És mit mondjak a laktóz intoleráns, lisztérzékeny, vegetáriánus kolegáknak?
-Hogy itt éhen fognak dögleni-azt mondja meg nekik!

Találkoztam már a szervezésnek ezzel a dimenziójával. Hat ember legalább hétfélét akar enni, amit egy bográcsban meglehetősen körülményes elkészíteni. Az nem úgy van, mint a wok, hogy kipiszkálom a kacsahúst az egyik oldalra, szemben vele pedig Pak Choi-t (kínai kelt) párolok, alul meg a leves készül... A bográcsnak lelke van és azt nem szabad ilyen összevisszaságokkal megzavarni. Meg hát amúgy is alkalmatlan lenne rá.

Rendkívül toleráns vagyok a gasztronómia terén. Felőlem bárki bármit ehet, amihez csak kedve van! Más megközelítésben azt mondnám, hogy bármitől tartózkodni is szíve joga mindenkinek. Akármit még én sem veszek magamhoz. Az igaz persze, hogy nem riaszt vissza egy frissen perzselt nyers malacfül és kóstoltam már a nyers vért is... A tányérból kandikáló sertés orra is tudok úgy gondolni, mint ínyenc falat.

Ugyanakkor én is vegetáriánus vagyok bizonyos szempontból, hiszen kizárólag növényevő állatokat eszek. Esetleg ragadozó halat, de az még böjtös kosztnak is elmegy. Kedvencem a kóser sertésköröm, kocsonyába és pörköltnek. Ahogy mondtam, eszem vért és agyat és mindenféle külsőségeket és belsőségeket meg zsigereket. Azt sem tartanám átkosnak, ha a jószágot magamnak kellene megölnöm ezért, sőt! 

Biztos vagyok abban, hogy az intézményesített vágóhíd a lehető legkegyetlenebb vég a lábas jószágnak. Aki látott már baromfit láncsoron haladni az állomások között, az tudja miről beszélek. Személytelen, érzéketlen és kegyetlenül alapos. A háztáji vágás az más. Láttam parasztasszonyt, aki a kakast megkönnyezte, áldomást mondtak a malcra, amikor beteljesítette sorsát. Disznó tor, az azt jelenti, hogy köszönetet mondanak az Istennek a malacért és végső búcsút vesznek az állattól is. Onnantól kezdve már nem lábasjószág, hanem élelem. Az szolgálja a gazdát és nem fordítva.

Állatot ölni áldozat. Ezt a természethez közeli népek mindig is így tartották és tartják majd, amig ragaszkodnak ősi hagyományaikhoz. Érdekes, hogy a szemita népeknél az áldozat engesztelés. Nézd Uram, levágom neked e kecskét, hogy ezt meg azt tegyél meg nekem, bocsáss meg nekem... Nálunk nem. Nálunk az áldozat tor, ahol a leölt jószágot épp úgy felajánlják Istennek, de nem előre, engesztelésért, hanem nagy örömükben, hogy ez vagy az történt, esetleg bánatukban, veszteségükben, lásd halotti tor.

Az ember azt eszi, amije van. Minden vidéknek megvan a maga sajátossága, jellegzetessége, ami kizárólag arra a vidékre jellemző. legalább is a multikulturális nagy összeborulások és a szabadon közlekedtetett áruk piaca előtt így volt. A népek alkalmazkodtak a környezetükhöz, megtanultak élni benne és a javukra fordítani azt. Az élet a tiszteletről szólt. Tisztelték az elemeket, a földet, a vizet, az erdőket. A városi ember nem. Az kiöntötte reggel a serblit (éjjeliedény) az ablakon, az utcákon folyt a szenny és bűzös lehelete kórságot terjesztett. Kolera, pestis és a többi csúfság a városi embert vitte, aki hátat fordított a természetes létnek egy látszólagos kényelem érdekében. A városi ember nem tiszteli a természetet. Hogy is tisztelhetné, ha nem érti, nem érzi nap nap után saját bőrén.

Amilyen az élet, olyan a politika is. A demokrácia a városi urak huncutsága. Kaszinójáték, ahol egy rejtett ügyet szép hangzatokkal kistafírozva, tömegeket lehet és kell gyűjteni. Aztán az nyer, akinél a nagyobb pakli. A nagyobb tömeg pedig úgy gondolja, hogy most aztán nyert egy kisebb tömeg felett. Ami a tömeg szintjén így érzékelhető, az a valóságban nem más, mint az úri huncutság, hiszen az urak mégiscsak maradnak.

Az allergia is városi huncutság. A kosztól bűztől és mástól szenvedők is tömeget alkotnak és tömegesen mennek neki a kikiáltott rossznak. A kikiáltott rossz pedig általában a vétlen, akit közvetlenül okolni lehet. de soha nem a kosz a bűz és a városi lét a kikiáltott, hiszen akkor hova lenne a látszólagos egységbe kovácsolható tömeg, ha nem volna a város? Akit a pollenallergia gyötör, annak nehezen hihető, hogy nem a szerencsétlen pollen az ő baja, hanem a benzingőz, a környezetszennyező nehézfémek és a méltatlan életmódja. A parlagfüvet egyszerűbb kitépkedni, mint felszámolni a környezetszennyezést és áttérni valami megvalósíthatatlannak látszó emberhez méltóbb életre. Hányszor hallom: "Öregapánik zsírt ettek, alkoholt ittak rá, hozzá elszívtak egy jó pipát és mégis kilencven felett jártak már, mikor elmentek. -Azok más idők voltak..."

Én az önellátás és a természetes élet híve vagyok. A tanyavilágé. Az pedig egy letűnt kor elhalványult emléke már. A huncut városi értelmiségi -ha összegyűlt a rávaló, akkor kiköltözik a zöldbe, hogy elmondhassa: itt távol a város zajától... de ennek a várostól távoli életnek mégiscsak városi illata van.

-Helóka, én egy multi level marketing group checking account managere vagyok, ... és a HRes forwardolt egy breafinget, miszerint likeolnék egy teambuildinget a tanyán... érted?

A tanyán! A tanyán igen igen, azt értem, a többit nem...