe a félelmek nélkül eszed ágában sem volna. És erről azt képzeled, hogy felelősségvállalás.

Az ember nem más ebben a rendszerben, mint szükséges rossz. Főként akkor, ha lelke is van a szerencsétlennek. A lélek nagyon nem jó. Az csak hátráltatja a termelést! Embert persze egyértelműen lehet birtokolni. Nem is csak magát a darab húst némi folyékony szövettel és vázszerkezettel összeépítve. De a lelkét, a múltját és a jövőjét is.

Elkalandoztam. AZt akartam elmondani, hogy miért érzem rosszul magam ebben a közegben. Nem sok dologhoz ragaszkodom igazán, de van amihez feltétlenül. Ilyen a szabadságom. És ha a szabadságomat veszélyben érzem, akkor összeszűkül a gyomrom, és elfog a menekülő reflex.

Olyan dolgok korlátozzák a szabadságomat, mint a feltételezett birtoklási vágy. Az ebből fakadó fokozott ellenőrzés és megfigyelés. Az egy főre jutó igazgatók aránytalanul magas száma. A túlzó elvárások profitmaximalizálás címén. A költséghatékonyság már mint kifejezés is eltorzítja a lelket. A nélkülözés és dőzsölés szemérmetlen kontrasztja a rasszok között. Tovább is van, mondjam még? Nem mondom, ez is csak siránkozásnak tűnik.