Olvasom pár napja, hogy várjuk a hétmilliárdodik ember megszületését. Majd nem sokkal később valami híradás számol be róla, hogy hány országban ünnepelték meg eljövetelét, miközben a bűvös szám pusztán egy statisztikai lehetőség akkor is, ha minden kismamát monitoroznak a föld sűrűn lakott részein. Az egy egészen szürreális világba vezetne ha elhinnénk, hogy az orosz Vlagyimir, vagy a kasmíri Dalbir a pontosan hétmilliárdodik lakos.

A statisztika olyan, hogy trendeket mér meg és abból határoz meg várható jövőt. Így a statisztikai számításokba bőven van hibahatár. Ennek figyelembevételével a bűvös hétmilliárdodik akár már jóval hamarabb is megszülethetett, de az is elképzelhető, hogy még mindig várni kell rá. Az viszont elképesztő, hogy milyen ütemben gyarapszik a föld népessége. Exponenciálisnak tűnik a görbe, de hol a határ? Mennyit képes tűrni a föld belőlünk?

Két főbb elképzelés köré csoportosítható az érdeklődők tábora. Az egyik apokaliptikus véget jósol, miután elfogytak a ma ismert erőforrásaink: víz, kőolaj, szén és élelmiszerek. Eszerint hatalmas háború tizedeli majd meg a lakosságot, és a technológiánk (vele az életformánk is) a korai kőkorszaki szintre esik majd vissza. Állítólag Einstein mondta (?), hogy nem tudja mivel vívja az emberiség a harmadik háborút, de utána megint a bunkósbot lesz a legfőbb fegyvere.

A másik jelentős teória sokkal egyenletesebb jövőképet fest. Az elmélet szerint a technológiai fejlődés folyamatos volt a földön és mindig képes volt megoldani a felmerülő problémákat. Így bár kétségtelenül fogynak az erőforrások, a fejlődés révén az emberiség továbbra is képes lesz fennmaradni és szaporodni.

Azt hiszem, hogy az igazság a két elmélet ötvözete lesz. Mindkettőnek megvan a reális valóságtartalma. Az biztos, hogy a történelem felvirágzó és eltűnő civilizációkról beszél, de globális apokalipszis eddig vagy nem következett be, vagy nem maradt fent róla emlék. Persze ha tényleg globális, akkor nem maradt volna hírmondó, de ebben az esetben a tárgyi leletek sem kerültek még elő. Ha csak nem Krétára (Szantoríni) gondolunk, ami a maga idejében egy teljes kultúrának volt bölcsője és sírja is. Ma már persze az efféle történések a lokalitás szintjére kerültek.

Az is igaz ugyanakkor, hogy a nagy civilizációk háborúkból születtek és háborúkban enyésztek el. Másrészt a háború a győzteseknek (és a háttérhatalmaknak) igen jó befektetés. Minden háborúra költött pénz sokszorosan térül meg, ha a győztes oldalon állunk. A győztesek gazdasága felível, ami persze egyenes arányú károkat jelent a legyőzötteknél. de ez sem ilyen egyértelmű. A győztes érdeke a kiszipolyozás, de ahhoz fel kell építeni a kiszipolyozhatót. Azt ma már mégsem lehet megtenni, hogy teszem azt felpakolom líbia kőolajkészletét egy teherautóra háborús jóvátétel gyanánt. vagy mégis?

Nem akarok aktuálpolitizálni, de ez egy érdekes kérdés. És úgy tűnik, hogy mégis meg lehet tenni a kőolajkészlet teherautóra pakolását. Líbia a polgárháború, vagy forradalom, vagy Kadhafi ellenes felkelés előtt nem dollárért, hanem aranyért adta el kőolajkincsét. Ma meg dollárért, amiből ha nincs elég, beindul a pénzjegynyomda. 

Visszatérve eredeti gondolatomhoz. Úgy képzelem el a jövőt, hogy 2035ig lesz egy nagyobb, a világ jelentős részére kiterjedő háború. Jelenlegi társadalmi berendezkedésünk szemmel láthatóan inog és rogyadozik. A gazdasági élet valódi szereplői egyszer csak képtelenek lesznek tovább a kezükben tartani a folyamatokat, a bennük felgyülemlő entrópia robbanásszerűen szétterjed majd a hálózaton. Mennél később következik be, annál jelentősebb lesz a hatása. Mint egy vulkán. Ha folyamatosan pöfög és néha köpköd egy kicsit, akkor jobban kezelhető a kockázata, mint ha látszólag szunnyadna, majd egy teljesen váratlan pillanatban kitör. A kitörés hiába nem váratlan, ha az idejére, a nagyságára és az irányára nem lehet felkészülni.

Szóval azt látom ha a jövőbe tekintek, és persze nem vagyok különösebben tehetséges jós, hogy az emberiség szépen eléri majd 90 év múlva a tízmilliárdot, és a fogyatkozó lehetőségeket okosabban, legalább is takarékosabban használva fogja vágni maga alatt a fát. Közben itt-ott mesterséges szaporulatszabályozással avatkozik közbe a politika, vagy a lakosság tudtával, vagy a nélkül. Máshol pedig a rengeteg kis lokális háború tizedeli majd a túlszaporodott népeket.

Ennek csöppet ellentmondani látszik persze, hogy nem a nagy népsűrűségű de jól működő gazdasággal rendelkező népek között vannak háborúk (látszólag), hanem a ritkábban lakott és alacsonyabb fokú gazdaságot működtető országok között. Azért csak látszólagos, mert ezek azok a vidékek, ahol a működő tőke a saját tőkehiányát pótolja. Újfent nem politika, csak tény: Líbiában amerikai érdek diktálta a felkelést Kadhafi ellen. Középeurópa nemzeteit a gazdasági nagyhatalmak, kergették az első, majd a második világháborúba. nevezetesen Anglia és Franciaország gazdasági küzdelme Németországgal szemben. Ez így persze leegyszerűsített modell amit jó néhány ténnyel kellene kigömbölyíteni, de az alaphelyzetet megfelelően ábrázolja. 

Fülöp szigeteki, Indiai, Kínai, és Orosz igény is van, de még mi is beszálltunk a Hétmilliárdodik cím elnyeréséért folyó játékba. Eközben kezd nyilvánvalóvá válni, hogy a jelenleg működő trendek egyszerűen nem lesznek képesek fenntartani a jelenleg működő rendszert. A föld teljes adósságállománya csaknem másfélszerese a föld jelen értéken számolt teljes vagyonának. Képtelenség a végtelen semmiből keletkeztetett adósságot a véges valamivel visszafizetni.