Unott sárgán kanyarodott az ég feketéjébe a hold. Még a szája sarkában ráncot vető félmosoly is elsimult a fülledt melegben. Felszűrődika távoli város zaja, de elnyomja a trópusi hőség. Halványan pislákol át néhány csillag remegő fénye az éjszakán. A nehéz levegőben csak egy varjú sötét sziluettje tűnt fel valahol távol, olyan távol, mintha egyenesen a túlvilágról szállt volna át.

Ilyenkor valahol a pusztában lenne az ember helye. Tábortűz és az égi fények homályában, hátát a földnek támasztva, szemét az égre emelve. Elmélkedésre vagy emlékezélsre való az ilyen idő. Múltat s jelent összekötő apró pillanatok visznek tovább a felfoghatatlan élet örvényeiben minket. Emlékezni való idő az ilyen fülledt nyári este.A soha nem érzett szalmakazlak illata mintha itt lengene a szégyenlős szellőben. Nem lebben, nehog megtörje a varázst.

Félmondatok foszlányai érnek utol a múltból. Régi hangok új dallama zsong a tudatom legmélyén. Hallgatom.

Cigarettám lassan elfogy, elpöckölöm az utolsó parázsló hamucsíkot, és hagyom, hogy a könnyű füst magával ragadja minden gondolatomat a végtelen fekete ég felé. Mégsem üresedtem bele az elengedésbe.