Világvégére várva közeledik a lakosság egy része. Világvégét azóta jósolnak egyesek, mióta ebből jó üzletet lehet csinálni. Vegyük észre, hogy a csinálni szót használtam. Kis kitérő, a megélhetéshez szükséges pénzt(?) angolszász világban csinálják, mi meg keressük. Elmaradottságunk ékes bizonyítéka volna? Korántsem.

A hosszú és fárasztó olvasgatás elkerülés érdekében már most hagyja el az oldalt, vagy lapozzon a bejegyzés alján található összegzéshez!

A magyar néplélek kódolt üzenete ez a keresés. A magyar útkereső volt mindig is. Ezért nagyon fontos ismérvünk a szabadságszeretet is. Akiket kóborló rabló hordáknak állítanak be a művelt nyugaton, bár ma már inkább csak nálunk dívik még mindig ez a közkeletű nézet, azok valójában a legmagasabbfokú környezettudatosságban éltek.

Mai, üzleties szemléletünket nem örököltük, hanem ránk kényszerítették. isten mindent megteremtett az ember számára, ami életben maradását biztosítja. A magyarok felkutatták és okosan használták a környezeti adottságokat, de nem kihasználták, hiszen a jövújük múlt rajta. Ma a végletekig kihasználjuk, kimerítjük a kezünk ügyébe kerülő környezetet. Elszennyezzük vizeinket, a levegőt, kiirtjuk az élővilág sokszínűségét. Mezőgazdaságunk óriási monokultúrákra épül. Végeláthatatlan gabonatáblák, máshol a környezettudatosság jegyében repce ültetvények a divatos biodízel előállításához.

Figyeljünk fel rá, hogy a szándékot jóként feltüntetve ugyan az a megoldás. Minden létező fajt kiirtunk a táblában egyeduralkodó növényzetért. Persze a terület hamar kimerül, így marad a mesterséges tápanyagbevitel. Műtrágyázunk, rontjuk a biodiverzitást, egyeduralkodóvá tesszük a számunkra hasznosnak tűnő fajokat és elpusztítjuk a haszontalan vagy kártákony életformákat.

Durcsa kettősség jellemzi életmódunkat. Egyre többen érezzük, értjük, hogy életvitelünk nem folytatható, ezért újabb és újabb megoldásokat keresünk. csak azt nem vesszük figyelembe, hogy pusztán kicseréljük az egyik hasznosnak ítélt fajt egy másikra, de a megközelítés nem változik. A technológia marad, a végeredmény is: környezeti katasztrófát idézünk elő. Nem mellesleg önkéntesen vonulunk rabszolga sorba.

Elelink fogták készségeiket és bevették magujat a vadonba. Fgegyvereikkel elejtették a vadat, a környék kínálta bogyókat, fűszereket és növényeket összegyűjtötték és fenntartották civilizációjukat. Azok a primitív ősök... Azok a primitív ősök ma már elképzelhetetlen közelségben éltek a természettel. Ismerték minden rezdülését, figyelték is jelzéseit. Ezzel szemben ma a tudományban és saját magunkban bízunk. Ez a bizalom a történelem előtti múltban a javunkra vált, de a ló túloldalára billentünk. elvesztettük kapcsolatunkat a természettel, így a realitásokkal is. Elvesztek a korábban jól működő irányító mechanizmusok.

Igen! Amit ma környezeti katasztrófának állítanak be a civilizált kutatók, az valójában önszabályozó folyamat. A föld immunrendszere beindult ellenünk, hiszen mindent megteszünk a földi sokszínű élet kipusztítására. "Áldásos" tevékenységünk folytán a környezetünkben még megtalálható élőlények kénytelenek olyan ütemben alkalmazkodni, amit csak a legrugalmasabbak képesek elviselni.

Nem vagyok megrögzött terészetvédő. Erről szó sincs. Sokal inkább vagyok vészmadár, aki belepillantott a lehetséges jövők legrossuabbikába. Nem különös képesség ez, egyszerűen egymás mellé helyezem az egymás mellé tartozó információkat. Hiszem, hogy a környezet változása nélkülünk is megtörténik, ahogy évmilliókkal az ember előtt is megtörtént. De látom azt is, hogy ez a parazita életmód a saját életünk és fennmaradásunk ellen való.

Minden a gazdaságban gyökerezik. Az ősközösségi társadalmakban nem beszélhetünk a mai értelemben vett gazdaságról. Nem azért, mert nem létez(het)ett cserekereskedelem, hanem mert az akkor létező igények a valós szükségletekre épültek. Ezzel szemben mi a marketinggel sújtott világban olyan szükségleteinket elégítjük ki, melyeket csak azért teremtettek, hogy az azt kiszolgáló áruféleségeket és szolgáltatásokat megvegyük.

