Régóta foglalkoztat már, hogyan lehet lopakodó tengeralattjárót létrehozni. Azt hiszem, megtalltam a legpraktikusabb megoldást. Abban sem vagyok biztos, hogy emellé szükséges-e a hagyományos, hajócsavaros meghajtás. Bár lehet, hogy a szerkezet mozgásba lendítéséhez nem árt. 

Amúgy meg most, ahogy gondolkodom, mindenképp kell a régi és jól bevált meghajtás, mert a vízhajtás valószínűleg csak merülés után használható megbízhatóan. Az újfajta meghajtás a belek pelisztaltikus mozgása és a mágnesvasutak ihlették. Ez a meghajtás kicsit emlékeztet a meduzák mozgására is.

A dolog úgy néz ki, hogy a hajótest mentén mindkét oldalon egy-egy öblős cső halad végig. A csö valamilyen rugalmas emlékező anyagból készül, amely keresztmetszetében gyűrűs mágneses szerkezetű. A tubuson végighaladó elektromágneses impulzus tolja magával a benne lévő tengervizet, amit aztán nagy nyomásúra sűrítve a tubus végén elhelyezett irányítható áramlású szelepeken keresztül tol ki. Ez a torlósugár hajtja a hajótestet előre.

Az elektromágneses impulzusgyűrű mögött fellépő alacsony nyomás újra vizet szippant a tubusba, amin azután a következő szűkület végighaladva folytonos mozgásban képes tartani a hajótestet. A végigfutó szinuszhullám gyakorisága és sebessége adja meg a tengeralattjáró sebességét. 

Mivel a csövek nyitva vannak, ezért a mélység nem jelent külön problémát a hajtószerkezet működésében, az csak a hajótestre hat.

Ha lenne haditengerészetünk, eladnám nekik a liszenszt... de nincs :)