Ha már az utóbbi időben ezen a területen bóklásztam, írok még róla kicsit. Említettem, hogy egy elmélet szerint a ma ismert nyugati műveltség a Kárpát és a Tarim medencék közötti folyamatos információáramlás következtében jött létre. A kettő között mintegy ötezer kilométeres távolság van, de gondoljunk csak bele: A kontinenst Eurázsiának azért hívjuk, mert az átjárás gyakorlatilag akadálytalan. Vannak természetesen magas hegyek, sivatagok, de ezek megkerülhetők, így az átjárás biztosított. Másként népvándorlás(ok)ról sem beszélhetnénk.

Az elmélet egyik iránya úgy gondolkodik, hogy a két medence mint két nagy olvasztótégely gyűjtötte egybe és őrizte meg az útvonalán felvett tudást. A másik pont fordítva, épp az áramlás során leszakadó és helyben tovább fejlődő tudásról beszél. Annyi azonban bizonyos, hogy a meglévő tudásunk igen sekély a végbement folyamatok megértéséhez, legalább is az írott (hivatalos) történelem szerint.

Abban biztosak lehetünk, hogy a történelem jobbára politikai megfontolások eredménye. Minden birodalmi hatalom a saját létének és jogainak igazolására használta a múltat olyan módon, hogy ami beleillett a hivatalos álláspontba azt megtartotta, alkalmasint fel nagyította, ami annak ellentmondott, azt pedig igyekezett eltörölni és lekicsinyelve csökkenteni hatását. Így tettek a görög városállamok, a rómaiak, és az egyiptomi fáraók is. De így tesznek a mai hatalmak is. Másként nem okozna fejtörést Kínának a hivatalos történelmüknek ellentmondó leletek sokasága.

Így van ez Tibetben és a Tarim medencében, ahol ma az Ujgur népesség épp a múmiákhoz köti saját ősiségét és jogát az önrendelkezéshez. Ezzel szemben a kínai álláspont úgy szól, hogy az időszámításunk előtti második században, Csang csian, a Han dinasztia tábornoka által vezetett katonai expedíció fedezte fel az akkor még lakatlan Hszincsiang tartományt.

A Loulan szépség 4000 éve alussza örök álmát. A többi múmia fiatalabb korú

Az akár 4-5 ezer éves múmiák ennek a tézisnek természetesen ellentmondanak puszta létezésükkel is. Nem beszélve arról a tényről, hogy sem alkatuk, sem megjelenésük, sem a fellelt tárgyaik nincsenek rokonságban egyetlen ismert ősi kínai lelettel sem. A múmiák genetikai kutatása a politikai megfontolások miatt szinte lehetetlen, és a nehezen kicsempészett hat génminta is megkérdőjelezhető a feltételezett szennyeződés miatt. Az viszont kétségtelen, hogy az antropológiai eredmények is cáfolják a kínai származást.

A múmiák európai (kaukázusi) származását mutatják a hosszú orruk, szőke hajuk, öltözékük és temetkezési szokásaik is. Felmerült a gondolat, hogy a görögök által leírt Tokhárok lehetnek.

A tokhár nyelv utód nélkül kihalt indoeurópai nyelv, amelyet Belső-Ázsiában, a ma Kínához tartozó Kelet-Turkesztán (Hszincsiang tartomány) területén található Tarim-medencében beszéltek. Nyelvemlékei először két földrajzilag távol eső területről, a hajdani selyemút mentén álló kolostorokból kerültek elő, a 6–8. századból. A nyelv a görög történészek, köztük Ptolemaiosz által tokhárok (görög: Τόχαροι, Tokharoi) néven ismert népről kapta a nevét.

wikipédia

Temetkezési szokásaik egyes elemei hellenisztikus kapcsolatra engednek következtetni. Görögország nagyjából 5000 Km távolságra van a Tarim medencétől. Számításba véve, hogy a legöregebb múmiák 4-5000 évesek, ez a görög mükénéi korra esik (akháj térhódítás).

A fenti összefüggések semmiben nem mondanak ellent a kétpólusú kultúra-vándorlásnak. Sőt ellenkezőleg, bizonyítani látszik, hogy az egymástól akár ötezer kilométerre lévő népek hatással lehettek egymásra. Ebben az esetben a bronzkort gyökeresen át kell értékelnünk. Az elfogadott teória, mely szerint egymástól elszigetelt lokalitásokban, egymással egy időben és párhuzamosan alakultak ki kultúrák,gyermeteg elképzelésnek tűnik. Sokkal valóságosabbnak tűnik -a földrajzi távolságot is számításba véve, az egymásból fejlődés és a kölcsönhatás.

A képen látható, időszámításunk kezdetén élt férfi múmiája (yingpan ember) a legjobb állapotban fennmaradt öltözéket viseli. Homlokát arany halotti maszk takarja, díszes selyem ruháját nyugat európai mintázatok díszítik. Az elhunyt közel két méteres magasságával valóságos óriásnak számít az átlagos kínai lakossághoz képest.

