Amikor kifogtuk az utolsó halat, amikor elfertőztük az utolsó csepp vizet, amikor megmérgeztük az utolsó tiszta levegőmolekulát és kivágtuk az utolsó fát, akkor majd betakarózhatunk azzal a kifejezhetetlenül sok virtuális számlapénzzel, amit a multinacionális gazdaság és a bankok profitéhség teremtett az élhető környezetből. Ahol a fenntartható fejlődés oltárán feláldoztuk Anyaföldünk, Szülőföldünk, egyetlen élhető otthonunkat a Földet...

A Föld biztosan kiheveri majd, ahogy már előttünk is megtette mondjuk egy olyan erejű becsapódás után, ami a teljes ökoszisztéma több, mint felét elpusztította, körülbelül 250 millió éve (a Perm–triász kihalási esemény * során).

*

A perm–triász (röviden: P–Tr) kihalási esemény, közkeletű nevén „Great Dying” („Nagy Kihalás”) mintegy 251 millió évvel ezelőtt, a perm és triász földtörténeti időszakok határán következett be. Ez volt a földtörténetben ismert legsúlyosabb kihalás: becslések szerint a tengeri fajok 96%-a, a szárazföldi gerinces fajok 70%-a pusztult ki. A tömeges kihalások közül kizárólag ez okozott komoly veszteséget a rovarvilágban. A biodiverzitás rendkívül súlyos visszaesése miatt az élővilág talpra állása jóval hosszabb időt vett igénybe a triász elején, mint más jól ismert kihalások után.

A kihalás két lépésben történhetett, mintegy ötmillió év különbséggel. Okairól több különböző elmélet létezik. Az első, kisebb lépést valószínűleg fokozatos környezeti változások eredményezték, míg a második, valóban tömeges kihalás egy hirtelen fellépő katasztrófához kötődhet.

A Húsvét szigetek ma jobbára kopár, bokros vidék, nyomaiban sem utal a korábbi erdőkre a lecsupaszított sziklafelszín. Az ott élők egészen addig fenntarthatónak tartották az erdőirtást, amíg egyszer csak elfogyott a fa. Aztán már valahogy mégsem volt fenntartható a fakitermelésre alapuló fejlődés.

Ugorjunk, nem erről akartam beszélni, ez csak amolyan előljáróféle, bevezető gondolat volt. Tegnap kaptam egy levelet, ami többek közt az alanyi jogon járó alapjövedelemért indított civil kezdeményezésről szól. A kezdeményezés célja, hogy az állam a polgárai számára biztosítsa a tisztességes megélhetéshez szükséges alapjövedelmet, törölje el a munkabérek adóterheit, adókat a fogyasztás, a tőkeműveletek és az extrém vagyonok után szerezzen. Magyar viszonylatban az alapbér legalább nettó 84000 forint volna. A kezdeményezés részletes leírása ITT található <<<klikk! Idézet az oldalról:

AZ ALAPJÖVEDELEM EGY XXI. SZÁZADI, HUMÁNUS MEGOLDÁS, AMELY FELSZABADÍT A NEM EMBERHEZ MÉLTÓ MUNKA KÉNYSZERE ALÓL, ÉS EGYBEN SZABADDÁ TESZ A VALÓDI, ÖNBETELJESÜLÉST BIZTOSÍTÓ MUNKA SZÁMÁRA! KÉRJÜK, TÁMOGASSA ALÁÍRÁSÁVAL EZT A KÖZÖS KEZDEMÉNYEZÉST!

Ácsi! Alanyi jogon, feltétel nélkül járó alapjövedelem? Ezeknek elment az esze? Vagy mégsem?

Amióta szervezett társadalomban élünk, a polgár köteles szolgálni az államot, ami ezért megvédi őt. Igen, a polgár befizeti a rá kirótt adókat, és ennek mértékében cserébe elvárhatja, hogy az állam kitörölgeti a fenekét, megpaskolja a pofikáját, megsimogatja a feje búbját és még meg is büfizteti. Mondom az adók mértékében. Na de komolyra fordítva, micsoda ökörség ez, hogy az állam fizessen bárkinek alanyi jogon alapjövedelmet?

Lehet mondani, hogy a sok ingyenélő másra nem is vár, csak az olyan ökrökre, akik kinyalják a valagukat és még pénzt is adnak nekik puszira. Némi igazság a mai viszonyokat tekintve talán lehet is az efféle okoskodásban, de azért egy icipicit gondolkodjunk el ezen.

