Sokat írok a múltról és keveset a jövőről. Sok múltat látok és kevés jövőt. Nem vagyok bizakodó, és ez hiba! Nem bízok magamban, a jövőben. Bizalom és elkötelezett hit nélkül pedig nincs jövő. Sokat írok a magyar nyelv zseniális képalkotásáról. A bizalom határozott körvonalú belső képet jelent, amely képessé tesz. Képesség? Én Kép! A bizalom másban ott kezdődik, ahol a feltétlen bizalom megvan magammal szemben. 

Álmokban élek, de nincsenek szavaim az álmokra, hogy elmondjam másnak. Elkészületlen képekkel töltöm meg a létezésem üres hálóját. Vászonért kiáltanak a gondolatok és színekre vágynak az ecset hegyéről le nem csúszó érzések. Levegőbe húzott egyeneseim tépett sziluettjéről hiányoznak a földbe ragadt olajnyomok. Nincs hordozó, csak az éter finom semmi testén lebegő víziók. Én vagyok a semmi végtelenjében lebegve, üresedve a világlélekbe olvadva. Feladva Énem rezdüléseit... 

Zárd rám a világ ajtaját és én megtöltöm újra élettel, a szivárványból kitépett fénnyel. Húsomba marnak az el nem mesélt mondatok, énektelen dallamok ritmusát zakatolja agyam, festéktől ragadt két kezemre a létezés, tenyerem lenyomatán ébred új tudatra teremtett világom lelke. Én vagyok a végtelenben lebegve -zárd rám a világ ajtaját.