Talán nem is olyan furcsa dolog az embert és az ember állapotát nyelvi eszközökkel figyelni. Úgy gondolom, hogy a magyar nyelv erre tökéletesen alkalmas. Édes anyanyelvem egyéb iránt Isten tudatos nyelv. Amikor elhatalmasodik rajtunk a félelem, a gond, a baj, akkor az égiektől kérünk utolsó mentsvárként segítséget. Gondoljunk csak bele, mit is mondunk, ha hirtelen nagy veszélybe kerülünk és magunk nem tudunk vele megbirkózni? Segíts Ég! Őrangyalaink itt állnak mellettünk és hozzásegítenek mindahhoz, amit be kell teljesítenünk. Jóhoz, rosszhoz egyaránt.

Amikor megteremtem a pofont, azzal nem csak a másikat bántom, hanem magamat is. Plusz a pofon mindkét végét megteremtem és nem csak azt, amit én adtam. Az őrangyalom, vagy a sors, nevezd ahogy akarod, bizonyosan gondoskodni fog róla, hogy a "kapom" oldallal is megismerkedhessek. Aztán lehet szaladgálni fűhöz fához, hogy igazságtalan az élet, ver a sors. Én indítottam, el a pofont, ami visszatalál végül hozzám.

De miért teremtek meg egy pofont? Mert megtehetem? Mert félek? Mert hatalmat gyakorlok a másik fél felett? Tulajdonképpen mindegy mi az oka. Még az is majdnem mindegy, hogy ha már megfogant bennem a pofon gondolata, akkor lendül-e a kezem. A pofont már akkor megteremtem, amikor kigondolom. Ha végül mégsem legyintem meg a másikat, akkor is legfeljebb abban bízhatok, hogy ha eljön az ideje, akkor az sem lendíti ütésre a kezét, aki nekem szánja a pofont. Bár a gondolat már ott van benne, a cselekedeteit pedig a gondolatai fogják meghatározni.

Az agresszió biztosan a félelem megnyilvánulása. Akkor is, ha egy fenyegetést próbálok vele elkerülni, és akkor is, ha egy felettem álló pozícióból indul. A presztízsféltésben is ott van a hatalmi pozíció elvesztése felett érzett félelem. A félelem nem jó tanácsadó. Fél elem. Sokat gondolkodtam rajta, hogy mi lehet a félelem ellentéte. Kézenfekvőnek tűnne, ha a bátorságot mondanám, de a hagyományos értelemben vett félelem nélküli bátorság pusztán vakmerőség. Olyan ez, mint a fájdalom. Lehet kerülni a fájdalmat és lehet a fájdalmat rossznak gondolni, de fájdalomérzet nélkül aligha volna életképes egyetlen élőlény is huzamosabban fennmaradni. Ettől persze a fájdalmat átélni nem kellemes.

De akkor mi a félelem ellentéte? A válasz sokkal kézenfekvőbb, mint eleinte gondoltam. A félelem ellentéte az egészség. Így viszont az egészség ellentéte nem lehet a betegség. Már csak azért sem, mert a betegség csak egy vagy több tünet, amivel a szervezetem válaszol valamilyen belső folyamatra. És itt a lényeg! Arra, amikor az egész megbomlik és részekké esik szét. Apropó az egészséges felnőtt ember házas, ha csak nem elhivatottságában él más fajta teljességet. Az egészség azt is jelenti, hogy a fel(eség)ek házasságban élnek. 

Ha teljes (egész) kép van bennem az egész világról, akkor nincsenek félelmek. A félelemnélküliség persze annyira lehet valóságos, amennyire a világról alkotott képem az. Ha a bennem lévő kép nem tükrözi a valót, akkor hiába is képzelem azt valóságnak, tévúton fogok járni. Akkor pedig magamat e kép alapján kalibrálva csak rész leszek az egész helyett, fél elemmel telítem magam.