A minap elkezdett virtuális sétám a kínai piaramisoktól indult el. Illő hát, hogy ide vissza-vissza térjek. A piramisok hivatalosan csak 1990 óta ismertek, bár első nyugati említésük a háborúban készült fotók alapján megjelent cikkek voltak a negyvenes években.

A legnagyobb, fehér piramisnak nevezett műtárgy méreteit tekintve összevethető a gizai Kheopsz piramissal. Előbbinek az alapja 222 méter, míg egyiptomi társa alapja 230 méter. A kínai építmények magassága (az oldalak dőlésszöge) nem éri el az egyiptomiakét. Ez betudható az építésük módjának és anyagának egyaránt. Míg Egyiptomban kőből, addig Kínában döngölt földből és agyagból építkeztek. Ugyanakkor számukat tekintve Kína a piramisok valóságos szülőanyja -hiszen a hivatalos források is 100 nyílvántartottról, a nem hivatalosak pedig további százötven létéről beszélnek.

Az épületek korát illetően is bizonytalanság van. A helyi szerzetesek a legősibbeket akár 4600 évesre is becsülik, míg hivatalosan legfeljebb 2200(+-) évesek. Ez az évszám valószínűleg a hivatalosan elfogadott rendeltetéséből ered. Ahogy a múmiák esetében is, lehetetlen a kutatás, hiszen a vélelmezhető eredmények nem illenek bele a hivatalos kínai történelembe. Hivatalosan a fehér piramis Csing Sí Huan Ti első kínai császár sírhelye. Ő egyesítette először a hatalmas birodalmat 2200 éve...

Ha figyelembe vesszük, hogy ezek a piramisok a sárga tengertől ezer kilométerre sincsenek, Kelet Kínától pedig alig 1300-1500 kilométerre, és azt is megengedjük, hogy a piramisok léte nem köthető az ősi birodalomhoz, úgy az ismert (hivatalosan elfogadott) kínai történelmet gyökerestül kellene felforgatni és átírni. A kétezer éve töretlenséget kommunikáló ősbirodalom hatalmi érdekeit ez a legcsekélyebb mértékben sem szolgálná. Így aztán azt sem nagyon propagálják, hogy a hivatalosnak homlokegyenest ellentmondó leletek döngetik a recsegő de szép politikai, gazdasági felépítményt.

Kanyarodjunk vissza egy kicsit a Tokhár kultúrához (tarim múmiák). Hivatalosan elfogadott, hogy a Tokhár nép örökös nélkül tűnt el, miután a Tarim medencétől Koreáig húzódó birodalmat irányítottak nagyjából ezer éven keresztül. Koreáról sokan nem tudják, de ők magukat eredetükben szorosan kötik a Hunokhoz, ahogyan a Japánok is. Mindkét nép (koreai és japán) a sztyeppi íjfeszítők népének leszármazottjaként tekint magára. A második világháború japán hódításait Kínában épp erre az ideológiai alapra helyezték.

Kína azt sem propagálja olyan lelkesen, mint az íránytűt, a selymet, a nyomtatást és a papírgyártást, hogy első császáraik a Hun uralkodókat és birodalmat másolták, államszervezetüket róluk mintázták, temetkezési szokásaikat tőlük vették át. A tárgyi leletek pedig rendre ellentmondani látszanak a hivatalos verziónak és a tagadott teóriákat támasztják alá. Minden tiszteletem ellenére egyetlen dologról tudom biztosan mondani, hogy valóban eredeti kínai találmány. Ez pedig az ipari kémkedés. Az azonban szintén megemlítendő, hogy hihetetlen szorgalommal és rendkívüli alkalmazkodó képességükkel minden megszerzett információt képesek adoptálni és abból saját maguknak nyereséget előállítani.

És egy kis geopolitikai gazdaságtan kitérő. Hszincsiang tartomány jelentős szénhidrogén készlettel rendelkezik, amire Kínának égető szüksége van, így meglehetősen reménytelennek tűnik az Ujgur szeparatista törekvés. Tibetre pedig a vízbázis miatt van szüksége Kínának, így a tibeti függetlenedési kísérletek is hiábavalónak tűnnek.

De térjünk vissza eredeti témánkhoz. Eurázsiát úgy tűnik, hogy nyugat-kelet irányban átszeli egy hatalmas útvonal, amely mentén nem csak népek, árucikkek, de maga a kultúra áramlott oda-vissza. Félénkségből az áramlást biztosító nép(eke)t nevezzük az íjfeszítők népének. Nyomaikat Stonehenge köveitől Kína piramisaiig, sőt távolabb, Korea és japán emlékezetéig, dél-észak irányban pedig az Arab öböltől a zöld földig megtaláljuk.