Vegyük! Lássunk bele a szavak mögötti világba. Megvenni annyi, mint elvenni. Megkeresni nem több, mint a létező szükséglet kielégítésének módját felkutatni, de elvenni, megvenni egészen más attitűdöt feltételez.

A kilencvenes években skandináviába is be akartak törni az autógyártók a nyitott autók kínálta életérzéssel. Lássuk be, ahol az év 10 hónapjában az átlagos hőmérséklet nem haladja meg a 10 fokot, ott a kabrióknak nem sok létjogosultsága van. Ezzel szemben elkezdtek olyan hatásfokú és működésű fűtőrendszereket telepíteni a kabriókba, amivel melegen lehetett tartani a sofőrt azon a klimán is. Korábban soha nem látott igényt támasztottak, mondván piaci rés. Én meg azt mondom, amit a cserkészek övén lévő jelmondat sugall: Légy résen -csinálj inkább gyerket az ilyen baromságok helyett!

De térjünk vissza a megélhetésre. Tömegtermelt árucikkeket vásárolunk, amiket gyárakban termel számunkra az ipar. Amikor a sci-fi rajongók a mesterséges intelligencia gyarmatosította emberiségről beszélnek, egy elképzelt jövőt vízionálnak. A Mátrix című film embergyáraiban gubókban termelt embereit egy valamikor bekövetkezhető kitalált jövőnek állítanak be. Ezzel szemben a valóság az, hogy az elmúlt 6000 évben a növények, előbb a gabonák, mostanában a repce igázott le. Hát lehet, hogy elsőre hüjén hangzik, de a lényeg mégis ez. Tették ezt pedig a függőségeinken keresztül.

A letelepedett ember elfelejtett érdekközösségben élni a természettel. Kiválasztotta magának azt a három, négy fajt, melyet hasznosnak ítélt és elkezdte termeszteni. Sokáig tartott, de végül kialakult a függőségünk. A föld lakosságának kilenven százalék feletti része szinte semmi mást nem eszik, mint a néhány gabonaféle egyikét. Az energiaéhségünk és a kimerülő fosszilis tüzelőanyagok kimerülésének rémképe megteremtette a végeláthatatlan repceföldeket. Ma akármilyen hihetetlen is, de világháború van. Egyik oldalon a gabona és kukoricafélék mint táplálék, másik oldalon a repce és más olajadók mint energiahordozók. Aki a háborúban vesztes, az pedig az ember. Akármelyik fél győz, mi veszítünk. Újabb szeletet a ma már amúgy is látszlagos és virtuális szabadságunkból.

Hogyan következhetett ez be? A folyamat épp annyira egyszerű, mint amilyen mérhetetlenül gonosz és ostoba. Kezdetbe vala a természet, melyben az ember minden számára szükségeset megtalált, hogy élete boldog legyen. Bár tegyük hozzá, hogy a boldogság nem a külső körülmények következménye, hanem azok eredője! Amig saját szükségleteink kielégítése és fajunk fennmaradásának biztosítása volt az egyetemes célünk, addig ez a viszonylag nyugodt életforma biztonságos volt. Már a körülményekhez képest, hiszen a természet önszabályozó és kiegyensúlyozó rendszere mindig működött.

Primitívnek és gondolkodásra alkalmatlannak beállított ősi eleink megrettenve néznék azt a borzalmat, amit mi az ő földjükből képesek voltunk létrehozni. Biztos vagyok benne, hogy ha az első emberszerű majom ezt előre látja, akkor inkább visszamáűszik a fára és az evolúcoót mint rossz ötlet végleg elveti.

Az egyensúly valahol ott veszhetett el,. ahol megjelent a mai értelemben vett gazdaság. Ahol megjelentek olyan fogalmak, amiket a közgazdaság ma is használ. Fejlődés, befektetés, haszon, profit... Első lépés minden bizonnyal az értékek egyeztetésének nehézségéből eredő első mesterséges szükséglet kielégítése okozhatta. Létre jött a fizetőeszköz. Ennek terjedésével megszületett a pénz, a kereslet-kínálat. Talán ezzel még nem is volna baj, ha következésképp nem jelent volna meg a pénzváltás.

Félreértés ne legyen, egyetlen szóval sem becsméreltem a kereskedelmet és kereskedőket, kizárólag a pénz megteremtőiről ejtettem szót és azokról, akik a pénz váltásából eredő haszon lefölözésében találták meg megélhetésük egyetlen forrását. Ők azok, akik már nem keresték a betevőt, hanem csinálták azt, kihasználva másokat.

