Úgy élünk, hogy egy vékony szálba, az életünk fonalába kapaszkoduk. Hihetjük, hogy a szálak a végtelenben összeérnek, de nem tudjuk miként rendeződnek mintába. Így aztán hihetünk a véletlenben is.

Életünk fonalát gondos ujjak szövik, de nem fedik fel előttünk titkaikat. Visszanézve persze olykor megcsillan a kuszaságban is a rend. Olykor meglátunk egy rendező elvet, ami mentén sorakoznak mint gyöngyszenek az emlékeink. Néha zsákutcának látszik egy kanyar, néha a sugárút bizonyul végesnek.

Szerencsés kevesek megpillanthatják a dolgos ujjakat is az ezüstszál végén.