Elkezdtem folytatni egy félbehagyott képet... Hogy miért ide írom, és nem a festő blogba? Csak...

A fejemben egy elég jól körvonalazódó ötlet bontakozik ki a vásznon is, de a haladás nem túl gyors. És a felhasznált anyagok sem feltétlenül kompatibilisek egymással. Valami olyan van, hogy a legalsó réteg nem szeretei a felette levőket. Pedig érdeklődtem bírják e egymást, de úgy tűnik nem jó embertől. Nem bírják.

Így aztán minden lépésnél újabb meglepetés a végeredmény. Hiába készülök fel egy várhatóra, ha a tényleges egészen más lesz. Nem baj, alakítgatom szépen és lassan. Majd csak elérkezünk oda, hogy egy elvárt látvány köszön vissza. Tökéletes már nem lesz, de további táplálkozásra jó. ÖTlet fakadt belőle.

Most aztán az újabb gondolatokkal átszőve kezdhetem el a papírmunkát. Igen, tervezni fogok. nem azért, hogy mérnöki pontossággal végezhessem, csak a vélelmezhető kifejlet érdekel. A többi úgy is a pillanaton múlik. Bár lenne rá nagyobb helyem, egy terasz, vagy egy üres szoba, ahol nem kell néznem hová fröcsög a színes lé.

Ez a nézelődés és óvatoskodás kiöl minden lendületet és azonnali fék nélküliséget. Így nem lehet spontán hozzávágni a vászonhoz egy híg festékkel teli lufit, vagy hetykén löttyinteni rá egy tálból... Bár, vagy éppen ezért, ez most megint ecsettel készül. Vissza a gyökerekhez. Amúgy is gyerekrajz szerű.

Csak szerű, mert egyébként semmi gyerekes nincs benne...