A napokban megnéztem két filmet is, amik a 14. dalai láma Őszentségéről szóltak. Megnéztem a Kundunt és a Hét év Tibetbent. Előbbit a máig emigrációban élő szellemi vezető visszaemlékezései ihlették, utóbbit pedig a tanítójául és barátjául fogadott osztrák hegymászó, Heinrich Harrer önéletrajzi regényéből vitték filmre. A filmek gondolatokat indítottak el bennem.

Sok dolog összekötheti Tibetet és Magyarországot. Mindkét nép eredete a homályba vész. Egyesek a magyarság gyökereit finnugor eredetben keresik, mások a tibeti nép őseit kutatják a kínai múltban. Tibet ősvallása, a BON animista és sámáhitű elemeket is tartalmaz, ahogy az ősi magyar szokásokban is fellelhetőek ezek az elemek. Tibet vallásának legfőbb megjelenése, a Buddha visszaköszön a magyar királyi főváros nevének hangalakjában. Talán véletlen, talán csak játékos hasonlóság.

Napjainkban a legismertebb Buddhista vezető a 14. dalai láma Őszentsége. Tanításai egyszerűek: az élet szenvedés a folytonos újjászületések láncolatában. A megvilágosodás az anyag és a szellem természetének megismerése és a lemondás ezekről. Újjászületéseinket a karma határozza meg, ami elmagyarázza az ok-okozati összefüggést előző tettink és következő sorsunk között. Gautama Szidharta, közismertebb nevén a megvilágosodott (Buddha) tanításai az I.e. 600-as évektől kezdtek terjedni elsősorban azok körében, akik a hindu kasztrendszer ellen tiltakoztak. A buddhista a három drágaságban keresi a menedéket, a Buddhában (megvilágosodott), a dharmában (tanítás), és a szanghában (közösség).

Tibet a középkortól folyamatosan politikai gyámság alatt állt. Történelmét belső hatalmi harcok és viszályok jellemzik. A környező birodalmak (Mongólia, Kína) befolyását egymás ellen kihasználni igyekvő kiskirályok lényegében elérték, hogy az 1300-as évek közepétől idegen hatalmak tartsák ellenőrzésük alatt az országot. Bár kezdetben a Mongol és Kínai megszállók is megelégedtek a felsőbbség elismerésével, míg a politikai, gazdasági irányítást vétójoggal ugyan, de meghagyták a valós hatalmat gyakorló régenseknek. E mellett elismerték szellemi vezetőként a mindenkori dalai lámát. Ez 1959-ben szűnt meg, amikor a Kínai Népköztársaság végleg megszállta Lhászát. rengeteg kolostort leromboltak és szerzetest öltek meg.

A párhuzam adott, szinte pontosan megfelel az analógiának a magyar történelem. Mátyás halála óta gyakorlatilag idegen uralom alatt élünk az idegen népek és a Kárpátok alkotta gyűrűben elszigetelve. Hol politikai és gazdasági elnyomatásban, hol konkrét katonai megszállásban. Az Árpád ház (Turul nemzetség) csillagának kihunyása óta járt már itt tatár, török, osztrák-Habsburg és muszka. Elnyomták a magyart mindenféle birodalmi és ideológiai alapon. A legnagyobb pusztítást rendre azok okozták, akik felszabadítani jöttek minket. Ki hinné, de még a török is azért jött -elvben legalább is azért vártuk, mert annál csak jobb lehet, amit a Habsburg művel. Jött is a török és mint ideiglenesen hazánkban állomásozó erő, berendezkedett úgy 150 évre. Aztán visszajött a Habsburg és meglepve találta magát szemben a Rákóczi féle szabadságharccal. Hiába a jakobinus liberalizmus, a magyar gerince nem hajlott. Kitalálták nekünk a finnugor eredetmesét, hogy az vegye el a kedvet az ősökre emlékezéstől. 300 ellopott év alatt olyan sikeresen meggyökeresedett ez a sehonnai kreált történelem, hogy más elméletnek sem nagyon hagy fényt és levegőt a tudományos akadémiánkban.

Az analógia szellemi síkon is megpillantható. Fránya hármasságok. A tibeti három drágaság nem csak az atya a fiu és a szentlélek képében érhető tetten. Mik azok a drágaságok? Buddha -a megvilágosodott, azaz egy eszme, nálunk a Szent Korona. A Dharma, Buddha tanítása, vagy ahogy nálunk nevezhetnénk, a Szent Korona tana és az ebből eredő évezredes alkotmányunk. Szangha -közösség. A Szent Korona megtestesít minden eddig ide születettet és minden majd eztán ide születőt, így alkotva szellemi közösséget jelen generációkban a múlttal és az eljövővel.

