csodálatos három napot sikerült eltöltenem a héten. Szerdán egész nap tömködték a fejünkbe a sok okosságot, amit tudni illik. Aztán tegnap reggel nyolctól fél ötig álltunk a kasszások háta mögött és bambultunk. Kipróbáltam, de nagyon nem az én világom. Ma reggel nyolctól délig azt csináltam, hogy bújkáltam a munkaosztók elől, ez nem volt nehéz civilben. Közben négy órán keresztül bűvöltem a fénykéépezőgépeket, digitális kereteket, memóriákat meg ami még a környéken volt. Mondjuk a kamera már folyamatosan követett, míg nem a biztonsági főnök személyesen győződött meg róla, hogy személyzet vagyok és nem lopni készülök.

Ellenben az még mindig nem világos, hogy például hétfőn mikorra kell mennem. Meg hogy hová. Úgy értem kinél kell jelentkeznem reggel. Az én helyzetem azért különleges, mert nem volt rám formaruha. Így látszólag civilnek tűnök. Abból a szempontból nem is baj, hogy így egy arra poroszkáló igazgató, manager, vagy önjelölt munkáltató nem ad valami nagyon hirtelen nagyon fontos nagyon munkát. Meg a leendő munkahelyem sincs még készen. Azt sem tudom, hogy a hozzá tartozó képzések, tréningek és egyebek mikor, hol és hogyan lesznek.

Kicsit kivagyok ám. Nem csak fizikailag. Az egyik osztályvezető úgy fogalmazott, hogy itt az eladó pozíció igazából segédrabszolgát jelent. Észrevettem én is. Életünkkel és vérünkkel, de azért van ami már sok. Szeretném átugrani a helyem megnyitásáig hátralévő időt. Úgy szeretnék eladó(!) lenni. Nem árufeltöltő segédrabszolga és biomechanikus munkavégző egység... Még félek. Mindezt gyakorlatilag "szaréhugyé" majdnem ingyen, félállásban. Tudom, a semminél jobb, közben van időm tovább keresni, ki a kicsit (aki ezt a faszságot kitalálta, azzal egy kis vitriolt azért megitatnék csak úgy barátilag). Egyebeket meg megtartom magamnak, az nem nyilvános.