...de ahhoz túl kicsi, hogy kielégítse az egyén kapzsiságát!

/Mahatma Gandhi/

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ipari forradalom. Történt ugyanis, hogy az ember elkezdte a korábban is használt természetet a lehetőségeihez képest legnagyobb mértékben kihasználni. A kezdetleges gépek az írott történelemmel egyidősek, de az ipari forradalom idején és utána, valami gyökeresen megváltozott.

Az ember tükrökkel és lencsékkel befogta a nap energiáját, vitorlákkal és szélkerekekkel a szelet, aztán az egyszerűbb gőzgépeket fa tüzelésű kazánokkal hozták működésbe. A fa végül is megújuló energiaforrás, és az égetés közben felszabaduló széndioxid épp annyi, amennyit a fa az életében kivont a légkörből.

A viszonylagos egyensúly akkor kezdett felborulni, amikor a fa helyett szénnel kezdtünk tüzelni. A szén valójában hajdani erdők maradványa, de a benne tárolt széndioxid évmilliók alatt halmozódott fel. Ugyanígy a kőolaj esetében. A fát addig használhatjuk, amíg ki nem irtottuk az erdőt. A Húsvét szigeteken épp ez történt. Az őslakosok buja erdőségeket találtak, bennük bőséges állat állományt.

A baj akkor kezdődött, amikor elkezdtek hatalmas kőszobrokat állítani, amiket fehérre meszeltek, hogy messziről láthatóak legyenek a tengerpart magas sziklafalain. Miért baj ez? Mert a szobrokat fehérre meszelték, amihez a mészkövet előbb meg kell égetni. Apránként kiirtották az erdőségeket, a maradék ligeteket, végül az utolsó fákat is. A táj mára visszafordíthatatlanul átalakult, mert nem csak a buja vegetáció tűnt el, de a felhalmozódott talaj is. Lemosták az esők, elhordta a szél és megmaradtak a kopott kőszobrok és a kietlen sziklák.

Szénnel, kőolajjal tüzelni olyan, mintha év-százmilliók erdői által a légkörből kivont üvegház gázait szabadítanánk magunkra és légkörünkre. Amikor a szén és kőolaj rétegek keletkeztek, a mainál jelentősen melegebb volt a klíma. A légkörbe visszajuttatott széndioxiddal a hajdani hőmérsékletre állítjuk vissza a bolygónkat. Jó ez nekünk? Nem tudni. De nem a klímaváltozásról és hatásairól akarok beszélni

Az ipari forradalom azt az ígéretet hozta, hogy az emberiség felemelkedik, kevesebb munkával több jólétet tudunk teremteni. A megtermelt javak elosztása persze nem lett egyenletes, így aztán hamarosan megjelent a munkásosztály és vele a munkanélküliség fogalma is. Volt még egy érdekes hatása a látszólagos fejlődésnek, a specializálódás. 

A munkafolyamatokra osztott termelésben nem volt szükséges, hogy egy munkás átlássa a gyártást, pláne nem, hogy értsen is a teljes gyártási ciklus minden műveletéhez. A céhes mesteremberek hosszú éveken keresztül tanulták a szakmát, aztán újabb hosszú évekig inaskodtak, aztán lehettek legények, majd vándorok, míg végül mesterekké válhattak. A szalagmunkást rövid idő alatt, végtelenül leegyszerűsített munkafolyamatokra kellett csak betanítani. Csökkent a felelősség, csökkent a hozzáértés, csökkenhetett a fizetés, miközben hatalmasat nőtt a termelés volumene.

Igen ám, de hamar jelentkezett egy érdekes probléma. Hiába növekszik meg a termelés volumene, ha a fogyasztási szokások nem illeszkednek a folyamatosan bővülő kínálathoz. Már az 1800-as években megjelent a vásárlásösztönzés és a marketing. De ez még nem minden. Rá kellett jönni, hogy a korábbi mentalitásból nem csak a valós szükségleteket kell kikapcsolni, de a termelést is át kell hangolni. Mi szükség volna újabb és újabb termékekre, ha a tartós fogyasztási cikkek életfogytig működnének, mint korábban? Megszületett a tervezett elavulás fogalma -erről szól a villanykörte összeesküvés című film.