Ráérő időmben, ami akad bőven, sokat böngészek. Mindenfélékről, amik épp eszembe jutnak. Van, hogy egy téma fog meg, arra keresek, de akad az is, hogy csak úgy csusszanok egyik témáról a másikra. Történt a napokban, hogy egy ezoterikus tartalmakat publikáló oldalon kötöttem ki.

Érdekelnek az emberi léten túlmutató gondolatok. A tudományok is, de a metafizika, vallás, ezotéria, természetfeletti dolgok, UFO-k, és még sok minden más is. Természetesen foglalkoztat a múlt-jövő, élet-halál, jó-rossz, igaz-hamis ellentétpárok mibenléte is. A dolgok sokszor egyszerűbbek, mint gondolnánk, máskor meg elképzelhetetlen összefüggések bontakoznak ki a kérdező szeme előtt. Azt hiszem, hogy a végtelen összefüggések sora végén jelenik meg a végtelenül egyszerű. Fura egy paradoxon ez!

Foglalkoztat persze a lélek, az ember és a társadalom kapcsolata, az egyén és a csoport kölcsönhatása és azok a változások, ahogy saját magunkat -a helyzetünket értékeljük a világegyetemben, a Földnek hívott bolygón, a társadalomban vagy a családban. Ahogy tudást és ismereteket felhalmozva eltávolodunk a természettől. És eltávolodunk egymástól is. Illetve új összeköttetéseket építünk a testen túl.

Néhány emberöltővel ezelőtt a világ még hatalmas teret jelentett, amit beutazni nem kis vállalkozás volt. Dédapáink idejében nehézkes volt a kapcsolattartás távoli vidékekkel. Ma egy kattintás és bejárhatom a világot. Azaz a világ virtuális megjelenését a világhálón...

Hajdan a tudás maga volt a titok. Ma mindenki számára hozzáférhető, és sokan ennek bűvöletében el is hiszik, hogy a megszerzett tudásuk valóságos tudás, pedig az csak egy a fizikai világ virtuális kivetülése. Zajban élünk, amit nehéz kiküszöbölni. Az információs zaj olyan környezeti ártalom, amivel érdemes foglalkozni. Már csak azért is, mert a tudás torzulása végül is az ember és az ember alkotta társadalom torzulását is jelenti.

Nevezhetnénk ezt a torzulást akár fejlődésnek is, de az alaphelyzet egy tapodtat sem változott, csak a körülmények. Beszélhetnénk technikai fejlődésről, de sokkal érdekesebb, hogy a technika gyümölcseit használva magunk fejlődünk-e? Vajon nem ugyan arra használjuk-e környezetünket, adottságainkat és lehetőségeinket, mint 1000, 10.000 vagy 100.000 évvel ezelőtt? Talán változtak az eszközeink, a módszereink, de a céljaink biztosan nem.

De térjünk vissza a böngészésre! A megtalált oldalon olyan írásokat találtam, amik elgondolkodtatóak voltak. Soha nem állítanám határozottan, hogy az általam birtokolt információ az igazság, főként nem az egyetlen igazság. Így aztán bármit hallok, vagy majdnem bármit, azon el tudok gondolkodni. Akár beleillik az elképzeléseimbe, akár nem. Ahogy az információs zajhoz szokott emberek, én is kifejlesztettem már egy filtert a zaj kiszűrésére. Bízom is benne, hogy jól működik, mégis néha meglepődöm, mik képesek átjutni rajta.

Nem mondom, hogy vallásos vagyok, de hiszek az ember feletti rendező elvben. Azon sem tartom érdemesnek a vitát, hogy ez csak egy erő, egy szervező mechanizmus, vagy Isten. A lényegen ez nem sokat változtat (szerintem). Hiszek abban, hogy az igazság egy rendkívül sok lapból álló gyémánt, amin a fény megtörve szétvetül. Ettől még az igazság nem a róla visszaverődő spektrum, hanem maga a gyémánt. Valahogy így tudnám jellemezni a végtelen összefüggő láncolatok és a végtelen egyszerűség kapcsolatát is.

Általában a dolgok pontosan annyira bonyolultak, amennyire azzá tesszük őket. Koncentrálhatunk a dolgok mélyén megbúvó végtelen egyszerűségre, és az általa keltett rezgések végtelen számára is. Hatásokat, vagy okokat keresünk? És a keresés végeredményét sem lehet függetleníteni saját elvárásainktól. Gyermekszemmel sokkal egyértelműbb a világ, hiszen az ő elméjüket még nem szennyezte be a megannyi zaj. Vagy is az a mérhetetlen mennyiségű elvárás, amivel szemben a felnőttnek meg kel felelni. Érdemes odafigyelni arra, amit és ahogy a gyerekek látnak a világból!

Életünket az határozza meg, ahogy magához az élethez viszonyulunk. Társadalmunkat a saját magunk felé támasztott követelmények határozzák meg. A világunk pontosan olyan, amilyenné mi magunk tesszük. Ennek ellenére kifejezetten ostobának tűnik a felszólítás: Ha a világot jobbá akarod tenni, tedd magadat jobbá. Mihez kezdjen az ember azzal, hogy javuljon, ha fogalma nincs a jó mibenlétéről?

