Drága névtelen, arctalan, vagy inkább pofátlan rajongóm!
Nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek rajtad. Szeretném ha megértenéd, hogy ez a partizánháború csak rád nézve káros. Belülről marcangol valami kétségbeesett irigység, hogy minden hibám ellenére még mindig van ember, aki szóbaáll velem. Vagy talán az a problémád, hogy bármilyen inteligens, szép és okos vagy, veled mégsem... Hát, szar ügy!
Elképzelni nem tudom azt a megszállottságot, amivel üldözöl. Ostoba kommentek olyan oldalakon amiket olvasok, cseten a nevemet használva mocskolódások, e-mail üzenetek... Ott ülsz a gép előtt és görcsösen várod minden írásom, hogy valamit összeszedj belőle. Silány egy élet ez, teljesen tönkre fogsz menni belé.
Én csak sajnálni tudlak, de azt sem túl intenzíven. Szánalmas és beteges az igyekezeted, hogy... Nem is tudom mit akarsz elérni ezzel. Nem értem a célod, nem értem az okaidat, nem értem a gondolkodásodat. Nem is akarom mindezt megérteni. Csak azt értem, hogy ebbe a megszállottságba belebetegedtél. Fel kellene keresned egy agyturkászt, aki helyrerázza a dolgokat a koponyádon belül.
Azt képzeled, hogy el lehet bújni a világháló névtelenségében és megvéd az internet arctalansága. Tőlem biztosan megvéd, de saját magad elöl nem vagy képes elbújni. Azt nem látod, hogy közben a valóságban veszíted el az arcodat, önmagadat. Nem kell, hogy elgondolkodj ezen, talán felfogni sem vagy képes.
Beszolda