Benne járunk már jócskán januárban, és eddig nem tudtam megoldást találni egy ez évi újdonsült dilemmára. Úgy kezdődött 2013, hogy a forgó székem eltört, ami be kell valljam, nagyon rosszul esett. Két dolog lehetséges. Vagy kihajítjuk, vagy találok egy műhelyt, ahol a szükséges egyetlen alkatrészt legyártják nekem. Ha a csapszeget is beleszámoljuk, akkor kettőt. A lábazatra olyan módon rögzült az ülő rész, hogy egy viszonylag vastag fém lemezre volt rácsavarozva, az meg egy csapszeggel rögzítve az alsó fertályhoz. Ez a köztes fém lap gyengült meg és tört el január elején. A lemez egyébként mintegy három (esetleg még egy fél) milliméter vastag.

Az igazat megvallva nincs pénzünk új forgó széket venni húsz, harminc ezerért, ami el is bír. Már most mondom, hogy nem érdekelnek a fogyjál le típusú megjegyzések! Egyrészt, ha lenne felesleges húsz, harminc ezrem, akkor sem adnék egy székért ennyit, de az meg agyrém, hogy egy feltehetőleg pár ezer forintos alkatrész hiányában kell kidobnom az egyébként használható széket.

Arról nem is beszélve, hogy akár magam is el tudnám készíteni a törött alkatrészt, ha lenne hozzá műhelyem, szerszámaim. de nincs egyik sem. Úgy nőttem fel, hogy anyám pasija nagyjából mindent el tudott készíteni, meg tudott javítani, ami a háztartásban elromolhatott. Egyéb erényei ugyan nem voltak, de egy viszonylag jól felszerelt műhelye, szerszámai és alapanyagai igen. Elsősorban persze az autójavításhoz kellett mindez, de volt mihez nyúlni, amikor szükség volt rá. Isten nyugosztalja, nagyon utáltuk egymást, de most nagyon hiányzik a műhelye.

Vannak alapvető fémipari ismereteim, konyítok a villanyszereléshez, a mechanikához, egyszerűbb gépezetekhez, és a háztartásban előforduló kisebb javítások sem riasztanának meg, ha lenne elérhető közelségben egy műhely... Ezzel szemben a tény az, hogy nincs. Nem tudok mihez nyúlni, nincs mit felkapni, amikor kell és ez már olyan szinten rám nehezedik, mint ha kezem lában össze volna kötve, még levegőt is alig kapok. Egyszerűen megőrülök a gondolattól, hogy végtag nélkülinek érzem magam.

Egyszerűbb bemenni a boltba és megvenni az újat, ezt meg kihajítani a kuka mellé, csak engem szét vet az ideg, ha egy alapjában javítható dolgot kell kidobni, és nem a spórolás miatt. A tudat, hogy ez a kurva világ arra épül, hogy vegyél vegyél vegyél és habzsolj, aztán vegyél még egy keveset és a felesleget dobd ki -ettől megőrülök, és az olyan termékektől is, amibe eleve kódolva van a romlás mellé a javíthatatlanság.

UI.: Keresem a szakit, árajánlatot több helyről is várok.