Az államok megléte óta a polgár, paraszt, kereskedő iparos és bárki, talán a koldusokat leszámítva, saját két keze munkájával finanszírozta meg az állam és a hatalom kiadásait, melyeket a saját maga biztonsága és érdeke reményében, mintegy kétoldalú szerződést, a maga részéről vállalt. Más kérdés, hogy volt-e, van-e lehetősége bárkinek e szerződés alól kölcsönös mentességet szereznie. Vagyis nem is annyira más. Minden polgár köteles ebben a játékban részt vállalni, nincs kibúvó és egyre kevésbé lesz.

Az állam egy közösség, ami felett a hatalom a közt hivatott szolgálni. Kiadásait és magát a hatalmat a köz abból a jól felfogott érdekből finanszírozza, hogy ezzel a saját megélhetését és boldogulását, tisztességes életét biztosítja. A köz által elvárt közfeladatokat az állam köteles teljesíteni, amiért a polgár a közterheket köteles az államnak megfizetni. Ez egyszerű, mint a bot.

Na már most azon el lehet gondolkodni, hogy milyen közfeladatok elvégzéséhez van szüksége a köznek az államra és a hatalomra. Honvédelem, oktatás, egészségügy, jogalkotás, igazságszolgáltatás, közbiztonság és rendvédelem, az utak és a kereskedelem biztosítása...nyilván volna még, ha jobban összekapnám magam. Ezeket a feladatokat el lehet látni helyi, regionális, országos és  nemzetközi szervezésben és felügyelet mellett. Ez technikai részletkérdés.

No de! Ha az a fentebbiek alapján magától értetődő, hogy a polgár finanszírozza az államot, akkor talán azt a kérdést sem ördögtől való feltenni, hogy az államnak nem kötelessége és felelőssége-e vajon, hogy a polgárai emberhez méltó, tisztességes életkörülmények közt legyenek képesek megélni a mindennapokban? A tegnapi levél ide vonatkozó részében az író kifejezte értetlenségét a csekély mértékű magyarországi érdeklődés és a magyar aláírások kis száma miatt. Minket, magyarokat ez nem érdekel?

Azt gondolom, hogy a magyar ember, bárki bármit állít, dolgos, szorgalmas okos és rátermett az életben maradásra egy a természet princípiumait követő világban. Ennek az írásnak nem kifejtendő témája, hogy a mai világunkat mozgató elvek vajon mennyire erednek a természetből, vagy állnak tőle távol, de az alanyi jogon járó alapjövedelem kapcsán felvetődik bennem néhány kérdés.

Vajon természetes-e, ha az állam minden polgára részére biztosítja a tisztességes megélhetést? Igen! Amennyiben lehetővé teszi és nem gátolja a polgárt a közössége és saját érdekében végzett munkával szerzett önkiteljesedésben és önmegvalósításban. Azon lehet vitatkozni, hogy hol húzódik az önérdek és a közérdek közti határ, de most elégedjünk meg azzal, hogy ami nem sérti, károsítja a "közt", de hasznára van az "ön"-nek, az a saját felfogásom szerint mégiscsak építi, ha nem is közvetlenül, de közvetetten mindenképp előnyére van a köznek is.

Hogy miért lehet alacsony a honi érdeklődés egy ilyen kezdeményezés iránt? Mert a magyar dolgos fajta, szereti a két kezével megteremteni az életben maradáshoz és a tisztességes megélhetéshez szükséges javakat. Úgy gondolom, hogy alapvetően minden emberben megvan a jóra való hajlandóság, az örökölt értékek és életfeladatok, létcélok beteljesítésének óhajtása. Akkor is így gondolom, ha most némely honfitársam nekem szegezi a kérdést: Még hogy az én adómból fizesse az állam a sok munkakerülőt? Igen kedves barátom, a te adódból fizesse az állam a sok "munkakerülőt", ahogy egyébként a segélyekkel és járadékokkal ma is teszi. Pont.

Már csak azért is, mert ha alanyi jogon jár egy a tisztességes élethez elegendő alapjövedelem, akkor pápát intünk a megélhetési bűnözésnek és a bíróság előtt nem lesz enyhítő körülmény a szociális helyzet, mert a bűn az bűn, a bűnös pedig lakoljon meg tettéért. Ha a legelmaradottabb faluban, a legutolsó koszos kódisnak is megvan a megélhetése, akkor nem a szomszéd, mondjuk kedves barátom a te idős nagyszüleid kertjéből szerzi be a vasárnapi ebédhez a tyúkot. Akár idős nagymamád élete árán, aki az utolsó kis vagyonkáját az élete árán akarta megvédeni.