Természetesen a jót körbe tudjuk írni erkölcsi, etikai, vallási és polgárjogi törvényekkel, melyek mind magukban hordozzák a vétkesek büntetéseit is. Azt viszont érdemes megvizsgálni, hogy vajon a büntetéssel fenyegetés valaha is visszatartó erő volt-e? Részben talán igen, de a fenyegetettség még nem veszi elejét a bűnnek!

A törvények egyértelműen társadalmi elvárásokat fogalmaznak meg a társadalom tagjaival szemben. Az együttélés alapjait megteremtő írott és íratlan szabályok ősidőktől velünk élnek. Valószínűleg idősebbek is, mint az emberiség. A csapatokban élő állatoknál a falkán belül is megvan a törvény, és a falkák között is. Sőt más fajokkal együtt és azokkal szemben is működnek az együttélés törvényei.

Az ember, mint "egyedüli" gondolkodó lény, gyakran megalázónak tartja, ha a természetes élő közösségek egyszerű tagjaként vele szemben is érvényre jut a természet törvénye. Hogy jön egy amúgy pompás, de alacsonyabb rendű állat, hogy embert öljön csak azért, mert éhes? Azért ez felháborító, nem? Viszont csak azért, mert az ember egy eszmei döntésétől vezetve nem eszi meg többé a húst, a természetben ettől még ugyan azt a helyet fogja betölteni.

Ha már szóba került a vegetarianizmus: Szeretjük azt hinni, hogy rendelkezünk önálló identitással, szabad akarattal, döntéssel. Érdemes kicsit jobban elmélyülni a társadalomtudományokban, hogy rájöjjünk: Az ember nem csak individuum, de közösségi lény is. Viszonylagosan szabad akarattal csak addig rendelkezik, amig egyedül van. A csoportot egészen más mechanizmusok mozgatják, mint az egyedet. Gyökeresen változik meg a személyiség, amikor tömeggé olvadnak össze az egyedek...

Bizony mint gondolkodó ember, azzal is számot kell vetnem, hogy rám is hatnak a tanult kulturális elemek, a társadalmi mechanizmusok, a vallási elvárások -még ha magam nem is vagyok vallásos, csak hívő. Újabb teória szerint még a gondolataim sem biztos, hogy sajátjaim. A gondolatok is, ahogy egyébként csak élő rendszereket jellemeztünk eddig, képesek terjedni, szaporodni és megsokszorozni magukat. Befészkelnek a fejünkbe és irányítanak minket. MÉMeknek nevezik ezeket a saját "élettel" rendelkező gondolat (információ) vírusokat.

Lehet-e, hogy erkölcsi, vallási, társadalmi és kulturális ismereteink pusztán önmagukért létező, csak saját fennmaradásukért küzdő infovírusok? Ha ezt elfogadjuk, akkor a megvilágosodás egészen új értelmet nyer. Akkor nem más, mint ezektől a fertőzésektől megmenekülni, kigyógyulni azokból. Azt persze nem tudom, hogy ez így van-e, de elgondolkodni érdemes rajta.

Én elfogadom a szellem, a lélek és a test hármasságát. Elfogadom a halál utáni létezés lehetőségét. A mikéntjét nem ismerem, pontosabban ahogy én gondolom, nem emlékszem rá, de felmerül egy kérdés. Ha földi létünket tőlünk független gondolatiságot hordozó információcsomagok határozzák meg, akkor elképzelhetetlen, hogy a túlvilágit is? Hogy a pokol, a mennyország és a karma csak a túloldalról áthozott MÉMek földi leképeződései?

Egyrészt miféle perverz istenség az, aki a földön elkövetett véges bűnt, végtelen szenvedéssel, válogatott kínzásokkal büntetné az idők végezetéig? Másrészt a pokol ábrázolásai mind a test gyötrelmeiről szólnak. Ugyanakkor a halállal elért test nélküliség, a szellem felszabadulása nem épp a test gyötrelmeitől való megszabadulás? Talán a lélek gyötrelmét épp a MÉMek okozzák, amitől megszabadulva kiléphetünk a Föld-csapda erős tömegvonzásából?

Az biztos, hogy az utóbbi néhány ezer évben a félelmeink alakítják életünket, és ennek megfelelően alakítjuk mi is az életterünket. Félelmektől vezetve, a vélt ideáknak megfelelően. Félünk múlttól, jelentől, jövőtől. Félünk másoktól és néha félünk magunktól. Félünk valós és elénk állított látszólagos ellenségektől. Félünk a törvény erejétől és az Isteni büntetéstől.

Félünk a természettől és a környezettől, a bennünket fenyegető veszélyektől, a valóságtól és a képzelettől... félünk az előttünk álló élettől és a végén elérkező haláltól. Mindegy mi az, csak félni lehessen. De amig gondolatainkat a félelem és a rettegés tölti ki, addig a bennünk szunnyadó világegyetem nem képes kibontakozni.