Ülök a gép előtt és olyan sok mindent akarok mondani, hogy semmi nem jut eszembe. És ami eszembe jut, abból sem tudom mivel kezdjem.

Biztosan baromi unalmas volna, ha megint a munkahelyről keseregnék. Pedig volna mit. Csak hát fölösleges, mert van két lehetőség. Még ha csak egy valódi, akkor is. Az egyik, hogy csinálom amit elvállaltam. Persze nem egészen erről volt szó akkor. A másik, hogy abbahagyom. Na ez a kevésbé járható.

És a legbosszantóbb az egészben az, hogy nem is a stúdiót nem bírom, hanem a céget. de azt egyre kevésbé. Mindig minden az utolsó pillanatban derül ki, de akkor tegnapelőttre kell. Húznak halogatnak mindent, majd az utolsó pillanatban kell beleszakadni a fontosba. Mert ami addig baromira ráért, az hirtelen kurvafontos lesz.

De most igazából nem erről akartam beszélni. Hanem az indiánokról. A fehér ember képviselte civilizációról, ami szinte kipusztított egy hihetetlenül színes és összetett kultúrát, pontosabban kultúrák összességét az újvilágban.

Korábban a földek, a vizek a fák és állatok mind az indiánoké voltak. Gazdagok voltak és jól éltek. A fehér ember éhezett és nem volt más tulajdona, mint a Biblia. A fehér ember azt mondta indián testvéreinek, hogy az Istenük már nem képes ellátni őket. Ezért az indiánok elhagyták ősi isteneiket és elfogadták a fehér embertől a Bibliát. Mára éhség és nyomor és betegségek  gyötrik az indiánokat, miközben a fehér ember elvette tőlük földjeiket, vizeiket, fáit és állataikat.

A fehér ember elvitte az indiánoknak az Istent, a civilizációt és a fejlődést. Az indiánok pedig elvesztettek mindent, amit őseiktől örököltek. A fehér ember dícséri a jövőt, amit épít és a gazdagságot amit az újvilágban teremtett. Az indiánok pedig megsiratják a múltat amit elvesztettek és megszenvedik a szegénységet amiben élnek.

A történelmet azok írják, akik a háborúkat megnyerik. Így volt így lesz. Kína meggyőződéssel vallja, hogy Tibetnek szüksége van a fejlődésre, a haladásra és a vívmányokram, amit tőle kaphat meg egyedül. Tibet meg függetlenséget akar... Kínának a vízkészletek feletti ellenőrzésre van szüksége, így a területre. Tibetnek legalább autonómiára. A Dalai láma őszentsége keresi a békés megegyezés lehetőségét a kommunista kínával, de a mammut hatalom hajthatatlan és kérlelhetetlen. Nem enged, pedig a tibeti egyházi vezető csak kulturális autonomiát kér.

Az indián törzsek békeszerződéseket kötöttek az egyre zsugorodó területeik megtartására. Végül rezervátumokba kényszerültek. Épp csak nem ketrecekbe, ahol az arra kiránduló bevándorlók megtekinthetik a kipusztulásra ítélt faj utolsó példányait. Érdekes, hogy a liberális jogvédők olyan országokban fejtik ki áldott tevékenységüket, ahol még nincsenek igazi konfliktushelyzetek. de majd lesznek, ha sokat dolgoznak rajta.

Az indiánokat háromszát év alatt teljesen kiforgatták mindenükből, amivel csak rendelkeztek. Helyette ma iparvárosok vagy végeláthatatlan monokultúrás mezőgazdasági farmok terpeszkednek az egykor virágzó földeken. A megszámlálhatatlan fajgazdagsággal rendelkező mezőkön ma génkezelt szója terem. És eltűntek a milliós bölénycsordák is.

Az indián népek kultúrája a természetre épült és a tehettségből eredő jólétre. Nem ismerték a szegénységet, és a hatalomnak azokat a formáit, amivel ma irányítjuk társadalmunkat. Pontosabban amivel a társadalom maroknyi tagja irányítja a milliókat és azt a társadalmak feletti maroknyi irányítót, akik a társadalmakat irányítják.

A természetben éltek, benne, vele és nem ellene. Nem akarták megváltoztatni a természet rendjét. elfogadták, meguismerték és hasznukra fordították a környezetüket, de nem zsákmányolták ki. Az indián kultúrától távol állt a kizsákmányolás. Na nem a harcok és a harcokban szerzett javak, vagy a tisztelet annak aki harcolt és a harcokban megszerezte mások javait. Nem, ez az indiánoktól sem állt messze. De egy indián törzs soha nem próbált meg kiírtani egy másik törzset. Soha nem próbált megsemmisíteni egy másik törzset.

