Kezdjük az elején, hogy a történet kerek egész legyen, bevezetővel, tárgyalással és levezetéssel. A pisztolyt egykori mesteremtől kaptam, akitől a harcművészeti ismereteim jó része származik. Tehát egy Gamo PR 15 sorozatú légpisztolyról beszélünk. Elősűrítős darab, a "szán" előre és vissza hajtásával pumpáljuk fel. A "szán"ban, a cső alatt található egy lőszer adagoló, amelybe 17-18 darab 4,5-es ólom sörét fér. Nem egy pontlövő fegyver, de kellemes időtöltést nyújthat. Úgy tudom, hogy a csöve nem huzagolt, az ereje pedig a javítás után nagyjából 3-3,5 J, ha jól emlékszem.
A pisztoly az utóbbi 10 évben szétszerelve pihent egy szekrényben. Ezt untam meg és kerestem egy hozzáértő mestert, aki szakértelemmel és szeretettel nyúl hozzá. Találtam is megfelelő helyet és embert: GunnerSE, és Bihácsi János személyében (Szerviz és Bemutatóterem: 1135 Budapest, Szent László út 14-16.
Telefon: - 06-30/914-13-36 - e-mail: gunnerairsoft@gmail.com). Bátran ajánlom minden "bajtársnak"!
A fegyvert ma kaptam meg. Három hét volt a renoválás, de úgy vagyok vele, hogy ha 10 évet kibírtam nélküle, akkor ez a három hét pont marhára megéri, hogy végre elkészüljön. Különösen azért, mert a pihenés közben (hogy-hogy nem) elveszett néhány alkatrész, amit le kellett gyártani. Új dugattyút és hengerfejet kellett készíteni, ki kellett tisztítani az egészet, tömítéseket átnézni, nem is beszélve a pisztoly elején és végén lévő két csapról, amik szintén hiányoztak.
Az összeszereléskor derült ki, hogy sajnos a szeleptok anyaga is elöregedett már az idők során. A szelep menete kiszakadt, de egy kétkomponensű anyaggal sikerült ezt a hibát is kiküszöbölni. Most remélem, hogy jó ideig kitart ezzel a megoldással. Egy éven belül biztosan nem költök rá a lőszeren kívül, de ha ne adj isten megadná magát a műanyag alkatrész, akkor tudom, hová forduljak.
Ha azt a darabot is "kifarigcsálja" a fegyvermester, akkor nagyjából a világ vége után két napig pisztoly marad a szerkezet. Ezért is gondolom, hogy erre még beruházok majd, hiszen a már most is több, mint húsz éves pisztoly így gyakorlatilag örök életűvé válik. Jó, talán majd a szilikongyűrűket ki kell cserélni, de az csak karbantartás és nem javítás. Meg talán majd egyszer csak a cső kerülhet cserére, de azért az acél, mert abból van, mégsem spiáter, mint a mai darabok.
Szóval hazajött a pisztoly, ami tulajdonképp a névnapi ajándékom része. Gyorsan lementünk a pincébe és kipróbáltuk a pisztoly meg a hevenyészett golyófogómat is. Mindkettő jól működik, de a pisztolynak kb úgy örültem, mint kutya a farkának. Olyan puhán, finoman jár a dugattyú, hogy amikor először volt a kezemben, akkor nem volt ilyen. Mondjuk már csak egy lőteret kell találnom, ahová el lehet járni puffogtatni, mert a pince hosszú távon nem lesz megfelelő a szomszédok miatt... /huncut mosoly/
Beszolda