Hiszel a mesékben? Én igen! Nem a kalandokban, a tündérekben, a sárkányokban. Nem a varázslókban, nem a szereplőkben és még csak nem is a történetben.
Abban hiszek, hogy a szereplők igazából mi vagyunk. A történeteket az élet szüli, a helyzeteket az emberi természet bonyolítja. Abban hiszek, hogy a megoldásban bölcsesség és tudás van. Abban hiszek, hogy a mesék megtanítják azt, amit a felnőtté válás igyekszik elfeledtetni velünk. Hiszek benne, hogy van jó, és tudom, hogy van rossz, de azt is tudom, hogy mi választunk jó és rossz között.
A mesék megtanítják azt is, hogy az összefüggések néha nyilvánvalók, máskor meg rejtve vannak, de minden tettünkkel elindítunk valamit, egy cselekménysorozatot. A mesék arra tanítanak, hogy a célunk eléréséhez szükségünk van segítségre, és arra a képességre, hogy felismerjük a rejtőzködő segítőket. Mert rejtőzködő segítőink vannak nekünk is.
Teljesen mindegy, hogy az angyalokban hiszel, a szerencsében hiszel, vagy egy talizmánban hiszel. Egy dolog nagyon fontos, ami nélkül biztosan nem érünk el semmit, és ez a dolog a hit magunkban! Persze nem szabad átlendülni a ló túloldalára, az elbizakodottság épp olyan veszélyes, mint a kishitűség. Erre tanítanak meg a mesék.
Azt mondják el a mesék, hogy a racionalitáson túl létező világnak is megvannak a törvényszerűségei. Azt mondják el, hogy az életünk akkor is fontos, ha mi csak mellékszerepőlőnek érezzük magunkat. Van, akinek az életében főszereplők vagyunk. ÉS még valamit megtanítanak a mesék. Azt, hogy a mesében hinni nem gyerekes dolog, mert a mesékben az őseink minden bölcsessége ott rejtőzik, csak meg kell találni! Nekem ezt tanítják a régi meséink.
Beszolda