Nem tudom, hogy a boldogság vajon mi.

Pontosabban nem tudom, hogy mitől van, vagy mikor hiányoljuk. Az biztos, hogy mindenkinek más okozza, de valóban valami/valaki okozza? Azt tapasztaltam, hogy a boldogság számtalan külső okán kívül van egy azoknál sokkal fontosabb eredője. Érezhetem magam attól boldognak, hogy valamit megszereztem, megkaptam, valamire rátaláltam, szert tettem rá... Mindez persze csak külsőség, de az igazság ott rejlik ennek mélyén. Nekem úgy tűnik, hogy a boldogság bármilyen kívülálló októl független belső készség. A hiányérzet nélküli élet!

Amikor a vágyak nem haladják meg a képességeket, amikor a képességek nem múlják alul a lehetőségeket, amikor a lehetőségek egybeesnek a vágyakkal. Furcsa, mert a kíváncsiságról gondoljuk, hogy fejlődésünk motorja, és ez így is van életünk első harmadában. Aztán sokkal inkább a megnyugvás következik. Legalább is kellene, hogy következzen, de ez ma sajnos sokszor inkább beletörődés és nem feltétel nélküli elfogadás. Olyan ez, mint az elfolytás. A vágyakat nem lenyomni vagy megtagadni kell. Amit elfolytunk az belénkmaródó hiányérzetet okoz -akár tudunk róla, akár nem.

Még akartam valamit írni, de elszáltak a gondolatok. Továbbgondolásra felterjesztve...