Szép reggelre virradt. Ha nem volna a nyitott ablak előtt a főút, akkor talán permanensen szűrődne be a madárcsicsergés. Végre tényleg tavasz van. Érezni már a levegő illatán is (ami a szmogon át véletlenül bekunkorodik a lakásba), hogy a hidegek elmúltak. Még lehetnek hajnali fagyok, de ez már csak olyan fogjuk rá próbálkozása a télnek.

A zajon mégis átszűrődik valami pacsirtaféle éneke. Nagyon nyomja a cifra trillákat. De jó is volna minden tavaszi hajnalon erre ébredni a telefon órája helyett. Bugyuta kisnemesi parasztidill amit álmodok, nem nagyobb egy jobb farmnál. Amolyan ranch a dallaszból. Gyerekkoromban soha nem tudtam eldönteni, hogy indián vagy cowboy akarok lenni. Szerettem a western filmeket, bár az én korosztályomnak Gojko Mitic (Гojкo Митић) volt "A" nagy indián törzsfőnök...

Aztán kiderült sok minden. Hogy az én szeretett filmbéli tehénpásztoraim valóságos kollégái közt sok magyar van. Ahogy a polgárháború katonái közt is. És most már azt is értem, hogy miért hasonlít olyan sok díszegyenruha az egybesült államokban a mi huszárjaink viseletére. 1849 után sok huszár, tiszt és közlegény állt be az újvilági hadseregbe. Megtudtam azt is, hogy az első western csizmát egy debreceni (vagy karcagi?) származású mester készítette. Szóval az én gyerekkorom hőseinek ereiben ott csörgedezik a magyar puszta betyárjainak vére is. Aztán mondják, hogy az újvilágban vannak indiánok, akikkel távoli rokonságban állunk...

Fene a hétórási buszba! A nyitott ablak alatt van a megálló és kivert minden gondolatot a fejemből az iszonyatos brümmögése. Meg a benzingőz is ráfordult az ablakunkra. Bár amúgy is ideje volt rátérnem arra, amiről ma írni akarok.

Tegnap valahol ott fejeztem be a kissé hosszúra nyúló mesét, hogy teljesen biztos vagyok benne, hogy akik ma az új élet feltételeit igyekeznek megteremteni, egyre tudatosabbak, egyre elszántabbak és biztosabbak saját magukban és a jövőben. A magam álmodta világ majdnem olyan, mint a mai. Abban a nap szabad embereket ragyog be. Az én világomban a tehetség, az akarat és a képesség kéz a kézben járnak a lehetőségekkel. Abban a világban, amit elképzelek, értéke van az embernek, és nem egyszerű könyvelési tétel. Ott a fogyasztás szükséglet és nem létcél. A termelés pedig ennek, és nem a profitéhségnek az eszköze. És még azt is hozzátettem, hogy még mindig nem hiszek a demokráciában és egyenlősdiben. Sőt, még mindig, vagy egyre inkább a királyságban hiszek, és a Szent Koronában.

Azt rögtön az elején leszögezném, hogy az én csodálatos világomban nem menne tönkre a fürdőszobai mérleg digitális kijelzője... Legalább nem kell elemet vennem a bringa kilométerórájába. (muhaha)

Talán túl gyakran a dolgokat a könnyebbik végük felől közelítem meg. Felülök egy dombtetőre, lenézek és álmokat szövök. Puhát, színest, szélesvásznút. Én nem ismerem az élet keményebbik felét. Nyavalygok, morgok, de nem tudom mi a nélkülözés, mi a félelem. Nem tudom mi volna, ha más korban, máshol, más családba születtem volna. Régebben azt éreztem, hogy valami összekeveredett és ez nem az az idő, amikor meg kellett volna szülessek. Rengeteg olyan dolgot tudok, ami értéktelen a mai világban és nagyon kevés olyat, amiből meg lehet élni. 

