Úgy tűnik, hogy a reggeli érzések nem tévedtek. A sors forduló is kicsit korábban és más formában jött. Biztos voltam benne, hogy a mai nap konfliktusos lesz, igazam volt. A mai munkaidő feletelt el, amikor megjelent az egyik igazgatóféle és el akart vinni árut tölteni. Pontosabban odaállított egy (kibaszottul nagy) kupac kiszóródott útszórósó mellé, hogy azt ki kell pakolni. Valójában nem tudom mire gondolt, lapáttal felkupacolni a polcra? Mindenesetre közöltem vele, hogy 1: nem vagyok ehez a munkához öltözve, 2: legjobb tudásom szerint a fotóshopban vagyok eladó. Mire az meg visszakérdezett, hogy mit adok el, ha nem kerül ki az áru? Még visszaszóltam neki, hogy eddig a stúdióban egy szem útszórósót sem láttam, és tudomásom sem volt róla, hogy azt árulnánk talán. Egy szónak is száz a vége, rövid és tartalmas teszkós kalandom ezennel befejeződött. A kommenteket előre is köszönve nem kérem, a sztori ennél nyilván bonyolultabb, de sem kedvem nem volt leírni, sem értelme nem volna. A következő napok egyikében visszajuttatom hozzájuk a fél év alatt elkészült pólót, a sosem hordott munkáscipőt és azt az annyira gyűlölt kitűzőt is, ami a cukornád ültetvényeken dolgozó rabszolgákat juttatja eszembe. Nem mondom, hogy felhőtlenül boldog és nyugodt volnék. Nem tölt el megelégedéssel, hogy így alakult. Még akkor sem, ha csak az ideje volt bizonytalan, a tény maga nem.

Tehát a tények röviden: Adva van egy a kereskedelemben jártas, az ésszerű határokon belül lojális, széles látószögű, nyílt és udvarias eladó (én), aki munkát keres kiskereskedelmi üzletben - lehetőleg varázspálca boltban. Esetleg más hasonlóban. Szóba jöhet még népművészet, íjászat, nőiruha, vagy szinte bármi, de szigorúan csak bejelentett állás érdekel, pontosan tisztázott feltételekkel és körülményekkel. Újonnan nyíló HP fotóstúdiók számára kifejezetten jó szívvel ajánlom magam -jó gyakorlatot szereztem a termékismeretből és eladástechnikából.

A reményhal meg utóljára...