Arról nem is beszélve, hogy eleve a munkanélküliség, mint intézmény, egy agyrém. Hazánkban vannak családok, ahol a második, harmadik generáció nő fel úgy hogy apu, anyu reggel nem ment el munkába, nem dolgozott otthon sem, nem művelt kertet, nincs jószág sem, de a segélyért havonta sorban áll a hivatal előtt... Ez egész egyszerűen tarthatatlan. Itt tennék egy pici kitérőt. A természetben mindennek és mindenkinek megvan a helye. Én ugyan rettentően haragudhatok azokra, akiknek az a feladata, hogy lebontsák azt, amit az építők már feladtak, de ez esztelen hiábavalóság. Aki a falu végi putrisor lakóira haragszik, az egy apróságot nem vesz csak figyelembe. Amit az "élet munkásai" felhagynak, azt "a lebontás munkásai" veszik át.

Ma, a fejlett, nyugati világban nem munkanélküliség van, hanem rengeteg munka nélküli ember és rengeteg, de tényleg eszméletlenül sok elvégzetlen munka. Ne menj messze, nézz csak szét saját országunkban! Elhagyott gyárépületek, elhanyagolt települések, tönkrement utak, lerobbant tömegközlekedési eszközök, bezárt és üresen álló boltok, koszos útszélek és erdők és parkok és tavak, folyók és közterek és ahová csak nézek, rengeteg, rengeteg elvégzetlen munka, munka, munka mindenhol! Meg korrupció a közigazgatásban, az államigazgatásban, de még a munkahelypiacon is korrupcióval, pontosabban protekcióval lehet megszerezni a valamit is érő munkahelyeket. Hogy csak egy példát mondjak, életem első szerződéses munkahelye egy állami felsőoktatási tanintézmény volt, ahová akkori kedvesem közbenjárására és ajánlásával vettek fel. Első munkanapom első megbízása volt, hogy elvittem a postahivatalba azt a hirdetést, ami az általam már betöltött állsáról szólt -mert állami kötelezettség volt a meghirdetése.

Véleményem szerint ha nem is mindenre, de a legégetőbb szociális problémákra azonnali megoldás volna a feltétel nélküli alapjövedelem. Gazdasági racionalitásról vitatkozhatunk, de érdemes elgondolkodni azon, hogy a mindenkori gazdasági válságok okozója, a pénz-politika, a gazdaságirányítás és a tőke/tőkehiány, illetve a multinacionális vállalatok gazdaságfilozófiája. Ennek ellenére, pontosabban éppen ezért, ezeknek a tényezőknek az érdekérvényesítő képessége mesze magasabb a polgár érdekérvényesítő és lobbi képességénél, nem csak a pénzpiacon és a gazdaságban, de akár a jogalkotás, vagy igazságszolgáltatás területén is.

A pénzintézetek és bankok hitel-kamat-befektetés filozófiája és stratégiája, ide értve a hitelminősítők belterjes világát mozgató lobbik és érdekek szövedékét, kibogozhatatlanul összefonódott a globális gazdasági lufit létrehozó multinacionális vállalatok, gyakran minden más (akár társadalmi vagy közösségi) érdeket felülíró profitéhségével és a vak hittel a "fenntartható fejlődésben". Gazdasági erejükből eredő érdekérvényesítő képességük okán pedig állami és uniós forrásokkal alaposan megtámogatva, jobbára a bank és multinacionális szektor részesül adómentességekben, finanszírozásban. Velük szemben a "kisember" egyrészt tőke és/vagy forráshiány miatt, másrészt a rendkívül aszimmetrikus piaci feltételek miatt eleve vesztes helyzetben van.

Ezen a fenntartható fejlődésen is érdemes egy cseppet elidőzni. A föld, mint minden szempontból zárt rendszer, teljességgel kizárja a világ végezetéig fenntartható fejlődés lehetőségét. Abban az értelemben legalábbis biztosan nem lehetséges a fejlődést fenntartani, ha a fejlődés folyamatos növekedést jelent. Egyszer csak eljön az a pillanat, amikor a ma ismert és a jövőben ismertté váló energiaforrásainkat és nyersanyagkészletünket a fenntartható fejlődés nevében az utolsó cseppig kiaknáztuk, és ott ülünk a nagy zsák profitunkon azon tűnődve, hogy akkor most hogyan tovább?

