Úgy tűnik, hogy kezd körvonalazódni a balatoni körbringázás. Végül is a következőképp áll a dolog: Szombat reggel Siófokra megyünk, onnan Fonyódig meg sem állunk -ha csak nem körbenézni, enni és pihenni, de Fonyódon éjszakázunk. Vasárnap Keszthely felé vesszük az utat. Ha minden jól megy, Vonyarcvashegyig akár el is jutunk. Hétfőn nagyjából Balatonfüredig* megyünk, ahonnan esetleg Kedden még Kenesére egy újabb jó negyvenessel juthatunk el. Innen (vagy Füredről) a tapolcai vonat a délibe érkezik, ahonnan át kell guruljunk a keletibe, ez nagyjából tíz kilométer, de enélkül bajosan jutnánk haza.
Hát ezt tervezte az ember, meglátjuk mit végzünk az Istennel egyetemben. Az biztos, hogy már nagyon várom, mert még soha nem fordult elő olyan, hogy napokig nyeregben ültünk. A sej haj de szép fertályt már készítjük lélekben a mutatványra.
Déliből keletibe a következőképp: Krisztina krt, alagút, József Attila utca, Andrássy út, Dózsa György út, Thököly út.
Aki velünk tartana, az csatlakozhat hozzánk a keletiből, szombat reggel 6:15-kor induló Kvarner IC-n. A teljes árú, Budapesttől számolt jegy 2430 Ft, amihez kell még 630 Ft pótjegy a bringára. A jegyet érdemes elővételben megvásárolni. Na ki jön velünk?
Az időjárás úgy tűnik nagyon kegyes lesz, de azért a tavaszi változékonyságra érdemes készülni esőkabáttal, széldzsekivel.
Szóval hajrá szezonnyitó "Balcsitúra"!
PS.: (* a Vonyarcvashegytől Balatonfüredig érő szakasz valószínűleg enyhe túlzás lett... cca. 60 km. )
Beszolda