Hát akkor... Jöjjön az én csodálatos világom. Vidéken van, hegyek közelében, víz közelében. A házban vendégek számára is elegendő hely. Nagy, tágas konyha kemencével és nyílt tűzi grill. Ezt télre, nyárra a kerti konyhában is hasonló alkalmatosságok. A ház mögött elkerített rétecskén tyúkok, a kis itató tóban pár kacsa, a parton libák. Az ólban három koca malacokka, másik karámban egy tenyészkan. Arrébb a rét kerítetlen részén két tehén. A faluból szerzünk nekik "vőlegényt", alkalmas időben. A kocsiszínben egy szekér, mezőgazdasági munkákhoz, és egy négyüléses úri kocsi.  Az meg arra, hogy a vendégeket tudjuk kocsikáztatni, ha úgy tartja kedvük. Na meg arra, hogy bemenjünk a városba... (hihi)

Az magunknak és az állatok részére takarmányos vetemény: tritikálé, kukorica, búza. A konyhakertben a szükséges zöldségek. Erdő és természetes rét azért kell a közelbe, mert onnan sok finomságot lehet gyűjteni. Gombát, fűszer és gyógynövényeket, vad gyümölcsöket. A konyhában mindig az idénynek megfelelő finomságok készülnek. Somlekvár, hecsedli, savanyított gomba, aszalt vadcseresznye... ami épp akad. A többi a konyhakertből.

A birtok szélén kaptárak. A méhek beporoznák a gyümölcsfákat, és finom mézet adnának cserébe. Mondjuk nem értek a méhészethez (sem) ehhez még kell találni valakit, aki segít. Bár az állattartással is így vagyok, azt is meg kell tanulni, akárcsak a földművelést. Nem akarok nagyüzemi termelést, csak ami ellátja a házat vendégestől.

A szappankészítést sem hagynám abba. Ez volna az egyik állandó termék, ami kiegészítő jövedelmet adna a háznak, a vendéglátáson felül. És a programszervezés. Olyan helyre álmodom a házat, ahol bőségesen van mit megmutatni a környékből. A Kárpát medence épp ideális!

A tágabb világom olyannak képzelem, mintha az 1800-as évektől vett volna más irányt a világ fejlődése. Ha valahogy szeretném bemutatni amire vágyok, akkor két tévés sorozatot tudnék mondani. Az egyik Hugh Fearnley-Whittingstall River cottage-i birtokának filmjei. A másik pedig a viktoriánus farm. Igen, a River cottage majdnem az, amit álmodok régóta. 

Azt már mondtam, hogy nem hiszek a demokráciában? Azért van ez így, mert a demoikrácia nem más, mint a többség diktatúrája a kisebbség felett. Ráadásul azt senki nem garantálja, hogy amit sokan mondanak, az pusztán a támogatók számától igazzá válik. Már most az a baj, hogy sok hülye kevés jót alig képes elérni, ha csak nem véletlenül -amiben ugye nem hiszek.

A királypártiság meg azzal a kitétellel igaz rám, hogy a király apostoli, és magyar, akit a Szent Koronával beavatnak. Nem ám valamelyik bankház ügynöke, mint a Habsburgok voltak. ja, vagy inkább bábu. Azt gondolom, hogy baj van a rendszerünkkel. Hogy az egész világ bajban van, az csak tetézi a miénket, de  engem mégis a saját házam, akarom mondani hazám tája érdekel. Arról nincs elképzelésem, hogy ki volna alkalmas a posztra, de ezt szerencsére nem is nekem kell eldöntenem, hanem a Szent Koronának kell kiválasztani a megfelelő személyt.

Abban biztos vagyok, hogy új pénzt kellene kibocsátania a Magyar Királyságnak. Korona, arany forint, pengő? Az a lényeg, hogy a pénzt a magyar állam saját felelősségére bocsássa ki, ne államkötvények fejében, kamatra a magyarnak és nemzetinek mondott, sem nem magyar, sem nem nemzeti banktól. Mert ma a hiedelemmel ellentétben nem forintunk van ám, csak a közérthetőség kedvéért forint színekben jelenik meg. Magyarország aranyfedezete több, mint elég volt évszázadokon át. Kivéve akkor, amikor maga a király folyamodott a pénzrontáshoz. Na olyankor kell a Ius Resistendi et Contradicendi.