A kereskedelem önmagában nem más, mint a javak elosztásának magától értetődő útja a letelepedést és földművességet választó életközösségek számára, akiket a még mindig nomád kereskedők szolgáltak ki. Ebben a rendszerben még mindenki jól járhatott, de a megerősödő pénzre épülő megerősödő személyes hatalomvágy és az erre szerveződő államok majd birodalmak már egészen más képlet.

Úgy történhetett ez, hogy ami kezdetben jó volt, arra ráült a munka nélkül hatalmat óhajtó maroknyi közösség. Kezdetben az ősközösségi társadalmak minden tagja el kellett tudni látni magát és családját. Gondoskodásra csak az öregek és magatehetetlenek számíthattak. Elképzelhetetlen lett volna, hogya legnagyobb tökű, következésképp legkisebb agyú feláll a barlangabn és ordítva követeli magának a "rátermettség" okán a legzsírosabb cupákot. Illetve miért ne fordulhatott volna elő, de az ésszerűség azt diktálta, hogy hamar meg is kapja ami jár. Aztán vagy elkotródik magától, vagy észhez tér és viassza áll a barlang bejáratába kidobóembernek.

Ősemberünk bevette magát a rengetegbe, vadászott, gyűjtött és élt. Elvette amit akart és megadta az árát isteneinek, a szellemeknek vagy egyszerűen a természetnek. Keresett és talált. Ez a másik, akire ma azt mondjuk élelmesebb fajta, meg felesleget halmozott fel, amiből lassanként hatalmat képzett, amiből eredően felhatalmazva érezte magát arra, hogy isten akaratát közvetítse.

Isten nem volt rest, a kínálkozó piaci igényre megteremtette az első szakrális királyságokat, ahol a hatalmat gyakorlók valóban az Isten akaratának szócsövei voltak. Igen ám, de gazdagságuk és fényes udvarukat megirigyelve mások is kikiáltották magukat legalább is királyokká. fenébe a szakralitással és kereséssel! Kitalálták és megcsinálták magukat. Jámborságuk nem lévén elvették amire szükségük volt, de szakralitásuk híján elfelejtettek érte megfizetni.

Illetve másokkal fizettették meg a cehhet, ahogy az ma is történik. A lakosság 5 százaléka él Észak Amerikában, de az üvegházhatású gázok kibocsátásánek 45-50 százalékáért egyedül felelnek. Olykor jön egy megmagyarázhatatlan természeti katasztrófa, tornádók tombolnak, de szerencséjükre és a többiek szerencsétlenségére az időjárás globális rendszer, nem csak náluk csap le az általuk nagyban előidézett katasztrófa.

Kanyargok, jövök megyek idősíkok között. Ugrálok a múltból a jövőbe majd vissza a jelenbe, hogy megmutassam amit látok.

Apránként elveszítjük kapcsolatunkat a valósággal, mialatt megszakadnak a természethez kapcsoló utolsó láncszemeink is. Realitásérzetünket elvesztve vízionálunk mindenfélét. Jót, rosszat, világvégét. Csak azt nem vagyunk képesek belátni -nem is egyesével, hanem társadalmi szinten, hogy létezésünk ma már ellentmond minden józan észnek. Létünket ma már kizárólag a magunk által teremtett mesterséges környezetben vagyunk képesek fenntartani. Függőségeink elvakítanak, eltakarják szemünk elől a közelgő, civilizációnkat elpusztító katasztrófát, amiért kizárólag csak magunkat okolhatjuk majd.

Nem tudom, nincs-e túl késő még rendbe tenni a dolgainkat. De azt tudom, hogy több időnk nincs rá! Itt az ideje, hogy felhagyjunk ostoba dogmáinkkal és kitartó buzgalmunkkal a világ jobbítása terén, mert működésünk eddig csak rosszat szült nekünk és környezetünk számára is. Nem mellesleg magát civilizálznak tekintpő emberhez méltatlan körülményeket teremt egy maroknyi kisebbség az ezt meglepően békésen tűrő többség számára.

Nem én vagyok az, aki megmondja mit és hogyan kellene tenni, de azt meg tudom mondni, hogy nem ezt és nem így!

Összefoglalás

Hagyj fel eddigi tevékenségeddel és kezdj új jövőt építeni, amit a terészeti erőforrások használata mellett azok védelme jellemez!

Ja igen, az egész gondolat onnan indult, hogy hazánkban tilos üzemanyagot előállítani használt élelmi zsiradékokból.