Úgy alakult, hogy a téli időszámítás utolsó hétvégéjén mégis sikerült tekerni valamennyit. Persze most már csak az időszámítás szerint van tél, mert a hőmérséklet érzetre felülről verte a húsz fokot. 

Átmentünk a parkon, aztán el Isaszeg felé. Úgy voltam, hogy addig megyek, ameddig a térdem nem szól. Nem szólt, meglátogattuk Katit. Persze a telefonom otthon maradt, így nem tudtam felhívni. Csengője nincs, de van egy kiváló jelzőberendezése: a három kutya. 

Hazafelé már éreztem a kalóriamegvonás tüneteit. Mire befejeztük az utat, a lábaim kocsonyásak voltak. Amúgy nem hiányzik, de most jól jött volna egy sportszelet vagy valami más kis csoki, vagy bármi energiafröccs. Diéta ide vagy oda, legközelebb viszek magammal szőlőcukrot.

A térdem meglepően jól viselte a mai menetet, bár alig mentünk többet húsz kilométernél. Nem hittem volna a pénteki után, de szerintem jót tett neki, hogy akkor egy kicsit kényszerítettem. Fájt utána, de csak hatott. Lassan helyre jön, és ha könnyebb leszek, el lehet gondolkodni a régóta esedékes műtéten. Már ha van még mit műteni rajta.

Apropó könnyebb leszek. Egész jól bírom a fogyatkozást, már hat kg felett járok. Sok gyümölcs, semmi tésztaféle, se vaj, se jó kis szalonnázgatás. Viszont rengeteg rost, zöldség, néha hús és sok folyadék, meg leves. Alapvetően nincs hiányérzetem. A cigarettával kapcsolatban sem. Az is igaz, hogy különösebb erőfeszítésbe nem kerül, mert nem hiányzik.

Tényleg egy van már csak hátra, a munkakérdés. Annak még meg kell oldódni. Vagy állás, vagy a saját vállalkozás. Például a család régi birtokai közül az egyiken üzemelhetne a vendéglátó hely. Mondjuk kicsit kibővített fogadó. 

Reggel nézegettem az egyik ősi családi fészket, a kömlődi kastélyt. Kömlőd város honlapján a következők olvashatók a családomról:

A Pázmándy család Kömlőd történetének legmeghatározóbb családja volt. Még a török megszállási idején, 1638-ban jutottak Kömlőd birtokába. Ők telepítették be a falut s mivel maguk református vallásúak voltak, így az új hitre tért embereket telepítettek az újjáépítendő faluba. A család három tagja is országgyűlési képviselő volt. A Dunántúli Református Egyházkerületnek két főgondnokot is adott a család Pázmándy József és id. Pázmándi Dénes személyében. Ez a család volt az, amelyik mindig is meghatározó szerepet játszott a település életében. A család leghíresebb tagjai Kömlődön születtek és életük jelentős részét is itt élték.

Vagy például ez:

A család ősei már az 1659-es évtől kömlődi birtokosok. A család több nemzedéke élt itt, akik mind kömlődi születésűek. Ma a család egyetlen tagja sem él Kömlődön. Id. Pázmándy Dénes /1781-1854/ országgyűlési képviselő, aki 1828-ban Komárom vármegye alispánja, majd 1837-től a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka volt. 1848-ban a főrendek képviselőjeként honvédelmi bizottmányi tag, 1848-1854-ig Fejér vármegye főispánja volt. Fia Pázmándy Dénes /1816-1856/ országgyűlési képviselő Komárom vármegye másod alispánja, majd 1847-től első alispánja. 1848-ban az országgyűlés alsóházának elnökévé választották. Az udvarral történő megegyezésre törekszik, ezért szembe került Kossuthtal, 1849. márciusában megfosztották mandátumától. A szabadságharc leverése után birtokaira visszahúzódva él, 1850 táján barátját, Vörösmarty Mihályt bujtatta Baracska melletti birtokán. Az ifjabbik Pázmándy Dénes /1848-1936/ szintén Kömlődön született, 1878-1884-ig a körmendi kerület országgyűlési képviselője volt, a Vas megyei Gosztonyban is jelentős birtokai voltak. 1919-ben a szegedi ellenzéket képviselte Párizsban. A református egyházközség létében és fennmaradásában a családnak elévülhetetlen érdemei voltak, mindenkor híven áldoztak a gyülekezet épületeinek, templomának fennmaradására. Az oktatás terén is jelentős érdemeket szereztek, a Pázmándyak sokat segítettek az iskola költségeinek fedezésében. Egyházkerületünknek két főgondnokot is adott a család, Pázmándy József és id. Pázmándy Dénes személyében. Egy másik családtag Pázmándy Lajos a pápai főiskola gondnoka volt.

Egyelőre nincsenek a birtok(vissza)szerzésre vérmes reményeim, és az egykori dicsőségnek is kevés jelét mutatom, amire persze semmi mentségem nincs. Ellenben régóta el akarok menni a család hajdani birtokaira. csak úgy, nosztalgiából. Ki is néztem egy utat, amit talán bringával is meg lehetne tenni... cca 36 km. Emelkedő bőven van benne.

Ja igen, a fejlécben lévő címer melletti 1638-as dátum az idézetben szereplő eseményre, és a címer adományozásra utal. A család legelső említése jó száz évvel biztosan korábbi. A család egyik első, műveltségben pallérozott tagja Pázmándy György 1513-ban a krakkói universitas hallgatója volt. Az 499 év. Illendő volna, ha a következő szemeszterben jelentkeznék a Jagelló Egyetemre... "lengyel s magyar két jó barát".