Háborúztak, harcoltak a földekért, erdőkért, hatalomért, de megelégedtek a behódolással. Egyik törzsbéli győztes nem akart a másik, vesztes törzs fiaiból a saját tüörzsének fiait nevelni. Nem így a fehér ember, aki nem tudott mit kezdeni egy a sajátjától eltérő kultúrával. Pontosabban nem ismerte fel, hogy amivel szemben áll, az valójában épp olyan összetett és jól szervezett kultúra, mint a sajátja. Még pontosabban, ha fel is ismerte, nem ismerte el, hiszen akor egészen más alapokról kellett volna kezdeni a tárgyalásokat.

Ha tiszteletben tartották volna az indiánok "országait", akkor talán egészen máshogy nézne ki ma az amerikai kontinens térképe. A térképek nem hazudnak. A fehér ember kihasználta jártasságát és tapasztalatait a politikai és gazdasági cselszövések terén. Mondjuk ki nyíltan, gerinctelenségünk minden "előnyét"...

Érdekes dolog a történelem. Azt szoktuk mondani, hogy a történelem kereke soha nem foroghat visszafelé. Meg valami olyat, hogy az ember nem léphet bele kétszer ugyanabba a folyóba. Csak hát mekkora az a történelemkerék? Milyen gyakran kerülnek a kerék csorbái és barázdái újra a történelem lapjaira?

Meg aztán mi köze az indiánoknak az én nyavajgásaimhoz? Ezt a legegyszerűbb megfogalmazni. Úgy érzem, mintha indián volnék a saját hazámban. A Kárpát medence európa indián rezervátuma. Itt ez a furcsa nép, akikkel nem lehet mit kezdeni. Kiírtani nem sikerült, megváltoztatni nem sikerült. Kiraboltak minket, elvették földjeinket, elvették kultúránkat, elvették a büszkeségünket. És most a hajdani gazdagság romjain élvezzük az "Európaiság" minden "előnyét".

Ilyen előnyök a multik is. Nem a lábnyomukkal van probléma, hanem magával a létükkel. De ez is csak egy tünet az anamnézisben. Gazdasági bérgyilkosok makroökonómiai szivattyúkat telepítettek az ország vagyonára. Privatizációnak hívtuk ezt az eredeti tőkefelhalmozási időszakot. valójában kiszivattyúzás volt. Aztán ezeknek a bérgyilkosoknak a tanítványai és vazallusai mikroökonómiai szivattyúkat telepítettek már a mindennapokra is.

A multinacionális vállalatok sehol meg nem lévő kedvezményeket kapnak megalakulásukkor. Állami, vagy Unios támogatásokat, amiket az ország számlájára írnak, de kizárólag a multi részesül belőle. Aztán éhbérért dolgoztatott rabszolgák tömegét szívja be a viszonylag biztonságosnak ígért megélhetés reményében. Adót nem fizet, a nyereségét kiviszi az országból, a konkurenciáját dömpingárakkal megfojtja, eluralja saját gazdasági szektorát, mindenkit kiszorítva. Ezzel gerjesztve a munkanélküliséget, következésképp a saját jól használható emberi nyersanyag szükségletét termeli ki. Nagyon hatékonyan!

A döntés, amely szerint mi választunk multi és kistermelő között, nagyon látszólagos abban a struktúrában, amikor a kisvállalkozó minden termelési költségét az árba kell építse, míg a multi agyontámogatott árképzésében ezek a tételek csak töredékesen jelennek meg. Az ilyen árversenyre sok mindent lehet mondani, de hogy egyenlő vagy méltányos volna?

A spanyolországból származó, bornak látszó tárgy egy magyar hypermarket polcán 350 forint. A minősége megfelel a magar asztalibor minőségnek, bár a megegyező minőségű  hazai termék ára ugyanabban a hípermarketben egy polcrésszel arréb a 690 Ft... És a fogyasztó dönt. De nem az érzelmei alapján, mert azok már talán nincsenek is, hanem a pénztárcájában kutatva. Ugyanis hiába szeretném azzal is támogatni a hazai termelőket, hogy a portékájukat megveszem, ha nem telik rá. És erről nem a hazai termelő tehet, hanem a támogatások igazságtalan és méltánytalan elosztása! Pont!

Így válunk Európaindiánjaivá a kárpátmedence közepén kijelölt rezervátumunkban. Nem ugrálunk, mert elveszítjük azt a keveset is, amit európai uraink kegyesen nekünk hagynak. Akinek állása van nem pofázik a jövedelme elértéktelenedése miatt, nehogy elveszítse azt is. Nem pofázik a munkakörülmények miatt, nehogy a munkáját veszítse el. A jövedelme harmada a nyugateurópai kollégájához képest, de ugyanazokat az árakat kell kifizesse, mint amazok. Semmi baj nem volna a multik lábnyomával, ha csak áttaposnnának magyarországon és nem a vackaik lennének itt...

És én ülök egy ilyen multimammut gyomrában és belülről figyelem, hogyan foszt ki mindenkit. Engem, a magát elégedettnek érző vásárlót, az országot. És látom, hogyan szippantja fel mohó ormányával a közös jövőnket. és hányingerem meg hasmenésem van tőle...