...másként mondva műkedvelő (dilettáns)...

...ki valamely tudományt vagy művészetet nem magáért a tudományért, művészetért vagy valamely haszonért, hanem kizárólag saját egyéni gyönyörködtetésére használja, azzal a saját mulatságára foglalkozik. Az első körülmény a szakembertől, a második a haszonkereső iparos vagy kézművestől különbözteti meg a műkedvelőt.
/Pallas Nagylexikona/

a mű teremtője, egyéni alanya, melynek pszichologiai alkotásától és személyes működésétől a mű sikere sok irányban függ. A művész csak akkor mondható annak ha a fantázia elevenségét, a találékony elme mozgalmasságát jó ízléssel és külsőleg alakító tehetséggel tudja összeegyeztetni. Fantázia nélkül a mű rideg és unalmas lesz és még a valóságot utánzó realista sem nélkülözheti a gyönyörködtető képzeleti alakzatokat. A szerint milyen gazdag, milyen változatos, mily meleg vagy milyen fegyelmezett a képzeleti erő, a szerint különböznek a művészi egyéniségek. A találékonyság inkább elmebeli tehetség és néha a fantáziát pótolja. A találékonyság főleg a vígjátékban és bohózatokban, valamint a vicces és humoros elbeszélésekben játszik szerepet. A művész ideáljai: az igazság, szépség és erő; a nagy művész egyszersmind lelkes vezetője, bölcs oktatója nemzetének, sőt az egész emberiségnek. De sem maga a fantázia, sem az elmebeli tehetség, sem az ihlettség nem elegendők a remekmű előteremtésére. Ehhez járul még a józan tanulmány és a biztos technika. Ez utóbbi a művészi eszközökkel és formákkal való biztos és öntudatos bánást jelent. A technika az, mi a léleknek testet ad, a test pedig a szépformáju szerves egész. A költőnek anyaga a nyelv, ezt kell mesterileg birnia, ennek titkába belehatni. A jól megválasztott szó, a kerek dallamos mondat csudákat művel. A költő kölcsönözhet a zenétől ritmust, dallamot, metrumot és rímet, játszhatik a nyelv zenei elemeivel. Ha a fölt tudja elbájolni, előkészíti a szivet és fogékonyságra. A nyelv tudását össze kell kötnie a költőnek a beszéd ismeretével, mint retorikusnak ismernie kell a beszéd tagolását, a hallgatók pszichologiáját, az egyes szenvedélyek felgerjesztését és csillapítását, az érvelést, mely a párbeszéd lelke, az elbeszélést, végre a szóvirágokat és a fülbemászó szóbeli alakzatokat. Innen átmehet a költői előadás formáihoz, melyeket dráma, eposz és lira cikkek alatt elégségesen tárgyaltunk. Csak ha a technika ezer mesterségében épp oly biztos és otthonos a művész, mint erős a fantáziában, gyengéd az érzelmekben, merész és átható a gondolkozásban, csak akkor teremtheti meg remekművét
/Pallas Nagylexikona/

Ki vagyok én?