Tízezer
Tízezer jön hosszú sorban,
Tízezer jön -de lassú menet...
Én láttam, hogy jön hosszú sorban
a Tízezer apró percet
Hozna mind egy kis feledést,
Hozna mind -de nem kell nekem!
Én láttam, hogy hoz hosszú sorban
a Tízezer apró percet
Hangtalan hangulat
Ezüst melltű az ég leplén,
Ezer lángú gyertyafény.
Csillag tükrében
Ember arc ragyog.
Holnap majd
Amig hullámzik a lét a vérben,
addig mondom lélek színbe
öltözött világok:
Én öntözök virágot!
Teremtek újat, senkinek.
Látom a holnapi színeket.
Minden út
Emészt a hiába érzés,
mar, rohaszt legbelül...
Koponyám belső feléről
ledörzsölt minden versszakot,
színt, formát és illatot...
Hiába érzés, hiába létezés.
Hiába mondom:
Már elég a sorsból,
már elég a szenvedés,
már nincs szín, csak megvetés,
nincs vászon, csak szemfedő.
Nincs álom sem lebbenő.
Csepp könny
Sebtől sírok,
abból vérzek,
verset írok,
képet festek...
M'ért temettek?
Én még élek!
Holt mosoly
Az nem én vagyok, a maszkom mosolyog!
Az nem én vagyok, csak kép az arcomon.
Figyellek! Te nem látsz, nem vagyok.
Nem én kiáltok sírva minden éjjel!
Én itt vagyok csendben, testbe zárva bennem.
Egy szívünk dobban, de az nem én vagyok!
A maszkom sír, csak az jajong!
Tiltott életek
Tiltott életek, titkos kis vágya,
Lopva gondolt kis világ.
Lopott fényben, lopott virágok
Kopott rózsákkal váza
Kopott asztalok, zihálva
Hulló vakolat az abroszon…
Csillogó ócska álmokon
Sosem volt irány
Nem térben élő testi vágy
Nincs-időben lelki máz...
Kivájt szemekkel figyel a múlt
– az úton, búkon rágódó esztelen
Őrjítő testek meztelen
– nesztelen körtánc, éjjeli ima.
Sosem volt párnákon sosincs vigasz.
Életünk gyertyaláng, viasz – bohózat!
Halott szél
Halott ujjakon keresztül semmit nem tudok,
Nincs látás és nincs mit látnom,
nincsenek számban ízek, nincs falat...
Majdnem síma arcomon csak a ráncok mélyek.
Ujjaim közt szél éri bőrömet,
ujjaim közt az élet átszaladt.
Ott
Kéz a kézben
nézünk egymás szemébe.
Látunk múltat,
és látjuk a holnapot.
Hol Napot nézünk,
kinyilt tenyérrel
és szívvel a fényben úszva,
ott a most.
A mindig új világ.
Ahol kitárja ajtaját
a vágy.
Fájdalmas háromsoros
rám üit a szürkeség.
Ólmos súlya nyom,
de nem hagyom magam.
Szófoszlányok
gondolat
gondol a nap
nappal vagyok
éjjel meg csak úgy
Nemek
Nem élek józan életet,
Nem élek szinte semmilyet.
Nem tisztelek embert és
Nem tisztelek urat.
Nem hallok
Nem látok
Nincs rajtam áldás
És nincsen átok...
"F"
Furcsa fények foszlott fátyla függött fellegek fölött fújó fájdalmon.
Felkelt félelmünk fojtott füstje felhajtott firhangot fú, fáj felejteni.
Fürge fecske fák fölött ficánkolt… fodros félelem fülembe fortyan…
Összefésült gondolatok
Hétfő reggeli borongás.
Mindjárt vége a hónapnak.
Mindjárt vége az iskolának.
Mindjárt vége az évnek.
Mindjárt vége.
Sokszor kezdtem bele úgy dolgokba,
hogy a vége előtt lett vége.
Sokszor úgy lett vége,
hogy el sem kezdődött.
Kint tavasz van.
Napsütötte üde-zöld fű.
Szürkéskék, reggeli párával teli
friss illatú napsütés.
Kiszolgáltatottság.
Szellőztetem a lakást, az agyamat.
Pihentető látvány a sok zöld fű.
Jó rajta végigpásztázni.
Még egy rigó is énekel.
Nagyon trillázza.
Területfoglalás.
Életteret szorít ki magának.
És kiszorít egy másikat.
Akié korábban volt az ág, a fa.
A kék ég.
Harcol.
Harcol az életért.
A túlélésért.
A szaporodás jogáért.
És dalol.
Dallal fegyverkezik.
Igazi csőr-te.
Nem vérre menő pár-baly.
Nem tudom mi lesz,
mi volt,
mi van.
Nem tudom. Nem tudom. Nem tudom.
Gyomorgörcs.
Remegés.
A kezemben.
Valahol elvesztettem az útirányt.
Valahol rossz felé kanyarodtam.
Valahol nem jól tettem amit.
Nem ott vagyok ahol lenni kell.
Nem akkor vagyok, amikor lennim kell.
Nem az vagyok, akinek lenni kell.
Kinek kell lenni?
Kinek kellek?
Minek kellek?
Kellek?
Hídfőállás.
Kellek?
Hídalatti létkérdések.
Vannak?
Takarítom ecsettel a billentyűzetet.
Klavia-túra.
Taszta-túra.
Teljesítmény túra.
Taktaharkány -vasútállomás.
Alkohol végálloás.
Vattacukorgyár, tessék!
Sírógörcs.
...és így tovább...
Hívogató
Nincs más erő, mi hívhat egyesülni népet s nemzetet
egy néppé, újra egyesülni szent hitünk felett
-mint ősi Szent koronánk és nagy Boldog Asszonyunk szava:
Szent királyaink hívnak most, újra egyesülj Haza!
Úr apáink szólnak így: véreink, megint egyesüljetek!
Forrjon össze vér s a szív a szent tüzek felett!
Gyúljon szívetekben új jövő, s a Magyar hon szava:
Tartsátok szívetek az égnek, s hitetek emeljétek magasba!
A magyar lélek élt, s míg élni fog dalol, ha halkan is.
Hát szóljatok hangosan, rendek és karok,
ha a világ elvakít hazug dalokkal verve otthonunk
–mi tudjuk akkor is: Európa szívében otthon vagyunk!
Beszolda