Nyilván rengeteg dolog van, amit az ember utólag máshogy csinálna. Némelyik változás alig hatna a jövőre, mások gyökeresen megváltoztathatnák azt. előre persze nem lehet tudni, hogy mitől álna feje tetejére a megszokott életünk.

Egy dolgot biztosan teljesen máshogy csinálnék a mai fejemmel. Nem hagynám magam rábeszélni egy szakmára, amikor tudom, hogy nekem tovább kell tanulni. Semmiképp nem mennék szakmunkásba a gimi helyett. És a gimi után egyből mennék tovább egyetemre. És ha a mai eszemmel kezdek neki az életnek már akkor, úgy elkezdek komolyan foglalkozni a képzőművészettel.

Pontosan tudom, melyek azok a csomópontok, amikor nem jó irányba kanyarodtam. Pontosan tudom, hol kellene lennem. Csak azzal nem vagyok tisztában, hogy innen hogy találok oda! Néha annyira kilátástalannak és hiábavalónak látok mindent. Egyszerűen mindent...

Tudom, milyen életet szeretnék. Tökéletes kis világot építettem fel képzeletben, amire nem hat a tökéletlen nagy világ. Csak a saját töketlenségem gátol abban, hogy a képzeletet átültessem a valóságba. Nem tudom, hogy a korlátok, amik megállítanak mennyire valóságosak vagy mennyire csak a képzeletem korlátai. Pontosabban nem is a képzeletemé, hanem a cseklekvőképességemé.

A terveim mind úgy kezdődnek, hogy ha tehetném. Legtöbbször meg sem tudom mondani, miért ne tehetném. Illetve a pontos akadályt nem, csak kinevezek néhány elvet, mint a megvalósítás gátja. Ez így talán nem értelmezhető.

Ha a magamfajta semmirekellő fogja magát és kivonul a világ körforgásából, akkor nem nagyon találja meg azt a helyet, ahová mehet. Tökéletesen el tudom úgy képzelni az életem, hogy pusztán a környezeti adottságokat használom. És nem kihasználom / kimerítem, hanem mértéktartóan, csakis a szükséges mértékben veszem el a környezetemből azt, amire szükségem van. Aztán itt el is kezdődnek a problémák.

Ha teszem azt ez a hely egy szép erdei tisztás közepén van, nem álhatnék neki fát vágni, hogy házat építsek, nem ültethetném be a magam hasznára növényekkel és nem tarthatnék rajta háziállatokat, hogy megtermeljem amire szükségem van. Már csak azért sem, mert amit ott elveszek, az nem hogy nem az enyém, de valaki másé, esetleg az államé.

És természetesen az erdő tulajdonosa nem venné jó néven, ha egy magamfajta egyszerű semmirekellő nekilátna feltörni a háborítatlan erdő békességét... Ha teszem azt a házikómat vízpartra építeném, ott sem foghatnám ki csak úgy a halakat a magam hasznára. Pedig isten bizony nem kereskedelmi célra fogdosnám a szerencsétlen vizilényeket.

Az van, hogy ez a letelepedett, de nem mezőgazdász, inkább gyűjtögető, halász-vadász életmód teljesen kivitelezhetetlen így a 21. században. Pedig ha belegondolok, sokkal természetesebb létforma, mint amiben ma élünk. Én értem, hogy a gazdaság, meg az ipari világ vívmányai, és hogy profittermelés, meg marketing és péer, és a közösség feletti hatalom, meg úgy egyáltalán is a hatalom nem tűri meg ezt a primitív életet. Csakhogy azt is látom, hogy a Föld meg azt a fajta életet nem tolerálja jól, amit ma folytatunk létezés címszó alatt.

Az persze biztos, hogy hétmilliárd embert a gyűjtögető-halász-vadász életmód nem képes eltartani de az emberiség túlszaporodása épp a látszólagos és viszonylagos civilizációs vívmányokból ered.

A magam részéről tökéletesen érezném magam, ha a magam által megtermelt ételt ehetném, a magam készítette fekhelyen hajthatnám álomra a fejem, és ha a munka után végre nem csak a magam örömére festhetném meg mindazt, amit vászonra viszek. Épp csak annyira volna szükségem a festés bevételeként, hogy talán sót és néhány nem megtermelhető dolgot vegyek. Meg az újabb vásznat és festéket megvehessem. Autóra leginkább csak akkor volna szükségem, amikor be kell menni a városba, hogy megvegyem a nem megtermelhetőket. Egy dízel autót lehet üzemeltetni a konyhában keletkezett használt sütőolajjal is. Ja, hogy az törvénytelen? 

Hát az ilyen törvényszerűségek miatt kivitelezhetetlenek az elképzeléseim. Meg azért, mert amihez értek, arra úgy tűnik senkinek semmi szüksége nincs. A napokban épp azon keseregtem, hogy mennyire felesleges mindaz a tudás és tapasztalat, amit sikerült felhalmoznom. Nem több egy rakás ócska kacatnál. Ha máshonnan közelítem meg, akkor pedig úgy fogalmazhatok: a piaci értékem nulla.

Végkövetkeztetésnek épp ez a nulla az, ami rendkívül zavar. Az önértékelésem meglehetősen vegyes képet mutat. Egyfelöl tudom magamról, hogy tele vagyok értékes képességekkel, tulajdonságokkal, viszont másfelöl ezekre az értékekre úgy tűnik, nincs igény.