Adjon az Isten szerencsét, szerelmet, forró kemencét, üres vékámba gabonát, árva kezembe parolát,

Bár annyira szerencsés vagyok, hogy nem tudom mi a szerencsétlenség, de azt sem tudom, mi a szerencse. Szeretném szerencsésnek érezni magam, ami kicsit nehéz azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy a szerencse nem más, mint a beleforgatott erőfeszítés megtérülése. Forró kemencét is szeretnék, ami számomra az önellátás képességének szinonimája, s egyben a családi tűzhely, ami amolyan oltárféleség, a családi szentség oltára. Ha meg kemencém van, legyen bele gabona, amiből sört és kenyeret készíthetek. És amikor van kemencém, van hozzá gabonán, akadjon barát is, akivel meg lehet osztani.

lámpámba lángot, ne kelljen korán az ágyra hevernem, kérdésre választ ő küldjön, hogy hitem széjjel ne dűljön,

Mostanában nem érzem úgy, hogy a láng lelkem nagyon lobogna. Mintha kissé megfogyott volna bennem a lelkesedés és hév. Nem akarok ebbe a testi-lelki tespedtségbe fáradni napról napra. Kérdésekkel is tele vagyok. Magammal kapcsolatban, az utammal kapcsolatban, a lehetőségeim és adottságaim eredőjéről és irányáról, a célokról, amik megfogalmazódnak bennem. Lassan kezdem elveszteni a hitemet mindabban, amit eddig valónak és igaznak hittem, de nem engedem, hogy teljesen elfogyjon belőlem. Keresem magamban és a világban a válaszokat, de most jól jönne, ha barátilag megsúgna nekem néhány dolgot.

adjon az Isten fényeket, temetők helyett életet - nekem a kérés nagy szégyen, adjon, úgy is, ha nem kérem.

Az ifjú kijelent, az ember kérdez, az öreg fél szavakkal útba igazít a saját megélése alapján. Az öregnek már kifelé halad az útja abból a cirkuszból, amiben az ifjú épp csak elkezd lépegetni és tele önbizalommal, félelmek és korábbi elutasítások nélkül, bátran lépked. Én meg, emberéltem útjának felén egy nagy és sötét erdőbe jutottam, ahol félelmek, kétségek és szorongások buktatják az amúgy is megkopott önbizalmamat és tűnő lelkesedésemet. Most kérni, és köszönni tanulok az élettől, az Istentől.

Gyerekként szégyenérzet nélkül tudtam kérni - hol van, hová lett a bennem volt ártatlanság, ami nem szégyenli mezítelenségét? Hol van a feltétel nélküli bizalom, ami kért és ami által megadatott?