Egyetlen gondolat, vagy talán kérdés a végére. Mátyás király idejében, amikor Európában első és egyetlenként, a török fenyegetettségre hivatkozva és a koronazálog kiváltásával alaposan megterhelve, állandó hadsereg alakult Magyarországon, az adók a következőképp néztek ki. A jobbágytelek után (tehát nagy család és nem az egyes személyek után) a jövedelem egy tizede az egyháznak, egy tizede az államnak és rendkívüli esetben egy harmadik tized rendkívüli hadi adóra került. Osztok, szorzok, ez harminc százalék, és nem győzöm hangsúlyozni, a jobbágytelek és nem a személy után! Következésképp az egy jobbágytelken élők összes megtermelt jövedelmük hetven, nyolcvan százaléka felett szabadon rendelkeztek. A robotot, ami a helyi földesúr felé volt kötelezettség, szintén jobbágytelek után mérték, és a nagycsalád részéről elenyésző terhet jelentett, alkalmasint pénzzel, terménnyel, jószággal kiváltható volt. Ebben a korban volt utoljára Magyarország politikailag, pénzügyileg és gazdaságilag viszonylag erős és önálló, ráadásul világhírű egyetem is működött az országban.

Mai összes jövedelmeinket és adóterheinket figyelembe véve, minden személy, az általa szerzett, megtermelt vagy használt jövedelmek húsz százalékával sem rendelkezik szabadon, miközben a fennmaradó nyolcvan százalékot fizeti be az államnak különféle adók és illetékek formájában úgy, hogy közben az állami szerepvállalás tőkehiányra hivatkozva rossz minőségű, vagy teljesen hiányzik. Elsősorban most Magyarországról beszélek, de nézzük meg a közösségi használatú úthálózatot, az egészségügyet, a közösségi tömegközlekedést. Hová megy az a mérhetetlen nyolcvan százalék, ha semmi nem működik jól?

Tudom, populista duma ez, de a nagyszüleink, akik a két kezükkel és verejtékes munkával vakarták ki a szarból az országot 1920 után, 1945 után, 1956 után, most csak azért nem mennek ezrével tüntetni napról napra a mindenkori kormányok ellen, mert szégyenlik a napról napra élés nyomorúságát, amibe egy embertelen globális rendszer taszította őket a keményen átdolgozott életük végére. Ez véletlenül sem baloldali propaganda akart lenni a jelenleg regnáló kormány ellen. Ez Mátyás király óta talán az összes eddigi hatalomnak és kormának szóló kritika.

Nem akarom ilyen keserű sorokkal zárni ezt a bejegyzést. Azt akarom már csak elmondani, hogy mihez kezdenék én, ha feltétel nélküli alapjövedelmet kapnék az államtól.

Először is nem félnék ebben a pillanatban belekezdeni abba a vállalkozásba, amibe ma csak azért nem merek belevágni, mert egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy az állam által a vállalkozásomra rótt terhek, adók és illeték összességét ki tudnám termelni anélkül, hogy ésszerűtlenül magas árréssel lehetetleníteném el a forgalmazást a saját kezűleg gyártott termékeimre az eladáskor.

Magyarul munkahelyet teremtenék belőle először magamnak, ha beindul az üzlet és jó a termék, jó a kereslet is, akkor akár másnak is. Közben úgy biztosíthatok tisztességes megélhetést a családom számára, hogy nincs lelkiismeret furdalásom amiatt, hogy az államon keresztül kedves barátom, te tartasz el engem.

Tudom, hogy a belső fogyasztás nem megoldás a gazdaság minden rákfenéjére, de a feltétel nélküli alapjövedelem Uniós kezdeményezés. Ha minden uniós polgárnak alanyi jogon jár, ezzel nem csak az országokon belüli, de akár az országok közti piacok és tőkeáramlások is élénkülnek, ami közvetve, vagy közvetetten kihat a teljes világgazdaságra is. Arról nem is beszélve, hogy a helyi pénzekkel kombinálva akár a helyben maradással a helyi gazdaság erősödését segíti.

A film több,mint egy órás, de érdemes végignézni.