Apropó ellenállási záradék. Szerintem a probléma a világgal ott kezdődik, hogy az igazságszolgáltatás helyét átvette a jogrend, az erkölcsét pedig az önszabályozó piac. Utóbbi akkor nyer igazán értelmet, ha a jogot is a kamatvámszedők írják. Na az gáz. Mert a piac csak akkor képes magát önszabályozni, ha a szereplők egyébként erkölcsös emberek. Bár ezt ma nem tanítják az önszabályozás hívei. Naná, hiszen a jog sem az igazsággal foglalkozik, csak azzal ami írva VAGYON (érted, ugye?)!

Alapvetően egyetértek a nemességgel, ha a szó pontos jelentésében használjuk. Tehát önzetlen, a hazáért cselekedni képes és akaró, önfeláldozást is vállaló, becsületes, etc, etc... Nem gondolom, hogy alapvetően bűnös dolog a gazdagság és a birtok. Az örökléssel szerzett vagyon úgy is elporlad, ha arra érdemtelen kezeli. Másrészt nem gondolom igazságosnak, ha az érdemtelen pusztán anyagi fölényével másokat ellehetetlenít. Erkölcs, uraim, erkölcs, és minden rendben megy.

Azt nem gondolom, hogy az én csodálatos világomban nem lesz bűn, így aztán kell a rendőrség, de azt valahogy úgy képzelem, hogy volna egy központi, úgyszólván állami rendőrség, és volnának megyei, települési rendőrök, vagy nevezzük nevén: csendőrök. Ha western környezetben gondolkodnánk, akkor békebíró és sheriff. csak inkvizítor ne legyen, azt nem képzelek a világomba. És a seriff nem hat és nem is ötágú csillagot viselne. Ha volna, akkor hét ága volna a seriff csillagnak.

Egyébként a parlamentbe egyéni képviselők kerülnének. Mondom egyéni, és nem egy párt delegálta bohóc. KI emlékszik ma még rá, hogy a rendszerváltásnál épp azt akarta elérni a nép, hogy véget érjen a pártállam. Hát mára az egypártrendszert sikerült kétpártivá bővíteni, de nem sikerült az államkapitalizmust felszámolni. Bár a nemzeti vagyon elillant a fosztogatás privatizáció idején.

Képviselő alatt egyébként azt értem, hogy a választót képviseli a nemzetgyűlésben, és nem egy lobbit vagy pártot. Ez manapság reménytelennek tűnik, de már volt ilyen a történelemben. Azért a biztonság kedvéért a parlament két táblából állna. Az alsóházba választana a nép, a felsőtáblába pedig... Na igen, ezen lehet vitatkozni. Én azt gondolom, hogy oda civilszervezetek, tudományos körök, a történelmi egyházak küldöttei volnának. 

A közigazgatást nagyjából a dualizmus végétől gondolnám újra. Figyelembe véve Trianont és a Horthy korszak tanulságait.. Feltétlenül királyságot gondolok, amit a király akadályoztatása idején kormányzó vezet. Amíg rátermettségi alapon elő nem kerül a király. A sajátosan magyar mentalitást híven tükröző közjogi gyűjteményt gondolom hatályosnak, persze némi leporolás után. A történeti alkotmányunk velünk együtt fejlődött, mi volna hát alkalmasabb arra, hogy a Magyar Királyság Országainak törvényességét biztosítsa? És visszaállítanám a vármegye rendszert, ami ezer éves államiságunkban mindvégig meghatározó közigazgatási egység volt.

Egyébként azt hiszem, hogy királyságban igenis lehet élni. nekem úgy tűnik, hogy a fejlett gondolatisággal rendelkező nyugat európai társadalmak jelentős hányada él valamiféle királyságban, pedig azok nem is az apostoli magyar királyság. Mégis, és mégis boldogan élnek, amíg meg nem halnak.

[Azt már mondtam már, hogy a katonai díszelgő egyenruhák, a palotaőrség, a koronaőrség és az állami méltóságok hivatalos viselete a történelmi viselet lenne újra? Ha Amerikától Szlovákiáig megfelel a huszár ruha, akkor talán nekünk is, Nem is beszélve a gyönyörű díszmagyarokról és szablyákról!]