Alapvetően nem hiszek abban, hogy a szerencsejátékkal volna reális esély a nyerésre. Sem a szervezett bűnözés kezében, sem az állam felügyelete alatt nem arra szolgál, hogy fizessen. Sokkal inkább a működtetője busás bevételéről kell gondoskodnia, nem a játékosok nyereményeiről. 

Persze a gördülékeny munkamenethez kell egy kis marketing. Néha aprópénzt szórnak a pórnép közé, az meg boldogan hiszi, amit a szeme látni vél. Azt viszont nem hiszem el, hogy a nagy nyeremények pusztán a vak szerencse alapján kerülnének bárhová. Ellenben azt gondolom, hogy abban a világban, ahol egy gombostű hegyébe HD kamerát képes építeni az ember, ott egy lottósorsolás optimális eredményét ki lehet számolni legfeljebb negyed óra alatt. Onnantól a gép feladata a vak szerencse szerepének betöltése.

Ennek ellenére veszek néha lottót. Már csak azért is, mert tudom magamról, hogy hajlamos vagyok elhinni saját összeesküvés elméleteimet. Egy közepes nyeremény akár arról is meggyőzhetne, hogy mégis van nyerési esély. Eddigi tapasztalataim arra viszont már most is elégségesek, hogy meghatározzam a szerencsejátékhoz, legalább is a lottóhoz társított viselkedésemet:

A lottó a személyiségem hiányossága, valójában egy rés a morálomon, melyen keresztül esélyt adok a rendszernek, hogy korrumpáljon.