A Habsburg akarta első világok közti háborúban a magyar királyságot nyírták meg majdnem végzetesen, de megmaradtunk kint is, bent is viszonylag büszkén állva a történelem csapásait. Mert újabb csapás volt a hatalmat álnokul a kommunistáknak átjátszó Habsburg király és csapás volt a vörös vérengzés. A második világégést szintén nem önszántunkból, de nem tudtuk elkerülni. Sokadjára átsöpörtek rajtunk megint azok a nemzetek, akikkel együtt éltünk, vagy védelmeztük őket félezred évig saját országunk testével is a világot meghódítani igyekvő félholdtól.

A világ elfordult amikor 1913-ban a 13. dalai láma Őszentsége megpróbálta elérni hogy Tibetet független államként fogadják maguk közé a nemzetek. Azok a háborúra készültek már... Így fordultak el tőlünk is amikor a hazugságokra alapuló Trianoni békét aláírták és elfordultak, hogy tekintetük elkerülje a tomboló vörös terrort. A világ nem figyelt Magyarországra, amikor '56-ban a reformkommunista Nagy Imre miniszterelnököt kivégezték a keményvonalas moszkoviták. A világ nem figyelt Tibetre, amikor '59-ben Kína megszállta a potalát és menekülésre kényszerítette a 14. dalai láma Őszentsége kormányát az országból.

Véletlenek a párhuzamok? Nyilván kiragadott példákat hoztam fel, így a párhuzam állítása teljességgel önkényes, de mégis érdemes elgondolkodni azon, hogyan működik a világ. Tibet hiába harcol a maga békés módján, magasztos szellemiségű ideológiával az anyag ellen, amikor a kínai fegyverek lövedékei tépik a szerzetesek testét. A magyar hiába harcol az igaztalan büntetés ellen, amikor hazugság szövi át a nagyvilági politikát. A gazdaság hazugsága...

A gazdaság kemény falat, nem kiscserkészeknek való könnyed tízórai. Márpedig a világ sorsát igazító gazdasági tényezők semmi mást nem fogadnak el, csak a maguk szabta játékfeltételekkel teremtett profitot. Amikor Tibet harcol a Kínai megszállók ellen; Palesztina harcol az Izraeli megszállás ellen, vagy a magyar emeli fel hangját Trianon ellen, ugyanabba a politikának látszó, pénznek álcázott ördögi gazdasági falba ütközik, amit a tőke érdekének nevezhetnénk, ha nevezni mernénk. Amit néhány száz(!) ember anyagi érdekének nevezhetnénk, ha el mernénk mondani.

Életünket a félelem irányítja. Félünk, hogy meg tudunk-e szerezni minden szükségeset, amivel gyermekeinket és családunkat ellátni igyekszünk. Félünk, hogy elveszíthetjük azt is, amink van -holott igazán semmink nincs a jelzálogterhen kívül. Az életünket néhány tucat ember (bankár és befektetési guru) személyes érdeke és megállíthatatlanul mohó profitéhsége irányítja. Milliók keserves hétköznapjaiból növekednek pár százan...

Hogy Tibet számára mi az üdvözítő út a függetlenséghez, arról nem sok elképzelésem van. Szívből kívánom nekik, hogy elérjék, de a megoldást nem ismerem. Kínának sem politikai, sem gazdasági érdeke nem fűződik akár a legcsekélyebb önállóság biztosításához sem. Jelenleg! De tudjuk jól, hogy a világ örökösen változik és ami ma nagynak látszik, az egyszer csak picivé lesz...

Azt viszont biztosan tudom, hogy a gazdaság hazugságának falán olyan emberek, akiknek a leghalványabb elképzeléseik sincsenek a minket körülvevő teremtett világról, képtelenek átlátni is rajta, nem hogy lebontani azt. Egyet biztosan meg kell fogadni, akárkitől is eredeztetjük, Buddhától, vagy Jézustól, de a félelemtől meg kell szabadulni... Én a hierarchiában hiszek a demokráciával szemben, de amikor a hierarchia ilyen megengedhetetlenül eltorzult világot teremt, akkor csak az összefogásban és a közösség erejében tudok bízni. A közösséget pedig a józan észen kívül a tudás és a bizalom fogja össze.

Bizalom az ősi erényben!

A három drágaságban keresem a megnyugvást. (Tibetben a Buddhában...) Szent Koronában (...a Dharmában...) a Szent Korona tanításában (...és a Szanghában) és a Szent Korona alkotta közösségben.